Szomorú szonett

Elfújta régen a bús őszi szél,
a megsárgult,száraz leveleket,
és jajongva, fájón,búsan beszél,
magával viszi emlékeimet.

Oly sokat jelentettek ők nekem,
mint a sok szép fának a levele,
értük sír,zokog sajgón a lelekem,
mondjátok hát neki:vissza vele!!

Keserű könnyeket hullatok már,
siratom az elfújt emlékeket,
elfeledésük szomorú és fáj!

Nem jönnek soha vissza eszembe,
örök sötétség van a fejembe',
az életem is "befejeztem" rég!