atelk blogja

Álmomban a tükör előtt álltam én,
A sötétség rám fonta erős karját,
S mögöttem zizzent, hullott a lámpafény,
Szilánkosra törve a vén csend hangját.

A sápadt hűs Magányt reszketve kértem
Ossza féltett szivárványmosolyát szét
Ha nem tenné magáért, tegye értem,
Vagy tegye meg a szomorú világért.

De ő csak nézett könnyes szép szemével,
S hirtelen fátyollal fedte el testét,
A fáradt magány nem hálhat reménnyel,
Súgta halkan, mintha szégyellné lelkét.

Álltam ott árván lecsüggesztett fejjel,
S sírva kérdeztem: mi lesz az emberrel?

Sírva kérdeztem: mi lesz az emberrel?
S a zizegő,hulló fény melegített,
A sötétség küzdött árvult percekkel,
S Magányban a lét örömöt hevített...

Örömöt hevített, reményes álmot,
A könny a szemében holdsugárrá ért,
S a világra friss boldogságot áldott
Mosolya csillogó szivárvánnyá tért.

A fáradtság vágya reszketett rajtam,
S a percek forrón, hűn dalolni kezdtek,
Hogy fejem többé szomorún ne hajtsam
Magukhoz vontak, lágyan átöleltek


Álmomban a tükör előtt álltam én,
S a világot átjárta az éjremény...

( a Tábortűz című dal hallgatása közben...)

A tábortűz narancsos fénye lebben,

Két kezem forró, átfagyott öledben,

Ősz hajad s mosolyod a régi,

Hogy a valóság szól, szívem azt reméli.

S a fülembe suttogott mesék,

Elevenek, mint nyárdéli emlék…

De csillagot látok, s hallom ropogni a fát,

Könnye csordul, ahogy nekem is fájt…

Elvesztek a percek, a szívbe karcolt álmok,

S, hogy igaz volt-e az, amit most látok

Örök kérdés marad a sercegő estben,

De nevetésed el sosem felejtem!

Most egy pillanatra fogom ráncos kezed,

S itt maradok csendben, egy kicsit még Veled.

Mondanám, hogy Mama szeretlek,

De a szavak a számon meg nem születhetnek.

Mert vége a dalnak, és lassan felébredek,

Szobámban ülök, hozzád nem érhetek,

Mára már az én kezem reszket,

Pedig igazán még meg sem öregedett…

2016. december 20.

 https://www.youtube.com/watch?v=QcFMbx_MWkU

Ha szabad még a verseknél is személyesebbet írni, akkor most megteszem. Megtaláltam egy régebbi gondolatfüzetem. Ide azokat a nem rímelő irkálmányaimat gyűjtöm, amik egy-egy szó, kép vagy valami megmagyarázhatatlan dolog miatt kívánkoznak ki belőlem. Olvassátok szeretettel!

*


Mindegy, hogy gyermeke milyen problémával küzd, 
a szülő azért szülő, hogy szeresse őt 
erősségeivel és gyengeségeivel együtt, 
mert minden gyermeknek szüksége van szeretetre 
és joga van a boldogsághoz!


*


Az egyetlen ember-alkotta kincs a gyermek. A felnőttnek kell rá vigyázni, 
Mindenek előtt meghallgatni észrevételeit, elmagyarázni neki a furcsának rűnő dolgokat,
és őszintén bevallani, hogy mi sem tudhatunk mindent. Ha ezt megtesszük, ő megtanulja, 
hogy a világ szeretetre érdemes hely, így az hamarosan szebbé fog válni. 


*
A családnak a legbensőségesebb kapcsolatnak kell(ene) lennie, 
ahol szeretteinkkel szeretetben, biztonságban és boldogságban, 
az összes jó és rossz tulajdonságunkkal együtt önmagunk lehetünk. 
Ha ez megvalósul nem csak önmagunkat és a környezetünket látjuk szebbnek, hanem készek leszünk arra,
hogy (a későbbiekben) mi is hasonló légkört teremtsünk. 


*
Ha az ember végre megértené, hogy a MÁS kifejezéssel ellátott személy vagy dolog 
nem rossz és kiirtandó, hanem érdekes, értékes és felfedezendő, akkor sokkal kevesebb előítélet, 
de mindenek előtt sokkal több boldogabb ember élne a Földön. 

Az én világom csodaszép,

Lelke derengő violakék,

Az én világom csodaszép,

Mosolya halvány messzeség!

Az én álmom a tündöklő hold,

Keze erős, mivel átkarolt,

Az én álmom a tündöklő hold,

Teste ragyogó csillagfolt!

Az én örömöm a boldog szív,

Nevetve rám kacsint, s mesze hív,

Az én örömöm a boldog szív,

Lassan felfutó szemöldökív!

Az én vágyam csak egy arc lehet,

Mely eloszlatja a sötét felleget,

Az én vágyam csak egy arc lehet,

Mely tükrödből Rád nevet!

2013

Éltem, voltam szerettem...