Szómontázsok
SzemélyesAz én Falum
Nyarak szőke búzafürtje repdes vállán,
kis örömtől Pipacsra pirult arcú lány,
könnyű lég, hol a felhő meriti szárnyát,
puha sóhaj bennem a gyermekség álmán.
Isten jóságtekintete a temető
felett, lomb-szféráiban angyalhang dereng.
Éjszakája családillatú csendmező,
honnan a gond is messze elmereng.
Kezében a törődés még emberien
mozdul, hajnalbékességgel fordul felém,
meleg otthonfénnyel a szemeiben.
Kicsiny földszeglete nekem maga : a remény.
Tarka vadvirágaiban nyiló mosoly
a tavasz, a fűneszek közt a méh zöngéje :
zene, néha emlékével borogatom
a hiány homloklázát pár könny csöppjével.
Őszeinek páraszagú, finom zsongása:
Élet. Utcáinak tükre: magzatlélek.
Keblén hazavár Anyám szivdobogása,
valósága a szeretet lélegzetének.
Esti mesém
Szivem tekintetén képeskönyvpercek,
Egy-egy bogárzümm még visszhangzik a füvesálomcsöndjén, amikor az alkonyatgalagonyabokrát megrázza, s lecsüngnekföldig pirosai. Árnymanók táncolnak,
törpévé zsugorodó fények között,mig sarak szilvalekvárjába ragadlombpillangók szárnya. Hold-kobold költözött
közben az égre, a csillagsipkás házakfölé, aranyát osztogatja széjjel,aztán tündérpalástot sző a fáknak.
Végül a némaság dajka-karjábólkipislog a hajnal, mint pozsgás arcúJuliska, és szalmaszőke hajábólsugarakat bont, bár vállán felhőbatyú
nehezül. Fehér párakesztyűt visel a Nap,majd dorombolni kezd a szelid eső,s úgy hallik, mint elégedett macskahang,amint cseppig elnyalta az összes tejfölt.
Fűzfalira
Csak tintamagok, szivhumuszból vetve,