Egy keringő utó-élete

Keringőmet leintették,

dallamát ízekre szedték,

sáros ággal megdobálták,

s lelkemet porig alázták.

Magyar lelkem berzenkedve

subáját magára tette,

sarkon fordul sebbel, lobbal,

s hangszerét újra hangolja.

Nem kell nektek a dudaszó?

Lélekzengő szép magyar szó?

Nem értitek a nyelvemet?

Míves boltban nincsen helye?

Nem baj subám fordulj, mordulj,

csácsogónak eldaloljuk,

milyen módi jár most itthon,

mik a dalok hetyke csúcson.

Bércek ormán míves dalok,

szív nélküli ítész rajok.

Csak a tökély mehet bércre

éretlenek vissza! Rétre!

"Ne csúfoskodj itt a bércen,

menj a mély tó fenekére,

békával együtt brekegni,

nem tudsz velünk énekelni!"

Kifordítom én a subám,

s feltűröm az ingöm ujját,

járunk táncot, karikásat,

por fedi el lábnyomunkat.

Nem megyünk, mink más utakra,

jobb nekünk erre, mint arra,

nem zárhatnak kalitkába

jambusoknak országába.

Ahhoz már mi úgy sem értünk,

de a lelkünk dalra  zendül,

messzi hegyek visszhangozzák,

madárkáink elcsácsogják.

Keringőnket leintették,

szitakötő szárnyát tépték,

kérész életű a létünk,

ideje, hogy megbékéljünk.

        -   .   -

"Dudaszó hallatszik

a kertek aljában

szegény legény fújja

szíve fájdalmában."