szófűző

Humor
petruchio•  2017. szeptember 27. 07:26

C s a v a r o g v a

Pest-Buda

Nyugati - keleti,
meg alagút omlasztó déli,
sínfolyamok ölelik át
a kakofóniát,
a nyugalom vidékre költözött,
a nyócker sötétségben,
míg a Rózsadomb méltósággal
nyújtózkodik Istenhez közel.


Székesfehérvár

Királyok hazudnak
sírokat maguknak,
zárt templomok
hirdetnek sosem volt
igéket,
miközben a fagylaltot
nem kanállal mérik
- de lapáttal -
a huncut szemű lányok.


Várpalota

Vagy a szél fúj,
vagy harangoznak,
szomorú esők csapkodnak
törött betonutakat
s árnyékunk ölelkezik
az üres lépcsőkön.


Veszprém

A Séd
mellett, mint két irígy
szomszéd
bámul egymásra s magára
a kettévágott város.


Szombathely

Mint egy szálloda
klasszicista homlokzata
bámul méltósággal
az állomás,
szemet hunyva a szemetes
park csúnya látványa fölött,
(rossz padon alszik
a megtévedt vándor).


Karcag

Debrecen és Szolnok között
rekedt vegetáció,
semmiből semmit teremtve
az éhes szájaknak
a kun agyagba ragadva.


Tiszafüred

Semmi sem változik,
lepusztult világ, hiába
foltokban a közmunka haszna,
csak hivatalok vetülnek
rendezett parkokra,
a minimál bér továbbra
is törött járdákon caplat
a hajnal derengésében.


Hortobágy

Privatizált délibáb,
tsikhos - gulasch,
osztrák szájíznek,
kilenc luk
a perverz túristának,
idomított ménesek,
s bőg a magyar marha és bámul
(s még pénzt is fizet érte).


Debrecen

Minden csodaszép, főtér,
modern villamosok, élményfürdő,
Nagyerdő,
csak ne térj le a fényes útról,
mert a lecsúzlizott búrákból
a sötétség árad a fejekbe
a mellékutcákon.


Záhony

Monumentális műemlék,
a magyar jólét virtuális
és valós síremléke,
ahol valahol még a föld alatt
rohad a forró-drót
csupasz kábele,
újra energiát fog kapni.

petruchio•  2016. szeptember 29. 20:01

Jobboldal - 19,54 h.

Elfáradtam, lepihennék,
kevés lett a fék,
egyszer adj egy okot,
zsebedbe gyűrve - nézőpontok,
bocsásd már meg vétkem
ideírtalak (régi versem),
akkor is, most is, kócosan,
Álmok lánya.

petruchio•  2016. szeptember 26. 11:01

Ego Edömér (kötelező volt vidámat írni)

kancsal, pemzli, bugyelláris, húzentróger, kandúr, arkangyal,

Kaput épít, hogy legyen min kopogtatnia,
kancsal szemmel figyeli az úton járókat,
néha felcsapódik a bő húzentróglija,
kandúr játszik végével eresztve karmokat.

Senki nincs ki kopog, magába száll, szárny nélkül,
de le ne nézd, kigyúrt erős izompacsirta,
félkézre áll, kötéllel nyakában sem szédül,
szaltó ugrás közben is saját seggét nyalja.

Arkangyal ő e földi rút posványban, szárnyal,
ex katedra szól szava, égből az úr hangja,
tökét vakarássza kéjes lőni kész vággyal,
boldog kire vetül fantasztikus árnyéka.

Pemzli haját varkocsba fonná, de már kopasz,
bugyellárisában csak aprók sürgölődnek,
pálott száját kitátja, önmagának falaz,
boldog ő, ha körötte mások röhögnek.

petruchio•  2016. szeptember 7. 05:54

LIMERICKEK



Net-férfi

Farkáról küldözget képeket
dagadó erek, hatalmas méret
csak egy nagy bukta volt
mert mit a netről lopott
azon egy négeré, feketéllett

Nő kávézik

Szerényen meghúzódva székén
egy presszósor legeslegszélén
illedelmes - az asztal fölött
de lenn, a lába között
bugyi nem volt a feketén

Levegőt

Hörög a férfi, majd megfullad
de hiába minden, nem halad
a nő is már nagyon unja
kimászik szépen alóla:
-Jenőke! A farkad lelankad!

Pap

Cölibátus átka, a test vágya
hajtja az atyát, kéne jányka
bűnbánó kiskurva
jól jön most, kapóra
oltáron dugás a penitencia

Szűzlány

Szűzlány az izgi nászéjszakában
- Hagy legyek majd én magán Uram
mire a hites férje ura
- de miért kedves Ara?
- Ha alul vagyok, megfájdul a derekam.

petruchio•  2016. május 8. 12:55

Parázna frázis

Parafrázis Rozella egy versére:

az eredeti vers:

" káromkodásból katedrálist? "



Szavak Taigetosza, nem tesze-tosza,
de bizony kőkemény - az egyetlen,
gondolatok kesze-kusza káosza,
bárdokat ölne a szerencsétlen.

Kút körül kereng a büdös láb,
de vigyázva, csak a pocsolya kell,
kérges kosz ragad, nem adja alább,
szava gyilkos cián löttyöt lövell.

Lenne Noé, a fajtájának bárka,
fuldoklón röhögve szelne habot,
másnál szálka, szemében gerenda,
ő nem látja, vak ló kapott zabot.

Cumi jobbra, cumi balra, szájzár nincs,
amit kihány gondosan felnyalja,
elalél magától, okossága kincs,
Ő az Isten, néha már vállalja.