Zenéhez a szó

A Nap és a fény

 
Legyél a szívem közepén
Szerelmünk magjából serkenő
Szivárványszínű virág,
Én nektárra szomjas méh leszek,
Aki bódultan a szirmára száll!
 
Legyél az útitársam, aki elkísér
És ha elbújnék a világ elől,
Legyél enyhet nyújtó menedék,
Legyél az Élet és a Remény,
Legyél a Nap és én leszek a Fény!

Hol holt, hol nem holt

 
Hol kényezteti Rómeót az élet,
hol álomba ringatja Júliát,
hol lángra gyúlnak a hiú remények,
hol jéggé fagy körülöttük a nyár,
hol elfelejtkezik róluk a végzet,
hol megérkezik értük a Halál...

Égi mozivászon

A lelkem mélyén,
Egy régi kis kőpadon,
Meg-megpihenek,
Életem filmje,
Az égi mozivásznon,
Előttem pereg.
 

Rohan az idő
És mi egyensúlyozunk
A semmi ágán,
Minden egyes nap
Egy-egy színes falevél
Életünk fáján.


Ha eljön az éj,
Lehull egy újabb levél
És száll a szélben,
Telnek az évek
És sok ezer falevél
Táncol az égen.


A múló percek
Lelkünk falára festett
Sápadt csillagok,
De minden emlék,
Ami a szívünkben él,
Fényesen ragyog!

A lelkedbe égetem magam


Vannak jelek, amiket más nem érthet,
Mert szívünk falára tetoválja őket az Élet,
Vannak sebek, amik ugyanúgy égnek
Nem gyógyulnak, hiába múlnak az évek.
 
A lelkedbe égetem magam, hogy érezz
És kimondott szavak nélkül is megérthesd,
Hogy életünkbe kódolt képlet a Végzet,
Irigyli az álmainkat és bármikor utolérhet!

Elfuthatsz a Sors elől, de úgyis utolér,
Hiába kapsz szárnyakat, ha repülni félsz,
De ha végre mégis felszállsz az égre,
Új remény vár ott rád és befogad a fény!
 
Emlékszem még a rétre, ahol virágok nyíltak
És ahol ábrándoztunk a türkiz ég alatt,
Sajnos minden boldog óra a múltban ragadt,
Mára mind egy-egy másodperccé apadt.
 
Nincs már miért és nincs már hogyan,
Utazás a semmi közepén, ez a nap is olyan,
De talán a vágyaink még parázslanak
És még meghalljuk az elsuttogott titkokat!
 
Elfuthatsz a Sors elől, de úgyis utolér,
Mert hiába van szárnyad, ha repülni félsz,
De ha végre mégis felszállsz az égre,
Új remény vár ott rád és befogad a fény!
 
Valóra váltott álmok között elveszve járok,
Mert még csábítanak néha délibábok,
De már nem várok több megváltó álmot,
Inkább újra felfedezem a valóságot!
 
Nem érdekel, hogy a Végzet utolérhet.
Mert számomra te vagy a Sors és az Élet
Sebeim még lelkem oldalán tátongó rések,
De ugye te majd begyógyítod őket?

Szállj!

飛ぶ  


Szárnyakat kaptál,
Hogy áldást osztó szavad
Messzire szálljon!

* * *

Mára behegedtek lelkeden a sebek,
Pedig tegnap nagyon fájtak még,
Mindent elfelejteni sajnos nem lehet,
De idővel megenyhül a fájdalom
És elhalványul minden bús emlék.

Ajkadról élettel teli, áldó szó fakad,
Szívedben új remény ébredt talán, 
Mint újszülött forrás a sziklák falán:
Előbb szelíd patakként csordogál,
Utána szilaj folyóként halad tovább.

Ha eljut az Úrhoz sok szép szavad,
Biztosan küld hozzájuk szárnyakat,
Hogy minél messzebb eljuthassanak.
Szállj fel velük te is, vár fent a Nap
 És az angyalok is rád kacsintanak!!

~~~~