P.M. blogja

P.M.•  2021. szeptember 12. 15:13

Piros léggömb

Tömeg. Mindenhol mosolygó, vidám emberek.

A nap éget. A lány megáll, és mereven bámulja a gyorsan forgó körhintát. Lábak és sikolyok összefonódnak. Üvölt a zene, a szíve felveszi a dob ritmusát. A hinta lassul, gyerekek hada indul meg felé, hogy a következő körre elfoglalhassa a helyét. Lökdösődés kezdődik. Ki ér oda hamarabb? Ki lesz a gyorsabb? Vagy a törtetőbb? A gyengébbek feladják, akár két – három menetet is várnak, mire sorra kerülnek. Az anyukák legalább olyan hévvel nyomakodnak, mint a gyerekek. Az egyikük figyelmetlenül áttolja a babakocsit a lány lábán, de még csak észre sem veszi, pedig az ormótlan fekete bakancson megugrik a kocsi kereke.  A kocsiban ülő kisfiú, ránevet a lányra. Fogatlan kis száj. Ő elhúzza a sajátját. Hogy grimasz-e, vagy halovány mosoly, nem lehet tudni. Kissé megemeli a kezét, és int. Fekete bőrnadrágja lóg rajta. Fekete öv és rajta lánc, ami mégis a derekán tartja. Pólója hatalmas, fekete takaróként borul rá. Kék szeme elveszik a sok festék alatt, zöld haja a homlokába hull. A lövöldék felé veszi az irányt. A fiatalember, aki éppen lő, csíkos ingben és kisuvickolt félcipőben emeli a vállához a puskát. Mellette a barátnője rózsaszínű mini ruha, szőke műhaj és combig érő csizma. Tapsikol, mikor a fiú egy plüssnyulat nyom a kezébe. A nyeremény. Vásárfia. A műhaj toporzékolva ugrik szerelme nyakába, arcát a vállába fúrja. Hátat fordítanak a céllövöldének és felé indulnak. Egy pillanatra  a sokaságban, összeakad a zöld és szőke haj. Rózsaszín rúzsfolt, csíkos ingen.

 Odébb egy testes asszonyág kiabál: – Cukorvattát tessék! Pattogatott kukoricát! Édeset, vagy sósat adhatok? Az illat belemászik a lány orrába és váratlanul rátör az éhség. Hátat fordít a tömegnek, a ricsajnak. Bántja a szemét a színkavalkád. Távolodik a boldog családoktól a szerelmes pároktól a fülsértő nevetéstől. A parkon túl, a főváros monoton zsongása. Nagy a forgalom, arra veszi az irányt.

-        Apa, a lufim! Elszáll!  - hallatszik valahol a háta mögött.

 Akaratlanul is felpillant, az égboltra, közben felrakja a fejhallgatót a fejére. A piros héliumos gömb, nyílegyenesen repül az ég felé, mintha madzagon húznák. Nem tudja levenni a szemét róla. Csak bámul felfelé, de közben nem áll meg. Talán a lufi elér a mennyországba? Eljátszik a gondolattal, hogy anyja és apja kéz a kézben fekszenek a mennyországbéli réten. Illatos virágok között. Itt a színek sem bántóak. Mosolyognak. Körülöttük pillangók szállnak, de látják, igen, ők is látják a piros léggömböt. Pont olyan, mint amilyet az apja vett neki azon az utolsó délutánon.  A léggömb csak száll, már olyan magasan, hogy apró pont csupán, de a lány még nyújtogatja utána a nyakát. Fülében zene szól, tekintete homályos az erős napfénytől. Nem hallja és nem látja a villamost, pedig az csilingel folyamatosan. A villamosvezető maga sem hiszi, hogy a lány nem áll meg. Nem fékez. A lány sem lassít.  A zene ütemére lép át egy szebb világba. Egy újabb léggömb emelkedik a magasba.

Fehér.

P.M.•  2021. szeptember 2. 22:47

Világítótorony

Sirályok kacagnak a múlton.

A tenger habja megtörik az erőd oldalán. Vörös kőfalát moha borítja. Emlékeim nem fedi a homály. Vetkőzném őket, holdfényben. Lassan, rétegenként bontanám le az emlékezés fonalát. A tenger hűvös vize mosná le az eddig megtett út porát. Úszna-e a víz tükrén a szégyen? Látható lenne a sötétben, mint a világítótorony?

Sirályok kacagnak a múlton.

Az el sem induláson és meg nem érkezésen. A rozmaringos pizza illatán. A kanyargós utakon, a sarki pékárus rikácsolásán. Az olíva ültetvények hosszú során. Stella rózsaszínű csipkeruháján. Hajóroncsok sikoltoznak a felszín alatt. Lelkek keringőznek sós azúrkék fényben. Hóhérok zörgetnek láncokat.

Sirályok kacagnak a múlton.

 Nincs hajó. Nincs kikötő. Nincs világítótorony. Fügefalevél mögé bújt titkok vannak. Mostoha szentek és csalfa Ádámok. Csendes tóban megbúvó békák. Foltos lelkek. Üres gyóntatószékek. Letört szárnyak. Hamis ígéretek. Homályos tükrök. Néma szájak. Magány, sokaságban. Forró poklok. Isten adhat csak feloldozást.

Én vajon megbocsátok?

P.M.•  2021. augusztus 28. 18:05

Üvegkalitka

Ékes üvegkalitka, 

napfény csillan rajta -

erdőnek közepén

van az ő otthona.


Cifra a kalitka,

ezüst a lakatja -

bús kismadár, csőrét

szárnyával takarja.

 

Szellő simogatja,

harmat itatja -

éhét illatos

magvakkal csitítja.

 

Szemét lehunyja,

lelke álmodik -

erdő felett szállva

vidáman trillázik.

 

Mezők felett suhan,

patakcsobogás -

búzavirág tánca

kék szívdobogás.

 

Mókusgyerek ugrik,

billen a kalitka - 

kismadárnak álmát

menten elzavarta.

 

Elillant a mező,

a patakcsobogás -

nem maradt neki más

csak elhagyatottság.

P.M.•  2021. augusztus 23. 08:51

Kivé formálsz csendből?

Kivé formálsz csendből?


Érzem, morzsolódom. Álarcok sokasága zúdul a porba.

 Elfogyok, lassan atomjaimra hullok, miközben soha nem voltam még ilyen egész. 

Szétszóródom. parkok zöld, illatos pázsitjában. 

Lombok sűrűjében leszek lágy fuvallat. 

Virágillat.

Leszek az éjszaka. 

Virágszirmok közöt megbújó harmat. 

Első napsugár.

Csend leszek. 

Hallható. 

Képlékeny. 

Játssz velem!

 Építs újra! 

Parkok zöld pázsitjában keress! Lombok sűrűjében. Szívd magadba a virág illatát, érezd a nap első sugarát! Ne építs homokvárat lelkemnek!

 Légy kőszikla!

 Én, majd moha leszek.

P.M.•  2021. augusztus 2. 12:09

Negyvenöt

Forró nyári nap van, semmire sem tudok teljesen odafigyelni. Az egyik teendőmből a szív hiányzik, a másikból a lélek, az eszem meg, tudja fene merre jár. A munkámat monoton végzem, gépiesen mosolygok mindenkire. Vánszorognak a percek, mintha a hazafelé tartó busz is lassabban gurulna, mint máskor. Megakad a szemem a falon függő naptáron, pontosabban a mai dátumon. Sötéten pislogok rá. Mintha az orrom alá akarná dörgölni magát. Csigatempóban haladó percek és rohanó évek. Micsoda ellentmondás! Langyos este, csendes elmélkedés, fejem felett denevérek szállnak, egyre alacsonyabban köröznek. Biztosan szúnyogokra vadásznak. Anyám mesélte. Még fiatalasszonyként a régi ház fürdőszobájában a szennyest válogatta szín szerint, amikor kezébe akadt a hideg feketeség. Hogy ki ijedt meg jobban nem tudom, azt sem, hogy anyám felkiáltott-e, de a bőregér, sikoltozott rendesen. Tátott szája, fogak sokasága.  Egyre sötétebb van, már láthatóak az első csillagok. Gyerekeim még nem kerültek ágyba, pedig már átcsúsztunk estéből az éjszakába. Nem fogynak ki a kifogásokból. Nem álmosak, hiszen későn ébredtek. Nyár van, anya, szünidő, léci! Túl meleg van, meg amúgy is, miért ne lehetnénk fent? Csak még egy kicsit, csak még egy perc.

Nézem az órát. Még egy perc, aztán még egy. Végre elcsitulnak. Már csak én vagyok ébren. Egy kutya felvonyít a távolban. Várok, nézem a laptop képernyőjét. Mindjárt éjfél. Még öt másodper. Négy, három, kettő, nagy levegő. Megint egy évvel öregebb lettem.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom