Valóság vagy álom? 2.rész

     Zarándok utam során eljutottam az Északkeleti – Kárpátokhoz, amely nemrégen még Ukrajna volt. Kíváncsian bandukoltam Ungvár utcáin, nézegettem az örömteli arcokat. A magyar trikolór itt is táncolt a szélben, mintha csak érezné, hogy most milyen fontos szerepet tölt be.

     Az Ung folyó hídján állva gyönyörködtem a várban, mely megint magyar. Egy fiatal pár mellém szegődött, akikkel szóba elegyedtem.

-          Mit jelent, hogy ez a terület újra magyar ?

-          Mi itt születtünk, az akkori Szovjetunióban, de szüleink nem engedték soha elfelejteni, hogy igazán hova tartozunk.

-          Vannak ukrán barátaik ?

-          Igen és nagyon jó velük a kapcsolatunk.

-          Ők mit szólnak az eseményekhez ?

-          Nem mindenki örül ennek, most ők érzik úgy, hogy hazátlanok lettek. Aki ismeri a történelmet az igazságosnak tartja ezt a lépést.

-          Itt maradnak vagy áttelepülnek az új határ másik oldalára ?

-          Sokan itt akarnak élni velünk, de van aki inkább ukrán területre menne.

     A beszélgetés után elgondolkodtam ezen a furcsa fordulaton. Az igazságérzetem nehéz helyzet elé állított. Kinek is van ehhez a földhöz joga ?

     A Csermek hegyen áll Munkács vára, s gyönyörködve benne ismét a történelem jutott eszembe.

Itt harcolt Zrínyi Ilona három éven át a császári csapatokkal. Emléktáblája alatt ez áll:

                                     Házát s hazáját

                                     Erős lélekkel védte

                                     E gyönge női kar.

                                     Mondj egy imát

                                     E romokon

                                     Ruszin, horvát, magyar !

Itt töltötte gyermekéveit és később is fontos szerepet játszott II. Rákóczi Ferenc fejedelmünk életében. A magyar Szent Koronát három hónapig rejtegették itt Napóleon elől. Kié is jogosan e föld ?

     A Kárpátok csodálatosak ! Előttünk magasodnak, köztük a kis szurdokvölgyek, ahol sebesfolyású patakok zúgnak. A felhők beburkolják a havasok csúcsait, és egy – egy foszlányuk gomolyog az alacsonyabban fekvő helyeken. A hegyoldalak  „borotváltak ” , nehéz munkával lekaszálták az üde, friss füvet szénának.

     Megérkeztem a Vereckei – hágóra. Innen tekintett szét Árpád fejedelmünk, amikor a besenyőktől űzve új hazát keresett. Egy ideig még kalandoztak, de végül is a Kárpát medence lett az otthonuk. Itt emelkedik egy emlékmű, amely már teljesen kész. Utolsó látogatásomkor még csak a torzója állt.

     A hétágú virág – forma az ősi vallásokból vett életfa motívum, a hét ág egyben a hét magyar törzset, az alsó kő pedig a vérszerződés kelyhét is jelképezi.

     Szent ereklyeként őrzöm azt a kis földet és kavicsot, amiket első ittlétemkor vittem haza.

     Végigmentem a Vereckei – szoroson. A Latorca partján sétálva néztem a folyó sziklákon való vad rohanását, s hallgattam dübörgését.

      A Fekete – Tisza völgyét követve jutottam el Rahóig. Itt folyik bele a Fehér – Tisza, aztán Tisza néven kanyarogva igyekszik tovább, hogy hosszú utat megtéve végül a Dunával egyesülve igyekezzenek a tenger felé.

     Ellátogattam Szolyvára is, ahol 1944 – ben szovjet büntetőtábor ált. 40 ezer magyart „ tereltek ” ide, 20 ezren itt lelték halálukat. Megrendülve álltam a fekete márványtáblák előtt, melyeken hosszú sorokban voltak bevésve az itt meghalt szegény testvéreink nevei. Legnagyobb bűnük, hogy magyarnak születtek.

                                        Szegények ők negyvenezren

                                        Meneteltek keservesen.

                                        Mentek ők a fagyba, hóba,

                                        Hogy eljussanak a pokolba.

                                        Nem tudták, hogy mi vár rájuk,

                                        Fagyhalál – e vagy járványok.

                                        Éltek ők, mint az állatok,

                                        S őrzőik a vadállatok.

     A Kárpátaljai várak elhagyottan állják az idő ostromát. Jórészükön már elvégezte a pusztítást. ( Huszt, Nyalábvár, Ugocsa vára stb … )  A magyar történelem vérzivataros évszázadait idézik ezek a romok.