szófűző

Redukált dialóg a monológ szó
a még pislogó reflektorok alatt,
összedobált pillanat díszletekkel,
vérzőn, mert az a seb újra felszakad.

És érdekel vajon téged? Emléked
ott lóg a falon, ha akarom kidobom,
de tudom csak bámulom örök-örökkön,
valami memória zavar itt oson.

Köröttem és velem hullámzik az idő,
megérkezem, ott vagyok, elindulok,
ágy, kávéscsésze hosszú tejjel, cigi,
sötétség, valaki mellettem szuszog.

Tükör, könnyek, számít még, hogy igazak?
Egy fénykép, kevés pixel, pillanat tört,
hazahazudott jól vagyok, rám-mosoly,
hallgatok, jól nevelt vagyok, ez flört?

Eskü, forever and ever, megkever,
nem érdekel, az sem, hogy a szépség
elveszett, kóbor és botor, egy suta
mozdulat és már minden csak dőreség.

Forgószínpad, kapkodás, pad, rom-templom,
sínek az autópályán, pótjegy, hozzád,
rohadtul múló idő, savanyú-édes,
még egyszer belém mar ezer foggal a szád.

Gyűlölet sírva, még! soha! most! takarodj!
gyere! hangzavar, szétrongyolt szövegkönyv,
üveg golyók klárissá fonva, fakultak,
zokogó kapaszkodás, felszáradt könny.

Egy óra cölibátus, hit-hagyott idő,
lemerült elem, minek már kicserélni?
Hat, hét vagy csak fél, lassan ketyeg, megáll,
Isten segíts, nem kelljen a többit megélni !

nézzünk szét, mi maradt a szavak polcán,
néhány fogalom, lejárt szavatosság, jó,
évvég már, elfogyott az írni-való,
osztozzunk még a líra maradékán

talán egy kispatak csobbanjon lágyan,
fecske csiviteljen, rőzsetűz égjen,
bőröd illatát, vágy, tested érezzem,
maradj még egy árnykép az elmúlásban

visszhang, érintés, nappal és éjszaka,
utak, sínek, kihalt megállók, a ma,
indulások-érkezések, a holnap

carpe diem, régmúlt, átfestett tegnap,
ébren álom, lehunyt szemű halál, vár,
szenteltvíz, orgona, por-piszkos oltár

Jéghideg szél a rácsok között,
telet rejteget, szemetet
kavar a pisla lámpák fényében
felsejlő betonon. Erkélyeket
ráz durcásan, de a vasbeton
panel ellenáll, csak morzsákat
gyűjtöget a sajtolt falakból
mit egy hóvihar majd elsöpör.

Éjfél, utolsó cigarettám szívom
és tudom, az éjszaka meggyötör.

Távolban harangszó kondul.

Állomás zaj, eresztik a hajnali postát,
pár óra és a szunnyadó világ elindul.

Egy téli nap napsütötte alkonyán,
gondolj majd rám,
ha megterítettél az ünnep asztalán,
gondolj majd rám,
ha kigyulladnak az első gyertyák a fán,
gondolj majd rám,
ha furcsa árnyék jár a szobád falán,
gondolj majd rám,
ha hideg felhők rohannak téli éjszakán,
gondolj majd rám,
ha kandalló duruzsol, meleget ontván,
gondolj majd rám,
ha nevem olvasod egy sírra szúrt fejfán,
emlékezz majd rám.

az álmok ébren szépek csak,
egy zaklatott rem fázis megtöri
a jót, az álommanók alkudoznak
s közben rád fullad a gondolat

a tegnapok még benned alkudoznak,
de az álmok ébren szépek csak,
mikor lehunyod szemed, s ott veled
érzed ölelésemet, megzavarnak

a ma felpörgetett tett-vágy, akarat,
nem ad helyet az álmoknak,
és az álmok ébren szépek csak,
sötét éjben rossz ha zaklatnak

ne álmodj holnapot, a valóság
kegyetlen, azok a színek csalókák
miket fedésként pingálsz, lekopnak,
mert az álmok ébren szépek csak