A tavasz illata

P.M.•  2020. február 26. 17:12  •  olvasva: 142

 Kiléptem a munkahelyemről és mélyen beszippantottam a friss esti levegőt. Bár még csak február van, mégis érezni  a tavasz közeledtét. Egy parkon keresztül visz az utam. Màr sötét van, de reggel amikor érkeztem, láttam a fű között megbúvó hóvirágot és a virágágyásokban kidugta fejét a sárga színű sáfrány. Minden évben így van, előbb a sárga, azután a lila nagyfejű furakodik ki a föld mélyéről. Már második napja, hogy a madarak is hallatják hangjukat, egyértelmű, hogy ébredezik a természet. Valami új születik, én meg meghalok. Ma tudtam meg az eredményt. Csak álltam és  először nem tudtam szólni, szemem elfutotta a könny.

A délutáni órák csigalassúsággal teltek. Nem hívtam fel a férjem, annyi gondja van mostanság. Nem akarom ezzel terhelni. De hülyén hangzik; ezzel terhelni. Úgy érzem, nem akarom hogy bárki tudja, hogy megváltozzon az életünk. Nem akarom látni a gyerekeim szemében a rettegést, a férjemében a kétségbeesést az emberekében a szánalmat. Úgy akarok élni, ahogy eddig! Rohanni egyik munkahelyről a másikra, ellátni a háztartást és a gyerekeket. 

Élni akatok!! Látni akarom ahogy felnőnek és addig is, kiabálni akarok, hogy menjenek már lefeküdni! A legkisebb még nem tudja a szorzótáblát sem, tanulni akarok vele és segíteni fogalmazást írni. Ki javítja majd ki a j és - ly betűket? 

 Nem akarom, hogy bármi megváltozzon, nem!!!

Azt mondta az orvos, hogy műtét és a kemót megpróbálhatjuk. De közben nem nézett a szemembe. Megpróbálhatjuk, kérdeztem vissza. Csak egy próba? Mennyi az esély?

Invazív rák. 

Invazív? Minden mondat után, csak visszakérdezés volt a válaszom. 

Annyi jelent, hogy a rák kialakulásának helyén lévő szövetek rétegeiből kilépve ráterjedt a környező egészséges szövetekre is.

Úgy hangzott, mintha egy orvosi szaklapból idézne. Csak épp rólam volt szó!

Jól van? Nem is értem, ezt most komolyan kérdezi? Gondoljam át. Mintha ezek után tudnék bármi másra is gondolni! Jó, mondom.

 Nem kell sietnem, még fél óra a busz indulásáig. Lassan elsétálok a teniszpályák mellett, nyáron ilyenkor még vígan ütik a labdát. A közeli játszótér  teli van gyerekkel, estefelé kiözönlenek a forró panelokból. Milyen szép is a nyár, még itt is a panelrengeteg közepén is, ezzel a kis parkkal . 

Vajon megérem a nyarat? Mennyi időm van még hátra? Egyet határozottan érzek, nem akarom elvesztegetni az időt, valami felejthetetlent kell hátrahagynom. A következő  pillanatban viszont ordítanék, hogy nem akarok meghalni. Nem akarom hogy egyedül maradjanak  a gyerekek - nélkülem. Anya nélkül. És nem akarok pótanyát sem, új asszonyt helyettem! Sohasem értettem amikor a filmekben azt kívánta a haldokló a párjának, hogy keressen új társat. Persze minden ember pótolható. De egy anya? Nem. Nincs még egy ember aki úgy tudná szeretni őket mint én. 

Ezért nem akarom hogy megtudják! Nem akarom hogy szenvedjenek, bár ez elkerülhetelen, már a gondolatától is rosszul vagyok, hogy én okozom nekik majd ezt a traumát. De nem kell hogy már most megtudják. Ha nincs remény, és nincs segítség akkor várni fogok.

 Fájni fog vajon? Meddig tudok majd dolgozni, meddig tudom titokban tartani és ha hallgatok, nem bánom meg? Idő kell ,hogy felfogják, hogy legyen idejük búcsúzni. Nem, nem  bírnám elviselni, ha hónapokig sírva és lábujjhegyen járnának körülöttem. Csak legyenek rosszak ahogy eddig, csak visongjanak a nevetéstől és milliószor kiabálják ki a szobából hogy : anyaaaaa...

 Nem akarom hogy bármi változzon! Elképzelni sem tudom milyen lesz, úgy érzem már máig más vagyok.  Remélem, kapok elég időt, jó lenne ha nem fájna nagyon, jó lenne ha csak a úgy elmúlnék, itt a padon ülve, miközben várom a buszt.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

P.M.2022. április 11. 10:55

@Mikijozsa: 🥰

Mikijozsa2020. február 27. 07:03

ugyan már méghogy rák az nem is létezik grat a leírásra

P.M.2020. február 27. 06:59

@Rozella: köszönöm szépen.

Rozella2020. február 26. 21:41

@P.M.: Ebben bíztam:) viszont nagyon jól írsz... néhány más versed, írásod is olvastam..gratu!

P.M.2020. február 26. 21:19

Köszönöm, ez csupán fikció.

Rozella2020. február 26. 20:31

Megrázó írás... szeretném remélni, hogy "csak " írás...

skary2020. február 26. 19:01

bocsi..de nem maradj egyedül

skary2020. február 26. 19:00

a várakozás a legrosszabb...pedig az élet sok esetben várakozás...a szebb holnapra...sosem a ma..a holnapra...elmúlik az életünk...akik maradnak..azoknak élniük kell...és talán igaza van annak aki azt mondja keress magadnak valakit utánam...DE MARADJ EGYEDÜL...