szófűző
HazaMoher sziklái
Moher szikláira másztál fel? Nem volt egyszerű,
de nem látom, hogy magyarul vagy ott-nyelven vésted
a graffitit az ezeréves kőbe, de mindegy,
kapaszkodj, nincs fenn fészked, és nem végzeted
egy whisky ízű kaland, ne nézz le, ott alant
csak a jéghideg tenger bámul gonoszul rád,
felzabálna mint neve sincs eltévedt hontalant,
ne akard megismerni egy idegen világ rossz arcát
nem voltál elég sunyi, vagy szolga, hogy ott vagy?
kidobtak innen, vagy magad űzted el? miért, kiért?
még maradtunk halálra ítéltek páran, kik nem sunyik,
nem szolgák, de ne gyere vissza, bűneinkért
mi vezeklünk - még élünk - csak nem tudjuk miért,
"hazádnak rendületlenül légy híve, ó magyar"
ha majd idegen földbe rejtenek akkor leszel ember,
ma csak álmodsz a honról, ha rossz napod volt,
itthon jobb a holt, mint az élő - jéghideg tenger
vár rád - mégis engedd el azt a rohadt kötelet.
NEM JANCSÓ RENDEZTE
nem Jancsó rendezte, mégis fehér
ingben szavalták: "még kér
a nép"...s vonultak a golyóktól
még nem gyógyult utcákon
túllépve az engedélyezett bátorságon
szemben a hatalommal
szemekben a remény fénylett
de a világ nem ránk figyelt
vércseppek és virág a fehér ingre tűzve
egymást ölelve ment a sor előre
dübörgő tank csöve csattant
húscafatok borították a falakat
a fákról gyilkosok és ártatlanok lógtak
sápadt arcok vesztettek reményeket
az ég vér-szín felhőket úsztatott
itt a földön újra vörös lett minden
szem és lélekrontón
pihenj tanítónéni
látásból ismertem, talán egyszer beszéltünk
pár udvarias szót, míg a rendelőben vártunk,
időjárás, unokák, árak, infókat cseréltünk,
aztán csak a köszönés az utcán ahol jártunk
törékeny volt, talán hetven körül, mosolygós,
"előkelő", régi ruháit elegánsan viselte,
sírt róla a szegénység, talán negyven kilós
magát bújtatta árnyékba, a világot figyelte
köszönt neki mindenki, tanító volt valaha,
még régi fajta, kire oda is figyelt a diák,
és szeretett iskolába járni, szép volt szava,
emberséget, jóságot tanított, "régvolt" világ
fia Amerikában, lánya angol üzletember férjjel
távol, néha egy levél, évfordulókra ajándék,
nem zavarta őket, csak az unoka hiányzott,
éjjel álmodta (egyszer látta), a többi színjáték
az asztalánál egy szék, előtte egy teríték,
férjét rég eltemette, megbújt a magányban,
temetési pénz összegyűjtve, várta, kiterítsék,
adóság sehol, kifizetett csekkek a fiókban
mondja a fáma éhen halt, talán igaz, talán nem,
vagy csak lemondott az életről, vágyott pihenni,
eddig sem létezett, elment csendben, békében,
valahol megértem, ebben a világban bűn létezni
S e l f i e
Nagyfalu - mi csak így hívjuk vidéken,
ember-tenger a patakok vizében,
ezer út - mind egybefonva, száz röptön,
beton, nem botlik a láb göröngyökön,
múlt, kettes villamos, ezeregy cipő,
parlament árnyékában gonosz idő,
egy szelfi kép, Attila öntve, rezes,
Duna-part, amint dinnyehéjat keres.
Doberdo
Monte San Michele csúcsai a síremlékedsoha nem ismert nagyapám, véred tápláljaa fennsík gyér virágait, csendben szemléledahogy az idő morzsái hullanak egymásraés Doberdó harangjai emlékeznek fájón.A déli szél néha még a lovasság vad rohamátidézi, a paták vágta port, a bajonett nyomáttesteken, bajtársad utolsó sóhaját ki karodbanhalt, s követted őt, ott messze, mégis hazádért,sejtjeid valahol az Isonzó vizében oszlottak,éjszaka még ott bolyongtok - ti a halottakés a Monte San Michele szirtjein a felhők könnyehullik emléketekre.