Szómontázsok

Vélemény
Steel•  2017. április 22. 08:29

Átíródó krónikák

Szélpilinkék játszanak a szirmokon,

velük kacaj-zizgő a sok kis bokor.
Olyan bohém-szép ma április kedve,
sugárparázslata átragyog szemembe.

Mostanság, átolvasva a netlapokat,
nézem, hogy restaurálnak tegnapokat,
szinte visszahőköl már az értelem,
újra színezett történelem-képeken.

Ma már Jézus sem pillére a hitnek,
róla is ezer fámát szórnak a hírek,
nagy kérdőjellé görbült puszta léte,
s ím testesül e kor eretneksége.

Hologram alakjai lettünk a sorsnak,
kísérletmagvai a nagy kozmosznak.
Az evolúció is képlékennyé vált,
a honnan kiindulópontja nem szilárd.


Talánnyá élesedő eredetünk.
Vajon kinek gyermekei lehetünk?
Tán nincs se pokol, se menny-dimenzió,
ki tudja burka alatt mit rejt a dió...

Civilizációnk  ezen Föld-virágon
tán csak porszem, az univerzum-világok
milliárd lélekformája járt előttünk
itt, mielőtt mi magunk romlássá nőttünk.

Számlálatlan lett a változásos tézis,
s lassan a hagyomány se marad fétis.
Átíródnak mind a hajdanok, krónikák,
míg harsannak az utolsó trombiták.

Steel•  2017. február 23. 07:53

Újkori szerelemkőkor(szak)

Ma mennyi bolygóközi vándor él,

a lélek földi, kies égiszén!
Lassan minden csók egy csillagkapu,
mivel combközi-dimenziókba jutsz.
Már nem nyíl hóvirág-hold, ha vall a száj,
és minden gigász-giccs, vagy puszta smár.
A szívnaprendszerekben nincsen kapocs,
meg a szerelem-Föld is asszem : lapos.
Az ingyom-bingyom babám kopott duma,
s ha nem szakad vele az erkölcsruha,
jön a kalandorok bunkós botja,
s a kezdet-csírát jól ledorongolja.
Visszafejlődős már az udvarlás,
az egymás lényét ismerni nagy rakás...
- mit barnán bigyóz a húsvéti nyuszi is,
gyühet a barlang, na meg a kőpriccs.
Az új divat a nyers mondom a tutit,
oszt mégis levarázsolja a bugyit.
Tán csak nékem fura ez a "haladás",
hogy a másikért nincsen hálaadás.
Valahol bizton meghalt a belső Ámor,
és a testbiosz lett a csodás álom.

Steel•  2016. április 19. 22:15

már nincs korán, csak későn...



Mint ahogy fénygyufákat fúj 

árnyfüstté az este, illan
a most, a nap alatt sincs új,
szinte cicifixként villan
a kor üvegtekintete.

 

 

Mily üres a szivasztal is!
figyelemkezek legyintenek,
két ujjhegy összeérése kincs
ma, hiszen már rég nincs korán,
csak későn...
luciferségünk úgy vág pofán,
gerincbe tépőn...

 

 

Sziporkázik az öldöklés,
vér serken csak a hatalom
lábnyomán, nincs belső gyötrődés.
Függelékek vagyunk, szabadon
itt nem adatik lélegzés,
zsinórjainkon szakadunk

  

szét, szinte várón, hogy véget ér 
az út, melyen kétrét haladunk.
S már nincsen többé korán,
csak későn,
sár lettünk a múlt dicső porán,
eleink sirjára lépőn.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom