P.M. blogja

Tedd a dolgod szajhamódra

lehunyt szemmel, hív a nóta.

Ringó csípő, gyorsabb ütem

tested adod - lelked viszem.

Csókot nem adsz, szíved másé

vágyad egy elveszett világé.

A múlt korhol, jövőd nincsen

porrá váló hited - kincsem.

Kapaszkodsz a fénybe, jóba

álmod nem válhat valóra!

Keskeny ösvény hozzám vezet

csupa széppel hitegetlek.

Jó szándékkal kövezem ki,

madárdal is azt csicsergi.

Hallgasd szíved dobogását,

szerelmednek suttogását.

Csókba fullad majd a hangod,

lelkeddel majd elosonok.

Tárva vár a pokolkapu,

lelked csak pernye és hamu.

Szívemből mézként 

cseppen a szerelem

túlcsordulva a peremen

édes ízét érezd nyelveden

amint lassan végigfolyik

vágyódó keblemen

ujjaddal kövesd 

útjának vonalát

túl a telt idomokon át

részegítsen kelyhem

bódító zamata

csókolj vadul

míg eljön az éjszaka

szívünk zakatol

egyszerre dobban

testünk táncba kezd 

egy ősi ritmusban

lélegzetünk elakad 

a messzi csillagokban

Ékes üvegkalitka, 

napfény csillan rajta -

erdőnek közepén

van az ő otthona.

Cifra a kalitka,

ezüst a lakatja -

bús kismadár, csőrét

szárnyával takarja.

Szellő simogatja,

harmat itatja -

éhét illatos

magvakkal csitítja.

Szemét lehunyja,

lelke álmodik -

erdő felett szállva

vidáman trillázik.

Mezők felett suhan,

patakcsobogás -

búzavirág tánca

kék szívdobogás.

Mókusgyerek ugrik,

billen a kalitka - 

kismadárnak álmát

menten elzavarta.

Elillant a mező,

a patakcsobogás -

nem maradt neki más

csak elhagyatottság.

Külön térben,

egy idősíkon

futok veled

 a végtelenbe 

 - és tovább.

Pokol tüzében

is veled égek 

- ha kell.

Bár jobb lenne felhőn,

láb lógatva, kéz a kézben,

arcunkat a nap felé tartva

várni a feltámadást.

Pozsony 2021. április

Ha tudnám,  kimos belőlem Téged a sebes eső,