Én kutyám, s én cicám 4.

Kis érdekesség a kutya macska barátságról.

Volt egy gyönyörű szép cicám, és egy kutyám!

Kaptam, egy kiscicát. Szőre olyan volt, mint egy tigrissé, selymes, puha. Pici volt, még. Bandinak neveztem el. Miért? nem tudom, akkor az jutott az eszembe. Akkor még voltak nyulaim. Tehát, szóltam a cicámnak, hogy Bandi!

Bandi jött, vállamra tettem, amíg én a nyusziknál trágyáztam, addig Bandi egerészett. Nagyobbacska lett, és meg is mutatta a fogásait. Rendre hozta az egereket.

Igen ám, de Tóni, csomó orvosi papírral együtt. Szegény beteg volt, már a tűt meglátta félt.

Bandi nyugodtan sétált a kertben, mikor meglátta Tónit, ránézet, a cicámnak három méter előnye volt, Tóni utána.

Gondba voltam, nyulaztam, itt a Bandi, aki jön egerészni, itt a Tóni, aki nem szereti. Hogy oldjam meg? Kitaláltam.

Tónit magamhoz hívtam, jött Bandi is. Tóni, feszült, egyre közelebb a cica. Cicám púposodik, bal kezemnél a kutya, jobb kezemnél a cica. Végig simítottam a cicám hátát, odanyomta a kutyám orrához, és e szavakat mondtam közben " Bandi, barát, nem piszkálod, érted!". Ezt megtettem háromszor, és elengedtem őket.

E r e d m é n y: Tóni, mikor meglátta Bandit, három méter sugarú körbe elkerülte.

Végül sikerrel jártam. De, amikor rajtuk volt, egymás mellett mentek, csak néztem őket, de csak egy kis ideig, mert kijött a kutya-macska „barátság”.