Zenéhez a szó

Álmomban valahol
  

Álmomban valahol, vonaton utazom,
Ködben fuldokol a kopár táj körben,
De a fák fölött már ébred a Hold,
Rám kacsint, felráz, utána elringat,
Egy álomba, amiből nem ébredek fel.
Hiába választ el tőlem légüres tér,
Téged is utolér egy hang, ami hív,
Amikor meghallod, beleremeg a szív,
Pedig még csak káprázat ez az álom,
De már elvarázsol és nem ereszt el.

Álmomban valahol, vonaton utazom,
Felszáll a köd az útszéli fák között
És már csillagok pislákolnak az égen,
Kinézek az ablakon egy zord hegyre,
Úgy emlékeztet arra a furcsa helyre,
Ahol egy sziklán álmodoztam régen.
Szájtátva bámulok a Göncölszekérre,
Közben az álmukból felvert sínekről
Felcsendül az acélkerekek zenéje,
És a monoton ütemet dobolom egyre.
 
Álmomban valahol, vonaton utazom,
A vágányok mellett állsz a peronon,
Várod, hogy befusson az éjféli gyors.
Amikor a karjaidba sodor a sors,
Legyél majd szelíd védőangyalom,
De vesd le szárnyaid és fehér ruhád,
És démonként ölelj, ha úgy akarom,
Én pedig telhetetlen ördögöd leszek,
Akinek fülébe súgod buja vágyaid,
És elnyögöd gyönyöröd kéjes sóhaját!
 
Álmomban valahol, vonaton utazom,
De talán nem is álom ez az utazás,
Könnyű lett tőle hátamon a kereszt,
Új hitet ad végre remények helyett,
Szivárványt fest az égre e látomás!
Táncütemre ring minden tétova lépés,
Valahogy könnyebb érzés a légzés,
Kifújom a levegőt, utána be, hosszan,
A szívünk már egy ütemre dobban,
Együtt lélegzünk, eltűnik a külvilág.
 
Álmomban valahol, vonaton utazom,
 Holdam lettél az égen és a Napom,
Felragyogsz és elkísérsz az utamon,
És amikor a mába érkezik a tegnap,
Veled kezdődik el az új holnapom!
Remélem, nem hagysz el már soha,
Mert visszatart versem néhány sora,
És a Te álmodba is befut a vonatom,
Megérinti lelked, a szívedbe markol,
És füledbe zakatol egy kis dallamot:

előlem nem rejtőzhetsz el,
mert megtalállak egyszer,
álmomban valahol...

Elsuttogott szavak fogságában

 

Egy szép tavaszi éjen, a Hold az égen, 
remek díszlet volt, s tökéletes alkalom, 
végre találkoztunk, vártunk rá már régen, 
törtem a fejem, mit kellene mondanom, 
a szemedbe néztem és lebénult a szám, 
úgy éreztem, hogy hiába is mozgatom, 
csak azt ismételgettem magamban egyre, 
hogy ezt a nőt én nagyon-nagyon akarom.
 
Hallottad mit suttogtam, bizonyos szavak 
könnyedén áthatolnak bármilyen falon, 
legyőzted a magányt, s elhagytad a várad,
vad démonom lettél és szelíd angyalom, 
néha még ugyanúgy feltámad a vágyam, 
igaz, sose hívom, nem is marasztalom, 
főnixként felszáll, és bár perzsel a lángja, 
mégis... újra meg újra... vele utazom... 
 
Rég elmentél, de én még téged kereslek 
mindenki másban, hiába is tagadom, 
az utolsó szavad visszhangzik agyamban,
amikor kedvenc zenéidet hallgatom, 
pedig tudom, nem jön el a holnap, amíg 
visszanézek, s nem zárom le a tegnapom, 
sajnos a bőrömre égett seb a múltam, 
mely belül viszket, hiába is vakarom...