Ifjú Gróf élete

 

18. fejezet.    

 

Fiatal lány feltűnése.  

 

Idős grófnak az egyik ügyes kezű inas készített egy „ideiglenes” mankót. Kivágott két vastag faágat, tetejére rövid, de erős fából csinált támasztékot. Úgy, hogy ronggyal körbe tekerte, azt a vastag fára tette, és jó szorosan a rongyot rátekerte. Így lett kész a mankó. Eugén megdicsérte az inast, de biztonság kedvéért, maga mellé rendelte, nehogy baleset érje, mert félt, hogy megint elesik.

Joachim észrevette, az ügyes kezű inast.

-       Hogy hívják magát fiam?

-       Bódog a becsületes nevem Fiatal úr.

-       Bódog, ha visszatértünk, akkor jelentkezik Jánosnál, és segít neki a munkálatokban.

-       Köszönöm, jelentkezem.

Közben fia, folyton magyarázta a kerekes szék előnyét. Szép lassan ballagtak fel a sáros emelkedőn, Hárman lassan mentek, vigyázva csúszás veszélyre. A többiek már a szőlőt szüretelték. Volt, aki már többször is megfordult a présház, és az ültetvény között. Szaporán ment a munka. Joachim csak magyaráz, kerekesszékről Eugén a sáros talajon megáll. Összehúzza szemöldökét, mérgesen néz fiára.

 

     -    Elég fiam! Ezt már elmondat, lent is. Ne kezd, el még egyszer már unom, kerekesszék, állandóan csak ez. Unalmas.  Hallottam, unom fiam. Érted?

    -    Édesapám, csak Önnek akarok jót, hogy ne keljen, a mankókat használnia.

    -    Elég fiam, fordulj meg, és menj el Édesanyát sírjához, és Neki is magyarázd el, hogy Ő is értse. Ha, Ő megértette, akkor gyere vissza hozzám, és beszélhetünk róla. Mielőtt elmennél ad ide a rajzot, hagy nézzem meg alaposan én, is. 

    -    Édesapám, miért?

    -    Elég, tedd az, amit mondtam, Indulj!

 

Joachim nem ellenkezett az idős Gróffal, sarkon fordult, és temető elé indult, ahol Édesanyja nyugszik. A kis háznál még ott állt a hintó, ifjú felült a bakra, megrázta gyeplőt, lovak elindultak. Mire a szunyókáló kocsis a kisházból kirohant a zajra, addig a hintóval Joachim messze járt.  Kocsis nagyon megijed, hogy most mi lesz. Fogta magát, gyorsan felöltözött, mert csak az alsó volt rajta. Magára kapta ruháit, és futásnak ered, a Kúria felé.

Eugén, és az inas már felértek a présházhoz, innét nézték a csapatot. Kezébe veszi a rajzot, jobban megnézi, hogy miről is van szó. Rajzon lát egy széket, kerékkel. Nézi, nézegeti, és ezt mondja magában.

„Megértem már jó pár évet, de ilyet még nem láttam, hogy valaki ül egy egyszerű székben, és kerék segítségével tud előre menni. Csodálatos, igen, kell!”

Örömében felkiált. Közelbe lévők ráfigyelnek, hogy milyen jó kedve van a Grófnak, mosolyognak felé. 

Hamar lebiggyedt a szája, újból szomorkás lett. Már nincs sok ideje itt, mert várja a kedvese ott, fent. Ha még előbb jött volna e szék, akkor meggondolta volna magát, de most már minek. Mankójával megkaparja földet, sáros, puha, és ázott. Igen, nekem itt a helyem, először idelent, majd fent Erzsébet mellett. Egy fiatal lány sétált el előtte, hátán puttonnyal.

 

    -    Te, lány, gyere ide. Még nem láttalak Téged, kivagy, honnét jöttél? Mesélj magadról.

 

Gróf már elfáradt a hosszú emelkedőn, lát egy sziklatömböt, pont akkora volt, hogy két ember ülve elfér rajta. Valamikor ezt kivésték. A fáradt vándoroknak. Kihasználja az alkalmatosságot, és leül a sziklára a Gróf.

Lány megáll, Grófra néz, és megkérdi, hogy miért érdekli magát, hogy ki vagyok, és honnét jöttem?

 

    -    Látom csípős a nyelved van! Na, ülj le mellém.

    -    Leülők, ha maga is felel nekem a kérdéseimre.

    -    Jó, felelek, de előbb én kérdezek, és válaszolsz, majd Te kérdezel, és válaszolok.

    -    Akkor, megegyeztünk?

    -    Meg. – feleli a Gróf.