Az utolsó keringő

Tiszavirág létemből harap a fájdalom
csontszöveteimet szú rágja szét - porol.
Zenémben még ütnek a néma dobok,
ütemük zakatol: hová lett dalom?

Már nincs, mi összetartsa lelkem,
erőmből már nem telik, nézem
üveges szemmel kérészt, kinek
táncával, ezüstfényével az éj eloson.

Utolsó keringőjét még látja más,
de haláltusáján nem búsul kanász.
A holtvíz rejtett ágába utolszor repül,
Isten tenyerében csendben elmerül.

Az utolsó tánc, - egy lampion,
egy utolsó dal, mely elsodor,
egy villanás, lelket melegít,
s tovább sodor az örök életig.

Levetett ruha, vásott rongyciha
elkopott az úton, mi haszna van,
kupacolt szálait öleli magához,
s fon belőle klárist, mi megmaradt.

Egy utolsó tánc, - egy lampion -,
egy utolsó dal, mely elsodor,
egy villanás, mely lelket melegít,
s tovább sodor az örök életig.

De a tündöklő Tiszán harap a fájdalom,
csontszövettel szú már rég jóllakott,
a szálló porok néma dobokat rezgetnek,
s a por, keringő, a semmibe vesznek.

Egy utolsó tánc, - egy lampion -,
egy utolsó dal, mely elsodor,
egy villanás, mely lelket melegít,
s tovább sodor az örök életig.