Bandukoló árva

Hó terül el a talajon szűziesen

Rajta lépdel egy kis árva keservesen

Ruhácskája szakadt, foltos kabát rajta

Keserves sírását csak egy veréb hallja

 

Reszketve leszáll e bús lányka vállára

Mert épp oly elhagyott ő is olyan árva

Most már ketten rótták a hófödte utat

Egymás melegsége nyújtott nekik vigaszt

 

Búsan csiripelt a kis veréb a lánynak

Dermedt szárnyát szorította orcájának

A kipirult arcon könnypatak folyt végig

Bizsergés futott a madárszárnyon végig

 

Jeges szél süvi tett, fáztak nagyon- nagyon

Ahogy már vacogva haladtak az úton

Pici lábacskáját alig hogy érezte

A fájdalom is szívét, jaj úgy tépdeste

 

Magához szorította a madártestet

Így adva szegénynek meleg szeretetet

És neki ki ad?- mire annyira vágyik…

Hogy őt is szeresse egy kis lény egy másik

 

Alkonyodott a lány ereje elfogyott

Érezte, hogy összeesik, de fényt látott

Egy viskó tűnt fel a hideg hóhullásban

Kisírt szemű néni volt az ablakában

 

Gyorsan elébe sietett a lánykának

Rámosolygott- végre vége a magánynak!

Betakargatta a lányka kihűlt testét

Buzával etette, meg akis verebét

 

Lobog a kályhatűz már senki nem árva

A néninek sem fáj úgy fia halála

A sors egymásnak ajándékozta őket

Egymásba kulcsolják reszkető kezüket

 

S lám mégis van gondviselés valahol

Mert egy árvát reményvesztett néni karol

Még sincs minden veszve mikor veszni látszik

Lépteinket mindig őrangyalok őrzik…