kosa blogja

felhőket karcolok az égre

bánt a fény

amióta elmentél

s veled a remény

szitál a köd a

durva hidegben

rágyújtok

nem hamuzom le

kit is érdekel

mi van ha nincs vagy mi van ha lenne

becsapom

az ajtót magam után

adiósz november

most fejeződsz be

tagadhatatlanul ősz van

fésületlen gondolataimban

árnyékok suhannak

a fal mentén valahol

ott kullogok én is

derogál a hideg szalad

a gázóra

lazán veszi magát

a hűtő is

tornyosodnak a számlák

halomban

hideg van fázom és pont

előveszek

egy méretes mellényt

talán 

a telet kibírja

meguntam túlélni

napokat órákat pillanatokat

szédületesen forog bennem

a világ

szavak kopognak mint bakancs

a sztrádán

mért néznék vissza

senki sem 

szól utánam

megyek egymagamban

tekintetem béna

megírtam e verset is

eggyel több a sorban

vánszorgunk árnyékommal

egymást átkarolva

csak úgy telnek a napok

egyik ágyvetéstől a másikig

reggel volt s már megint este

talpig sötétben az éjjel

falon szaladnak szerteszét

az emlékek

összesimulva a vágyakkal

 - ha még vannak -

vagy csak képzelet

amely nagyon félszeg

s egy szempillantás alatt

el is vérzett

késő éjszaka

letérdel a gondolat

bántja ha bántják

nem tudja mit akar

nehéz a kereszt

mégis cipelni kell

egy slukkot kérek

egyebet semmit se