Ifjú Gróf élete

 

20. fejezet.

 

 

 

Beszélgetés.

 

 

Másnap találkoztak, és kihajtottak a szőlősbe, kicsit itt ketten lehettek, ismerkedtek egymással. Nem sokáig voltak kint, úgy délutántól alkonyatig. Mind, mindig, amikor kimegy, Eugén a szőlősbe esik az eső.

 

Eső után a föld is átázott, és igen csúszott. Lovak óvatosan mentek lefele a lejtőn. A lány erősen fogta a kantárt, próbálta visszahúzni, de nem mindig sikerült. Észrevette Eugén is, és megpróbálta visszafogni a lovakat, húzta a kantárt erősebben. Lejtő végén már békésen bandukoltak, marad idő egy kis beszélgetésre.

 

 

      -    Megúsztuk, nem borultunk fel.

      -    Szerencse, hogy ilyen erős kezekbe van a kantár.

      -    Ön nélkül nem ment volna, kedves Eugén.

      -    Dehogynem, Kegyed látszik, hogy egy erős fizikumú csinos Hölgy.     Gondolom, hogy a napjait nem bent a kollégiumba töltötte, hanem kint a földeken.

      -    Óh, Grófom ne mondjon már ilyeneket, mert mindjárt elpirulok. Köszönöm a szavakat, jól esik.

 

 

Lassan megérkeztek a Kúriához. Lovászfiú sietett eléjük, kapuban megfogta a kantárt, bevezette a hintót az udvarra. Kikötötte a lovakat, lesegítette Emesét, és a Grófot a hintóról. Eugén megfogta a hintót, lovászfiú elment a mankókért.

 

 

      -    Drága Emese, (szólt a Gróf) ha már itt van, meghívhatom egy kellemes teára. Azt hiszem, ránk fér.

      -    Köszönöm a meghívást, örömmel elfogadom. Bevallom, hogy átfáztam egy kicsit, és egy kellemes meleg tea jól jönne most.

 

 

Gróf utasította a visszatérő lovászfiút, hogy készítse el a teákat, és szervírozza az Esti szalonba. Kedvenc helye volt, az Esti szalon. Ide akkor szokott kiülni, mikor már mindenki nyugvóra tér, és itt szokta nézni a csillagos égboltot. Eugénnak a Kúria legszebb terasza volt az Esti szalon. Felmentek, a teraszra, és helyet foglalta a márvány asztalnál. Már a kért tea is ott volt. Kortyoltak a kellemes ízű meleg teából, ami átjárta a testüket. Kissé felmelegedtek.

 

 

      -    Látja, Emese ez az én kedvenc helyem. Innen látom be a környéket, a hegyeket, innen figyelem az állatok mozgását. Szeretek itt lenni. Kérem, hogy meséljen magáról valamit.

      -    Ezt már kérdezte, Grófom, de ha még kíváncsi valamire nagyon szívesen mesélek.

      -    Ne haragudjon, tényleg mondtam már, kérem, felejtse el egy idős Grófnak a butaságait.

      -    Semmi gond. Nyugodtan, kérdezzen, és örömmel válaszolók Önnek.

 

 

Lány megsimogatta a Gróf arcát. Eugén érezte, hogy e kéz olyan finom, olyan, mint Erzsébeté volt. Megfogta a finom női kezet, és sokáig nézte. Simogatta, majd hirtelen elengedte.

 

 

      -    Bocsánat, nézze el nekem, kérem. Finom keze, olyan, mint gyermekeim anyjáé, volt szerelmemé, Erzsébeté.

      -    Semmi baj, Eugén.  

 

 

Távolról hallatszik egy hintó közeledése. Pár perc múlva, már a Kúria udvarán van. Hintóból kiszáll egy Hölgy.

 

 

      -    Látja, kedves, hogy most sem lehetünk egyedül, mert megérkezett leányom Karola.

      -    Lányom, gyere, fel bemutatlak egy ifjú Hölgynek.

 

 

Karola az invitálásnak eleget tesz, hisz édesapja hívta.

 

 

Bemutatom Leányomat, Karolát! Fordult Emese felé, Eugén.

Lányom, a Hölgy pedig Emese. Nyugodtan beszélgessetek, nekem el kell mennem egy kis időre, de sietek vissza.

 

 

-      Csinos, és szép a ruhája, mindig ebben van.

-      Nem, Karola, nekünk a családban minden napra van tiszta ruhánk, ebből is.

-      Akkor, jó módú, ha jól veszem ki a szavaiból.

-      Is, is!

-      Ezt hogyan kell érteni?

-      Fele, igaz, fele nem. Kissé jómódúak vagyunk, de nem teljesen, paraszti családból származom, de nem a leg aljából.

-      Akkor, Édesapa, már megint belenyúlt!

-      Ezt, én hogyan értsem?

-      Egyszerű, Édesapánk, soha sem az előkelő osztályból tud magának nőket választani.

-      Édesanyja, is innét származott?

-      Igen, de megismerkedésük előtt egy Báróhoz ment férjez, aki házasságuk után, hamar elhunyt. Gutaütést kapott.

-      Értem, akkor én távozom, és mondja meg a Grófnak, hogy köszönöm szépen a hozzám való jóságát.

-      Kérem, átadom.

 

 

Emese távozó félben volt, de megjelent közben Eugén is.

 

 

-      Hova megy Kedves?

-      Kérem, ne hozzon zavarba, a lánya előtt. Távozom.

-      Szó, nem lehet róla, maradjon, még kérem.

-      De, Édesapám!

-      Lányom, ez az én életem, és hidd, el tudom, hogy mit teszek.

-      Édesapám, akkor én távozom, én nem…

-      Ne, is folytasd, tudom. De, Te is itt maradsz, és vége. Ha, tetszik, ha nem, itt maradtok. Mind a ketten fontosak vagytok nekem. Befejeztem. Leülünk, és hármasban iszunk még teát, és beszélgetünk.