Ünnepi utószó

 

 

Szívemnek harangja némán megkondul,

Sárosan sivár, s oly szomorú a táj,

Hóleplét elhagyva baktat december,

Fürkésző tekintet, válaszra vár.

 

Elillant gyantalég, hol vagy, kereslek,

Gyermeki mosolyom, vajon rám talál?

Fagyosan ásít a fenyőnek lombja,

Díszített magánya, nem szalmaláng.

 

Suttogó imáink szállnak e az Égbe?

Nem látom innen, a köd szitál,

Lobbanó gyertyafény eloltja álmom,

Az a szép karácsony, messzire jár.

 

 

Most még alig szitál, de itt legbelül,

Hófehér színvilág, úgy szíven üt,

Csak állok az ablaknál, s emlékezem,

Jégvilág, nem tudom, hol a helyem.

 

 

Hozd vissza Teremtő, hozd vissza újra,

Besüppedt hóban az Ember nyomát,

Érezze, remegje, a szívnek húrja,

Ember, az emberre, rátalál újra.