P.M. blogja

 Az emberek azt kérdezgették tőle, már aki vette a bátorságot, hogy: - Nem félted? Kezdetekben a válasz őszinte sóhajként szakadt ki belőle: - Dehogynem! Kéretlenül is megosztották vele a saját gondolataikat az üggyel kapcsolatban.. Úgy érezték, joguk van a véleménynyilvánításra. 

 Kiléptem a munkahelyemről és mélyen beszippantottam a friss esti levegőt. Bár még csak február van, mégis érezni  a tavasz közeledtét. Egy parkon keresztül visz az utam. Màr sötét van, de reggel amikor érkeztem, láttam a fű között megbúvó hóvirágot és a virágágyásokban kidugta fejét a sárga színű sáfrány. Minden évben így van, előbb a sárga, azután a lila nagyfejű furakodik ki a föld mélyéről. Már második napja, hogy a madarak is hallatják hangjukat, egyértelmű, hogy ébredezik a természet. Valami új születik, én meg meghalok. Ma tudtam meg az eredményt. Csak álltam és  először nem tudtam szólni, szemem elfutotta a könny.

     A lány kétségbeesetten rohant lefelé a lejtőn. Szipogott, a szemeit törölgette. Fogalma sem volt róla milyen szép. Karcsú ruganyos teste, hosszú szőke haja, és mindig huncutul csillogó szeme vonzotta a férfiak tekintetét. Most csalódottságában sírva menekült ki a szállóból, ahol lakott. Végigfutott le a dombon, aztán fel a villamosok megállója felé. Elhagyatott része volt ez a városnak. Végmegálló a város szélén. A dohányárusnál vett egy csomag cigit. Rágyújtott. Agyában száguldoztak a gondolatok. Karácsonyra hazautazott a barátja Ukrajnába. Úgy tervezte, 2-3 hetet tölt otthon. Január közepén visszatér, akkor újra beindul az építkezésen a munka, ahol dolgozik. De nem érkezett meg. Már március van, és nem telt el nap, hogy ne érdeklődött volna a haverjainál Valentinról. Úgy látszik, ma megelégelték, mert az arcába mondták, hogy úgyis csak érdekből volt vele. Csak ki akarta használni, hogy könnyebben jusson letelepedési engedélyhez. Nem! Nem! Ez nem lehet. hogy csak átverés volt az egész! Egyik cigi a másik után, vakon járta az utcákat. Fájt a feje, fájt már mindene, elveszítette az időérzékét. Végül lerogyott egy padra. Sokáig üres tekintettel bámult maga elé. Egy kutyát sétáltató öregúr szólt rá kedvesen, hogy nem kellene sötétedés után ezen a környéken egyedül ücsörögni. Egyszeriben ráeszmélt, hogy nem akarja egyedül tölteni az estét. Lakótársnője hazautazott a hétvégére. Egy közeli bár felé vette az irány. Tulajdonképpen egy zárt klub volt, ott szoktak lógni esténként az ismerősök a szállóról. Becsengetett. A kidobó-fiútól megkérdezte, nincs e ott Suad, a szomszédja. Bár csak köszönőviszonyban voltak, de nem jutott eszébe más. Valentin haverjaival nem akart találkozni. Suad-ot még nem látták aznap, csak később szokott érkezni. Jobb híján hazafelé vette az irányt. Ráeszmélt, hogy egyedül kell végigmennie a sötét elhagyatott úton fel a dombra a szállóhoz. Megszaporázta lépteit. Megkönnyebbülten felsóhajtott, mikor belépett az épületbe. Megállt a portán a kulcsért, és felment a szobába. Ólmos fáradság tört rá. Úgy, ahogy volt, ruhástól bedőlt az ágyba és elaludt. Halk kopogásra ébredt. Hirtelen azt sem tudta, hol van, aztán minden eszébe jutott. Feküdt az ágyon, nyitott szemmel. Beletelt egy kis időbe, míg rájött, hogy az ő ajtaján kopognak. Kiment a parányi előszobába, és halkan megkérdezte ki az. 

- Suad, a szomszéd. Mondták, hogy kerestél a klubban! - Már nem vágyott társaságra, de bunkó sem akart lenni. Kinyitotta az ajtót, de mielőtt szóhoz juthatott volna, Suad már be is lépett az előszobába. 

- Tudom miért kerestél baby!- kezdte.  - Én is kívánlak, amióta csak megláttalak! 

   Erre belemarkolt a sűrű szőke hajzuhatagba, és erősen szájon csókolta a lányt. Ő hiába próbálja eltolni magàtól a kigyúrt, kemény férfitestet. Fejében egymást követték a gondolatok, hogy szabadulhatna. Sikítani nem akart, igazából nem is hitte el mi történik. Próbálta magyarázni, hogy ő ezt nem akarja! Eszébe sem jutott. Soha..soha..! 

- Ugyan baby, ne kéresd magad! Mind egyformák vagytok! Hülye kis kurvák! - A lány hátrált, be a szobába és kérlelte, menjen el, de a férfi egyre közeledett. Felkapcsolta a szobában a lámpát. 

- Hadd lássalak!  - Ruha szakad, gombok röpködnek szanaszét a szobában. Előbukkannak a hófehér, apró feszes mellek. A lány takarná magát, sír, könyörög. A férfi erősen az ágyra löki. A lány a hasára esik, gyorsan próbál a túloldalra mászni, de Suad a lábánál fogva visszahúzza; leszorítja, miközben tolja lefelé a nadrágját.

 --Nyughass kurva!!! - Hirtelen éles fájdalmat érez, ahogy a férfi belé hatol. Vadul döfködi. A lány őrjöng, de nem tud menekülni. Az egész csupán pár perc. A férfi, mint aki jól végezte dolgát, felhúzza a nadrágját, és szó nélkül elmegy. A lány fekszik az ágyon, mozdulatlanul, némán. Nem sír, már nem őrjöng. Hajnalodik. Lassan kivánszorog a fürdőszobába és hosszan folyatja magára a vizet. Belepillant a tükörbe, szemei homályos üveggolyók. Nem tükröznek semmilyen érzelmet. Másnap megérkezik a lakótársa, nem mondd el neki semmit. A következő hétvégén hazavárják a szülei, de nem megy. Kimenti magát. Egész hétvégét a Duna-parton tölti. Csak aludni jár a szállóra. Ír. Lázasan körmöl egy füzetbe. Mindig olyan helyet választ, ahol rálát az emberekre. Nem tud hátat fordítani senkinek. Fél évvel később hazaköltözik a szüleihez. Külsejében nincs változás. Karcsú, szőke nő, csillogó, égő szemekkel. A férfiak utána fordulnak Parázsló tekintetétől felforr a vérük. Ő még évekig nem tud háttal állni senkinek.

fényes tükörben 

szívem látom dobbanni

égő szemedben

fekete férfi

sűrű rózsaszín a köd

átláthatatlan

  Anyám gyerekkoromban soha nem mondta, hogy szép vagyok. Nem táplált belém női hiúságot. A világ egyik legegyszerűbb asszonya, rúzst sosem láttam rajta. Haja ezüst- szürke korona . Anyám komoly nő, nem pacsizik, nem tegeződik bárkivel, szürkéskék szemei morózusan néznek a világba. Senkinek sem jutna eszébe élcelődni rajta - nem is adott rá okot soha. Ha iskolából hazamenet panaszkodtam a tanárra, nem pártolt meg. Arra biztatott, teljesítsek jobban. Ha tinédzserként azt mondtam valakire utálom, azt a választ kaptam, hogy valószínűleg én sem vagyok mindenkinek a szíve csücske. Ha hibáztam, nem húzott ki a slamasztikából. Nem pártolta meg minden döntésem, de hagyta, hogy döntsek. Hagyta, hogy rosszul döntsek! Hagyott felnőni. Anyám bízott bennem. Tizenhét évesen elköltöztem a fővárosba. Az első munkahelyemet egyedül találtam, és a lakást is ahol éltem. Nem intézett helyettem semmit. Hitt bennem, hogy meg tudom csinálni! Anyám nem szólt, ha nem tetszett egy udvarlóm, csak utólag mondta: „- Tudtam, hogy így lesz. Nem illett hozzád.” Hogy miért nem mondta előre? Minek? Hagyta, hogy csalódjak. Anyám, mikor meghoztam életem legrosszabb döntését, nem állt mellém, imádkozott. Imádkozott, hogy észhez térjek, és imái meghallgatásra leltek. A gyereknevelésben azt tartotta, ha költöttél, kotyogjál! Nem akarta kivenni kezemből az anyai szerepet. Nagymamaként nem kényeztette egészségtelen módon az unokákat. Anyám csendes asszony, akkor beszél, ha van mondandója. Nem pletykálkodik, nem sepreget a más háza táján. Anyám erős asszony! A legerősebb mindenki közül, akit ismerek! Mikor negyvenöt év házasság után váratlanul eltemettük apámat, erősebbnek bizonyult bárkinél. Anyám soha nem volt nagyravágyó, karrierista. Ő csak annyit kért, ami feltétlen kellett, soha nem volt irigy senkire. Anyám előítélet-mentes. Megkapja mindenki az esélyt, legyen az fehér vagy fekete, különböző vallású vagy nyelvű. Anyám soha nem vitte túlzásba a dicséretet, mégis tudom, hogy büszke rám. Önállóságra nevelt, de ha visszapillantok az időben, minden apró sikerem az Ő érdeme is. Ahogy múlnak az évek, egyre többször nézek a múltba és egyre több dologban veszem észre az ő segítségét. Mennyi mindent tudtam és tudok megtenni, csak azért mert Ő jelen van a mindennapjainkban. Anyám hetvenöt éves. Valamit nagyon tud, amit én még nem. Anyám komoly asszony. Szeme nem mosolyog, pillantása komor, pont, mint az enyém. De este, ha hazaérek a munkából, és beköszönök hozzá, arca felragyog, szemei csillogóbbak a gyémántnál. Köszönöm neki, hogy felnevelt. Köszönöm a hétköznapokat és ünnepeket. Köszönöm az életet. Köszönöm, amíg még lehet."