szófűző

időtörés a felhőtornyok fölött,
gigászi világ haldoklik

mélység, zuhanás, sötétség,
kezed, síkos, csúszik, centri-
petál, kötél, fonat, iszonyat, koldus,
undor, ima, hadarás, selfi, flashmob,
reál, föld, pereg, virág, kóró, búcsú,
hazug, élet, keresztvetés, meddő,
szikla, sír, név, véset, este, eső,
sár, vége

furcsán vörös ma az égalja,
vér folyt az égre

Moher szikláira másztál fel? Nem volt egyszerű,
de nem látom, hogy magyarul vagy ott-nyelven vésted
a graffitit az ezeréves kőbe, de mindegy,
kapaszkodj, nincs fenn fészked, és nem végzeted
egy whisky ízű kaland, ne nézz le, ott alant
csak a jéghideg tenger bámul gonoszul rád,
felzabálna mint neve sincs eltévedt hontalant,
ne akard megismerni egy idegen világ rossz arcát

nem voltál elég sunyi, vagy szolga, hogy ott vagy?
kidobtak innen, vagy magad űzted el? miért, kiért?
még maradtunk halálra ítéltek páran, kik nem sunyik,
nem szolgák, de ne gyere vissza, bűneinkért
mi vezeklünk - még élünk - csak nem tudjuk miért,

"hazádnak rendületlenül légy híve, ó magyar"
ha majd idegen földbe rejtenek akkor leszel ember,
ma csak álmodsz a honról, ha rossz napod volt,
itthon jobb a holt, mint az élő - jéghideg tenger
vár rád - mégis engedd el azt a rohadt kötelet.

Pajkos fény játszik a testeden,
simogat, s vet apró zugokba
árnyékokat, rohan a képzelet,
vetkőztet, s megfesti a képet
egy csodálatos freskó évezredes
töredezett kék-zöld szemcséivel,
eléd térdelek, ámulva nézlek,
imádkozom hozzád, árnyékot vetek,
eltakarlak, a világ ne lásson,
csak az én kincsem vagy,
fényben és árnyékban.

Sok évet gyűrve gyermekként sírt fel,
még mozdult kettőt gyönge teste,
még kért, rebbenő erőtlen kézzel,
aztán a pléh-doboz némán elnyelte.

döccenő gondolat
terel az éjjel végére érkező hajnal álmatlanságába, fázok,
este még a nappalt elpakoló megpihenés valamit bontogat,
de hiába képzeltem érintését mellednek, s azok az elágazások
combjaid tövén hiába égtek retinámra, mást hozott az éjszaka,
sodródtam a semmiben, forró szenvedélyt idéztem, mikor hajam
kócoltad lázas mozdulattal,

hideg most a világ, a takarókba
burkolt létezés mást kíván, megnyugvást, csak anyagtalan
ölelést, mikor lelkünk szeretkezik, vagy éppen egy csók húzódik
szánk széléről a világ köré, és a láz celsius fokban mérhető,
veszélyes tüzeket szítunk, egymást égetjük porrá, gyűrődik
a világ köröttünk