maki63 blogja

Makovics János : Vagyok

E világ facebookján létem élem,

nem vígan de nem is lészen, van

immár sok kütyürkém trendiségem,

meghülyültem immár végleg, mert

ez a világ nem normális, éhen halnak

ezrek naponként, s csak nálunk hat

ember dobja el önkezével életét,

röhejes hát e szép új világ, értelmetlen

rémes krémes, túró rudi tengerében.

Magyar magyarnak ellensége, bűzös

gázok mint lágerekben mérgezik

közös létünk, összefogás helyett

marjuk egymást, törve zúzva testet,

lelket, ha tudjuk még mi is az a lélek,

mert ha nincs benne pénzed, nem ér

semmit, csak ha sok van néked.

Vagyok magam magamnak magamért,

lemondok emberségről, mert szívtelennek

jó a dolga, törtetőnek ki másokat kihasznál,

s becsület,hűség,barátság, szerelem, ódivatú

mint pincék mélyén a pókhálós üveg bor,

pénzben mérve ér ma mindent, ember ma

önmagában csak „eldobható termék”,mely

ha nem profitál fölös anyag, betegek,

rokkantak dögöljenek meg mint a

hajléktalanok, ez ma a politika és a trendiség,

egykor volt egyetemes emberi értékek

szemétdombok része már, trágyaszagú

össznépi rémjáték, barátok közt, való világ.

Makovics János : Düh és nyugalom

Két elem mely örökké vibrál bennem :

düh és nyugalom, tűz és víz, mely forr

lelkemben szüntelen, kínozva napjaim,

nyugalmat melyet vágyok nem kapva.

Pedig szeretnék dühtől mentes lenni,

másoknak mindig jót cselekedni, de

izzó parázs égeti gondolataim, melyek

megbéklyóznak s fogva tartanak, nem

engedve megcselekedni jót, rosszat,

csak dühöt s nyugalmat cikázva rám,

mintha élvezne szenvedéseim árját.

Nem adom magam azért sem !

Visszavágok arcátlanul,keményen,

szívtelennek boldog itt úgyis az élet,

beszólok, beintek, mindent visszaadok,

s nevetek majd gonoszságotokon, mely

bumerángként visszatér hozzátok s fejbe

vág mint váratlan villámcsapás, és ég

majd arcotok a szégyentől, hogy mily

rosszak voltatok csak a megbántásért.

Makovics János : Eutanázia

Engedélyezte az eutanáziát, vagyis a kegyes halált a belga bíróság egy 24 éves nő számára. A csak Laura néven ismert lány nem szenved semmilyen gyógyíthatatlan betegségben, egyszerűen úgy érzi, az élet nem neki való.

A nő Lieve Thienpont, pszichiáter, pszichés okokból kérvényezett eutanáziáról szóló könyve, a „Libera me” bemutatóján adott interjút, a DeMorgen című belga lapnak. Elmondta, hogy vannak barátai, imád kávézni és színházba járni, de gyermekkora óta rabja az öngyilkosság gondolatának.

Laura elmondta, hogy nem kívánt terhességből jött a világra, az apja alkoholista volt, aki miatt problémás volt a gyermekkora. A lány egy idő után a nagyszüleihez költözött, akik nyugodt, biztonságos életet tudtak neki biztosítani, de ez már nem volt elég.

A lány 21 éves kora óta egy pszichiátriai intézményben él. Egy ott megismert, szintén öngyilkossági késztetésektől szenvedő barátnője másfél évvel ezelőtt halt meg, eutanázia segítségével.

„Tudom, hogy az állandó halálvágyamnak a gyermekkoromhoz lehet köze, de a folytonos öngyilkossági késztetést éreztem akkor is, amikor stabil családi környezetben éltem. A halál nem választás kérdése számomra, hanem az egyetlen járható út. Ha választhatnék, egy tűrhető életet szeretnék, és mindent meg is tettem érte, de egyszerűen nem megy. Egész életemben kísértett az öngyilkosság, volt néhány kísérletem is, de mindig volt mellettem valaki, akinek nem akartam fájdalmat okozni, se ez végül megállított” – nyilatkozta Laura.

A fiatal nő most is úgy érzi, hogy a halála nehéz lesz majd az édesanyjának, és a nagyszüleinek, de már az is hihetetlenül felszabadító érzés volt számára, hogy a saját temetését tervezgesse.

Belgium a világ legliberálisabb állama az eutanáziát tekintve. 2012-ben 1432 ember halt meg orvosi segítséggel, 2013-ban 1816-an. A kegyes halált kérvényezők 53 százaléka 70 és 90 év közötti, a 60 évesnél fiatalabbak aránya 15 százalék – írja a brit Metro.

Makovics János : Rejtőzködő melegek : Népszabadság. 2002 .június. 26.Minden szakkönyv, külföldi és belföldi egyaránt, azt írja, hogy a lakosság 5-10 százaléka homoszexuális. Ha a számok mögé nézünk, szembe kell néznünk azzal, amit nem akarunk tudomásul venni, mert ha az emberek nem akarnak tudni valamiről, akkor úgy tesznek, mintha nem tudnának róla. Persze azért mégiscsak tudják, csak magukba rejtik.

Öt-tíz százalék nem tűnik soknak, de nézzük, mit jelent ez egy adott közegben. Vegyünk egy átlagos magyar falut, ahol 2500 serdült ember lakik. A ki- és beköltözés mára olyan méreteket öltött, hogy ebből az átlagos falusi is csak alig pár százat ismer. Még azok sem tudnak mindent, akik a "falu szájának" számítanak. Ha a becslések fölső értékét vesszük alapul, akkor az adott faluban 250 (!) meleg ember él! Kétszázötven meleg ember egy viszonylag kis közösségben. Ijesztő és elgondolkodtató. Az emberben önkéntelenül felmerül a kérdés, vajon hol vannak, miért nem látjuk, miért nem ismerjük őket. Pedig nyilván nap mint nap találkozunk velük az utcabeliek, a munkatársak, a jó ismerősök között, csak éppen nem tudjuk róluk, hogy ők azok, mert okkal titkolják. Legalább 125-en még a becslések alsó határai szerint is. Egy kis faluban minimum 125 ember, aki más, aki ismeretlen ismerős. Az esetek nagy részében bizony meglepődnénk, ha megtudnánk, hogy ez vagy az meleg. Nemcsak agglegényekről, egyedül élőkről, hanem házas, családos emberekről is. Lehet, hogy szépen, rendezett körülmények közt élnek, s mély titokban, valahol a családtól távol találják meg a szexuális örömöt. Sokkal kevesebb agglegényt, egyedül élőt ismerünk, mint ahány melegnek kell a látókörünkben lennie. Nagyon sokan lehetnek tehát a latens, rejtőzködő, házasságban élő melegek.

Száz-valahány ember, aki valóban és teljes mértékben a saját neméhez vonzódik, róluk álmodik, álmodozik, ábrándozik, s igazából velük szeretne élni, de nem mer, mert ellene fordulna a külvilág is és szűkebb környezete is

Makovics János : Az órák

Michael Cunningham  amerikai író 1998-ban írta ezt a könyvet, melyért 1999-ben megkapta a PEN-klub Faulkner – díjat és az irodalmi Pulitzert is.Filmen is megjelent, és a film zenéje is külön. Vagyis olyannyira népszerű lett, hogy mindhárom vonatkozásban megjelent és nagy példányszámban, ami nem semmi ,és számtalan nyelvre is lefordították magát a könyvet is. Méltán, hiszen ez a könyv olyan remekül hidal át évtizedeket a három nő alakjában, melyet az időbeli különbségek ellenére is egymásba kapcsolódnak és összefonódnak a történések, melyeknek az is tanulságos, hogy az ember életében bármely korban, ugyan azok a dolgok vannak, történnek, csak mások a körülmények. A filmben a három nő reggeli ébredésének bemutatása tökéletes, ebben semmi nem változott szinte, és időtlensége teszi egyetemesé szimbolikus értelemben. Szívszorító, megrendítő, elgondolkodtató a film cselekménye, mely hatással van az emberekre.

Három helyszínen játszódik a történet mint egy láncszemként mely áthalad az idősíkon hogy egyesítse azokat a sok kis részeket egy átfogó egészé.

Első helyszín London az második világháború, ahol a híres írónő Virginia Woolf öngyilkosságot követ el, köveket tesz a zsebébe és a folyóba sétál lassanként amíg eléri nyakát a víz majd alámerül,és lassan magával ragadja az ár. Előtte búcsúlevelet hagy férjének, melynek szövege lélekbemarkolóan fájdalmas.

A következő helyszín New York a XX.-század vége, Clarissa Vaughan egy könykiadó tulajdonosa aki mellesleg leszbikus,virágot vásárol Richard barátjának a homoszexuális költőnek aki ép egy rangos iroldami díjat nyert meg és parti szervezését tekinti feladatának Clarissa, aki lányával él : remek és mélyenszántó beszélgetések folynak anya és lánya között a filmben amúgy.

De nagyon megható az a jelenet is,mikor váratlanul megérkezik Richard volt barátja, miközben Clarissa a partira készülődik : próbálnak beszélgetni,de Clarissa kiborul, sírni kezd, és a volt barát elmegy,de távozáskor azt mondja : soha nem érezte olyan szabadnak magát,mikor szakított barátjával.

A harmadik helyszín a második világháború utáni időszak Kalifornia, ahol Laura Brauns háziasszony neveli a kisfiát meglehetősen fojtogató légkörben,ahol nem érzi jól magát, depressziós, magányos, boldogtalan.Férje születésnapjára tortát akar sütni kisfiával, de nem sikerül, a kukába dobja, majd elmegy egy szállodába és öngyilkosságot kísérel meg,de aztán meggondolja magát. A jelent nagyon drámai, fekszik az ágyon és a hullámok lassanként ellepik testét és az egész szállodai szobát. Megható az a jelenet is mikor öngyilkossági kísérlete után visszatér a kisfiához, aki érezte hogy anyja mit akar tenni. Mikor férje hazaér a fürdőszobában zokog,és érezni a tehetetlenség atmoszféráját, hogy meghalni is szeretett volna, meg elmenekülni is ebből a fojtogató életből.

Az író remekül átjár az idősíkokon : a három nő sorsa, gondolatai, érzései szinte majdnem ugyan azok.

Mindhárom történetnek fő alapmomentuma saját egyéni életünk boldogulása, miként, hogyan szeretnénk boldogok lenni, mi is az hogy „boldogság” ,annak igaz célja és elérése, és nem elsősorban önmagunkért, hanem mások által akik fontosak nekünk. Szeretők,barátok…

Tragikus Clarissa és Richard utolsó találkozása. Richard kiül az ablakba, pedig hideg van, fázik…beszélgetnek,s háttérben a zene ami szól libabőrös lesz tőle az ember, annyira megható,szívbemarkoló. Majd Richard ugyan azt mondja amit Virginia Woolf írt búcsúlevelében : nem hiszem hogy két ember lehet boldogabb, mint mi voltunk, - majd leugrik az ablakból és szörnyethal. Halála után megjelenik Richard édesanyja is, és a halál árnyékában a megemlékezések,a beszélgetések szomorúságukban is szépségesek.

Ez a film olyan, amit többször lehet – kell megnézni, mert mindig talál valami újat benne az ember, egy-egy mondat, párbeszéd, ami aztán napokig benne él tovább…