atelk blogja

Nem rég írtam egy verset. Aztán eszembe jutott, hogy az egyik sora megegyezik egy régi, gyönyörű dal sorával. Véletlen volt. Vagy a tudatalattim játszott velem. A téma egészen más, de aki énekli, utánozhatatlan. Olyan emberek egyike, akik joggal, szeretettel és szívvel érdemlik ki a MŰVÉSZ nevet. A dal szövege Bereményi Géza verse. 

https://www.youtube.com/watch?v=RVXXgBecbB8


Ez pedig az enyém, bár nyomába se ér:

Csak csönd neked

 

Csak csönd neked,

Szép szemedre nem hull csillogás,

Csak csönd neked,

Lelked sóhaját nem hallja senki más.

 

Csak csönd neked,

Didergő hamu a téli szélben,

Csak csönd neked,

A holnapról tegnap suttogva beszéltem.

 

Csak csönd neked,

Kósza jel reszkető szívemen,

Csak csönd neked,

Fáradt, kolduló nincstelen.

 

Csak csönd neked,

Ágról ágra repülő álom,

Csak csönd neked,

A zajos világból ennyi járjon!

Áll egy angyal mellettem, 

Tudom, bár terhem le nem vettem,
Szabad, s szárnyain cikázik a fény, 
Hajába kapaszkodnak: szeretet, erkölcs és erény...
Átfonják illatos barnaságát, 
S szívébe gyűjtik a harmat tiszta vágyát,
A világ megremeg, ha e lény rálehel, 
Bajból, sárból, fájdalomból felemel...
Érzem őt minden éjjel, 
Érzem szépséges lelki reménnyel, 
Betakar, ha fázom, átölel ha félek, 
Ékszert, kincset tőle nem kérek, 
S ő nevet csillagszírmos mosollyal, 
Álmot hint rám néhány kedves szóval...


2017. 01. 08.


https://www.youtube.com/watch?v=kqI7-jN_9ww