A tor

Tor

Úttévesztő létemben kutatok
fuldokolva, markolom a múltam.
Habot képezve, betakar,
morajló csendembe zakatol.
Mint lávatölcsér száját nyitja már,
de csak némaként tátikál.
Ordíts, ha mondom! Zihálj!
Hörögd fel életem zagyát.
Hányd ki magadból mocskomat,
s nyisd végre ki holtomat.
Kiáltsd a múltat jelenembe,
lelkem ne senyvessze veszte.
Teríts meg szépen, díszesen
létem felett tort ülő, vendégemnek.
S ha torkán akad a falat,
ezt már talán nem én tettem.

Tor után

Halotti torban születő lelkünk,
levetve mocskát, születik ujjá,
szeplőtelen csecsből szívja az
új lét, új élethez az anyatejet.

Porból leszünk, s porrá leszünk,
küzdelmünk permanens sora ez,
de a porból ujjá születni kegy már,
nem csak egyszerű "művelet".