atelk blogja

5. Összegzés

 

Az általam választott téma több szempontból közel áll hozzám. Igyekeztem olyan területeket, kérdéseket végigjárni, amelyek azt a nézetet érintik, hogy nekünk embereknek szükségünk van állatokra és van még olyan énünk, amely ezt belátja. Mert van, aki még hiszi, hogy a rengeteg szörnyűség mellett létezik a világnak egy szép oldala is. Amiben mindenképp helyet kap a természet és az emberek harmóniára törekvő viszonya. Hívhatjuk ezt valamiféle gyermeki naivitásnak vagy pozitív gondolkodásnak. Úgy gondolom, kiderült, hogy a helyzet nem reménytelen. Sokaknak igenis számít néhány perc, amit a rohanó világtól távol tölthetnek. Ez az idő előre haladásával egyre fontosabb lesz. Hiszen nem tudhatjuk, hogy mit tartogat számunkra a jövő és a technikai forradalom. A fejlődést nem lehet megállítani, de nem szabad elfelejtenünk, hogy akármilyen sok gép vesz minket körül, mi nem vagyunk gépek. Érző lények vagyunk, akiknek szükségük van nyugalomra és normális kommunikatív kapcsolatokra emberekkel és állatokkal egyaránt. El kell fogadnunk azt is, hogy vannak, akik másképp gondolkodnak, mint mi. (Így olyanok is, akik ezt nem így gondolják.) Vannak, akik idősek, akik fiatalok, akik sérültek és olyanok is, akik nem. Vannak, akiknek a vallási, etnikai vagy érzelmi hovatartozásuk más. De ettől még ők is emberek. Csupán csak mi ítéljük meg és sok esetben el egymást. Az állatoknak az előbb felsorolt dolgok nem számítanak. Ha megfelelően ellátjuk és szeretjük őket, ők is szeretnek minket. Éppen ezért kell(ene), hogy fontos szerepet kapjanak életünkben. Mert egymástól nagyon különböző embereket képesek összehozni. 

Az első lépés, hogy erre rájövünk, a második, hogy próbálunk változtatni, a harmadik (és talán legfontosabb), hogy megtanítjuk ezt a gyerekeknek is. Mert ők még befolyásolhatóak, még változnak és sokkal több mindenre képesek, mint azt bárki is hinné. 

Akkor pedig az a bizonyos történet egy szép világról, amit annyiszor mesélünk el nekik és, mait álomként annyi könyv, vers, novella, film és festmény és sok más megjelenített már, ha csak részben is, de megvalósulhat. 

 Hisz minden percnek sok összetevője van, de akikre nyugodtan rábízhatjuk ezeket a pillanatokat azok a gyerekek és az állatok. Azért szabad őket együtt említeni - habár sokan ezt nem szeretik - mert bennük még él az a már sokat emlegetett őszinte, ősi ösztön és egyformán  függnek tőlünk. Éppen ezért nekünk kell vigyázni rájuk. 

 

4.2. Lovasterápia

 

A lovak évszázadok óta segítőtársai az embereknek. Kezdetben főleg a harcászatban, közlekedésben és mezőgazdasági munkákban vették hasznukat. Ám a technika fejlődésével előtérbe kerültek a gépek. De az igazán jó dolgok megőrizhetőek, így szerencsés módon a lovak sem vesztek ki a világból. Épp ellenkezőleg ma már új feladatokat látnak el, amik ugyanúgy segítik az embereket.

Általában, amikor valaki a lovaglásra gondol, egy méregdrága sportot képzel maga elé, mely során pusztán annyi a feladat, hogy a lovas megül a lova hátán. Ám a fogalom nem merül ki ennyiben, hiszen a látszat oly sokszor csal. A mögött, hogy valaki megtanul lovagolni, sokszor évek munkája áll rengeteg kitartással és szeretettel együtt. De, ha továbbgördítjük a történet fonalát, akkor rájövünk, hogy ezek az óriási lények alapvetően különös képességgel rendelkeznek, és nagyon könnyedén hálózzák be az embereket, megtöltve a napjaikat olyasmivel, ami még a sportnál, versenyeknél vagy hobbinál is többet nyújt. Főleg abban az esetben, ha az adott személy valamilyen hátránnyal, sérüléssel rendelkezik. Talán legkiemelkedőbb tulajdonságaik közé tartozik a feltétel nélküli elfogadás, amit a lovasterápia gyógyításra használ fel. Ez a terápiás módszer hazánkban is egyre inkább terjed, habár csak a kilencvenes években kezdtek el komolyabban foglalkozni vele.

A lovas terápiának több ága létezik, melyre külön szakemberek specializálódnak, de minden egyes ágban a főszerep a lóé és a hátán ülő lovasé, akik között valóban szeretetteljes összhang alakulhat ki.  A különböző területek kihasználják például a ló mozgását, mely nagymértékben hasonlít az ember járására. A lovas lova hátán ülve, a köztük lévő érintkezési pontokon keresztül egészséges impulzusokat kap. Emellett nagy segítséget jelent, hogy erősíti és nyújtja az izmokat, fejleszti az egyensúlyt, számos olyan dolog mellett, amiket máskülönben nehéz lenne elérni, hiszen ebben az esetben az ember négy egészséges lábon áll. A mozgásfejlesztés mellett sokszor vetik be a lovakat Down-kórosoknál, autistáknál vagy más fogyatékossággal élő embereknél. A tapasztalatok azt bizonyítják, hogy lovak jelenlétében a páciensek könnyebben rávehetők a feladatok megoldására, a figyelem megosztására vagy összpontosítására.

Számos gyakorlat végezhető lóháton, ami például elősegíti a számfogalom megerősítését, de akár javíthatják az olvasás készségét is. Speciális feladatokat is megoldhatnak, amelyek már az egyes betegségeket, állapotokat kezelik, de ehhez mindenképp szakember jelenléte szükséges.

Ezenkívül a ló, amolyan „pszichológiai asszisztensként” is feltűnik. Egyfajta híd lesz a páciens és a pszichológus között. A beteg gyakran könnyebben nyílik meg a lónak, mint egy embernek, igen aktív metakommunikációt végezve, ami a szakértő számára sok mindent elárul a páciensről és annak lelkiállapotáról.

Azokat az embereket, akik valamilyen fogyatékossággal élnek, gyakran (de persze nem minden esetben) nehezebben fogadják el egészséges társaik. Úgy érzik, valamiféle külön világban élnek, aminek falait lehetetlen vagy csak hosszú kitartással lehet lebontani. Sok esetben nem magától az embertől félnek, hanem attól, hogy nem tudják megfelelő módon kezelni vagy segíteni neki.

A lovakból ez a félelem hiányzik. Őket nem érdekli, hogy az illető hallás-, látás-, mozgás- vagy értelmi sérült, esetleg más problémája van. Nekik elég annyi, hogy szeretetet – és egy kis jutalomfalatot – kapjanak. A jutalmazás mind az állat, mind az ember számára fontos. A lónak azért, mert erősíti benne a helyes cselekedet vagy kérés megadását, az embernek pedig azért, mert ez is a lóval való foglalkozás perceit hosszabbítja, és gyarapítja a vele kapcsolatos pozitív élmények körét.

Mint minden kérdésben, itt is számos képviselője van azoknak, akik ellenzik az effajta terápiát. mondván, hogy a lovaglás még egy egészséges ember számára is veszélyes, hát még annak, aki az említett problémák valamelyikével él. Esetleg nem tudja felmérni a helyzetet vagy nem képes irányítani a lovat, könnyedén leeshet róla.

Abban van igazság, hogy minden egyes alakalommal, amikor valaki lovon ül, megvan az esélye annak, hogy leesik róla, hiszen az állat például megijedhet. De az, hogy pusztán abból adódjon, hogy a lovas fogyatékos személy, tudatlanságra vall, és amilyen gyorsan csak lehet megcáfolandó.

Annak köszönhetően, hogy a páciens rajta ül a lovon, közvetlen kapcsolatba kerül vele. Tehát a ló minden egyes mozdulatot érzékel, azt is, ha bizonytalanul ül vagy, ha csúszni kezd. Éppen emiatt tud az állat igazodni. Ez jelentheti azt, hogy megáll, lelassít vagy elmozdul s megfelelő irányba.

A terápiák sikeressége sok mindenen múlik, de már maga az élmény is hatalmas előrehaladást jelenthet. Lovas és ló között kialakuló kapcsolat képes feledtetni a mindennapok problémáit, a fájdalmat és az esetleges tehetetlenséget. A beteg emberek számára ez nemcsak egyszerű kikapcsolódást jelent, hanem egy másik, sokkal szebb és boldogabb világ kialakulását.

A ragaszkodás és a szeretet mindig egy-egy apró lépés a gyógyulás felé. Emellett a lovaglás növeli az önbizalmat és a kitartást, hiszen nem egyszerű bánni egy ekkora állattal.

Aki pedig nem pusztán a szívébe szeretné zárni ezeket az állatokat, hanem van lehetősége és ereje arra, hogy sokat gyakoroljon és megküzdjön a mindennapokkal, az részt vehet lovas parasport –versenyeken, ahol sérülésétől függően különböző kategóriákban szerepelhet. Ilyen versenyek kerülnek megrendezésre a Magyar Lovasterápia Szövetség és  a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat szervezése által Fóton.

 

„Nincs titok mely bensőségesebb annál, melyet ló és lovas őriz egymásról.”

 

Robert Smith

4. Állatok a gyógyításban

 

Mára már köztudott, hogy az állatok jó hatással vannak az emberekre. Az említett pontokban is láthatóvá vált, hogy egyszerű hobbiállatokból könnyen válhatnak társsá, lehetnek olyan barátok, akik átsegítenek egy-egy nehezebb időszakon, mert meghallgatnak minket és nem tesznek fel felesleges kérdéseket. Persze nem elég csak kimondani, el is kell hinni, hogy a segítség tőlük érkezik. A hétköznapokban viszont erre nem is gondolunk, mert ha mi magunk is tartunk állatot, akkor az egy idő után természetessé válik. A napi gondoskodás és játék mellett gyakran eszünkbe sem jut, hogyan változtunk meg kedvencünk hatására.  Az pedig végképp nem, mi történik, ha ez a kapcsolat nem pusztán barátság, hanem mindezek mellett gyógyítás is.

 

4.1. Állatterápiák

 

Az állatasszisztált gyógyítás számos országban már nem új keletű tevékenység. Angliában, Svájcban és még sok helyen kiépített hálózattal működnek állatterápiák például korházak gyermekosztályain.

A legelsők között a már említett Boris M. Levinson foglalkozott ezzel a területtel.  Az állatterápiák olyan személyeknek segítenek, akik valamilyen fogyatékossággal élnek, pszichés vagy érzelmi zavarokkal küzdenek, de gyakorlatilag minden ember számára alkalmasak lehetnek. Persze meg kell találni a megfelelő módszert.  A terápiákban betanított állatok vesznek részt, általában minden foglalkozás egyfajta háromszögben zajlik. A páciens, az állat és a szakember (területtől függően orvos, pszichológus, gyógytornász vagy gyógypedagógus) jelenlétében.

                Külföldön a terápiák állati segítői általában kutyák, lovak vagy delfinek, de szóba jöhetnek akár madarak vagy más állatok is. A delfinterápia Floridában népszerű módszer. Kutatások alapján kiderült, hogy a delfinekkel való úszás sok területet képes fejleszteni egyszerre, komplex módon. De ebben a vonatkozásban számos vitás kérdés merült fel, ugyanis a delfinterápiát olyan helyeken is szeretnék alkalmazni, ahol ezek az állatok nem természetes környezetben találhatóak meg. Állatvédők tiltakoznak ez ellen, hiszen a delfinek fogságban hamar agresszívvá válnak, és könnyen elpusztulhatnak.

                Hazánkban értelemszerűen a főszerepet leginkább a kutyák és lovak kapják. Ezek az állatok könnyebbé teszik a feladatok megoldását. A terápiák során alkalmazott módszerek pedig a mindennapi életben is használhatók.  

                Ilyen módszerek: az állatasszisztált foglalkozás, ahol legfőképp a páciensek életminőségét javítják. Az állatok kimozdítják őket a hétköznapokból és segítik az (ön)bizalom fejlesztését.

Az állatasszisztált terápia, ahol betegségtől, állapottól függően különböző célokat tűznek ki és orvosilag nyomon követik az eseményeket.  Az állatasszisztált oktatást főleg SNI-s gyerekeknél alkalmazzák, hogy felzárkóztassák őket, és kifejlesszék az egymás iránti toleranciát.

Ezeken kívül pedig elterjedt egy olyan, úgynevezett beavatkozási módszer, amely során kutyákat és kisállatokat visznek be bírósági tárgyalásokra, főleg gyermekek kihallgatásánál, hogy oldják a szorongást, stresszt és feszültséget.

Erre az alapra épül az is, amikor hosszú időn keresztül korházban tartózkodó betegeket látogatnak meg állatok kíséretében vagy árvaházakban tartanak foglalkozást.

Amikor egy-egy állat jelenlét a mindennapokhoz szükséges, a kötődés. Főleg kutyákat képeznek ki mindennapi segítőknek, hiszen ők azok, akik leginkább észlelni tudják gazdáik állapotát és gyorsan képesek teljesíteni egy-egy kérést. Ezek a képzések éveket vesznek igénybe, és biztosítani kell hozzájuk a megfelelő szakembert is.  Ilyen kutyák közismerten a vakvezető kutyák, a mozgássérülteket segítők, illetve a siketek és hallássérültek számára betanított kutyák, de még az epilepsziás rohamokat jelző állatok is.

Magyarországon egyre inkább keresik a lehetőségeket, hogyan lehetne minél hatékonyabban véghezvinni egy effajta programot, hogy több ember kaphasson kutyát. Persze ehhez magának a leendő gazdának is részt kell vennie egy képzésen. Emellett pedig csak olyan ember válhat gazdává, aki el tudja látni az állatot vagy van hozzá segítsége.

Az ilyen képzésekre nincsen vagy csak nagyon csekély mértékben van állami támogatás. Ezenkívül pedig a szakemberek száma is kevés. De mindennek ellenére egyre jobban terjednek az állatterápiák, mint a gyógyulást elősegítő. természetes, ember-állat központú lehetőségek.

 

 

 

 

 

3.2. Gyermekek és állatok kapcsolata

 

Amikor egy gyermek megszületik a világ még ismeretlen hely számára. Főleg az édesanyjával épít ki szoros kapcsolatot, hiszen a kötődés közöttük már a baba világrajövetele előtt elkezd kialakulni és elmélyülni. A későbbiekben egyre több személyt ismer fel, nemcsak a szüleit és a család tagjait, hanem azokat is, akik a tágabb környezetében élnek. Szinte már az első perctől kezdve elindul a felfedezés útján, ami számára meglehetősen érdekes és izgalmas, a szülők számára pedig élményekben gazdag, de egyben aggasztó is. Ahogy a „szabad”, „nem szabad”, „jó” és „rossz” fogalma az idők során alakul ki benne, úgy a félelemérzet is. Kicsi korától kezdve mindent tapasztalás útján tanul meg, ezért fontos, hogy mindig legyen mellette valaki – legfőképp a szüleit – aki képes rá megfelelő módon vigyázni és hatni, hogy testi, lelki és szellemi fejlődését pozitív irányba terelhesse.

A szülők számára sok minden mellett az a dilemma is nehézséget okozhat, hogy mikor és milyen mértékben ismertessék meg gyermekükkel a természetet és, hogyan vonják be (vagy bevonják –e egyáltalán) életébe az állatokat. Abban a tekintetben is ütköznek a vélemények, hogy mindez milyen mértékben mehet végbe.  Tehát elégséges az, hogy a gyermek messziről és mindösszesen néhány alkalommal lásson állatot, elkerülve ezzel az esetleges veszélyeket és baleseteket, vagy szükséges, hogy a kicsik is minden nap érintkezzenek állatokkal és kivegyék a részüket a velük kapcsolatos munkából és tevékenységből?

Úgy gondolom, mindenki saját maga kell eldöntse, hol húzza meg a határokat. Hiszen értesülünk olyan esetekről, amikor például kutyatámadás során egy gyermek súlyosan megsérül vagy belehal a sérüléseibe. Természetes, hogy egy szülőnek sem éri meg a kockázatot, hogy a következő alkalommal  az ő gyermekével történjen ilyesmi. De azt mindenképp be kell lássuk, hogy sosem a kutyát kellene hibáztatni ilyen esetben. Hiszen nem magától válik veszedelmessé. Ez elsősorban a gazda felelőssége. A problémát pedig számos dolog okozhatja: kegyetlen bánásmód, kivertség, az ellátás hiánya stb. A felelősségre vonás sem pótolhatja a szülők veszteségét, nem csoda, hogy az ilyen és ehhez hasonló hírek elrettentenek egyeseket attól, hogy gyermekkel együtt állatot tartsanak, vagy egyáltalán a közelébe engedjék.

De bárki, aki egy kicsit is pozitívan látja a világot, rájöhet arra, hogy ezek a történetek nem mindennaposak, és számos dolog van még, ami veszélyes lehet egy gyermek számára, mégis együtt él vele. Az állatok éppen ezeket a veszélyeket – vagy legalább azok hatását – tudják csökkenteni. Hiszen nem mindennek van fizikai nyoma.

Amikor azt vizsgálták, miként hatnak az állatok az emberekre, számos kutató bővítette, illetve választotta szét ezt a területet úgy, hogy külön foglalkozott azzal, milyen a viszony gyermekek és állatok között. Legfőképp az Amerika Egyesült Államokban folytak ilyen hatáskörű megfigyelések.

Arra jutottak, hogy a gyermekek sokkal könnyebben teremtik meg a kapcsolatot az állatokkal, mint a felnőttek. Nemcsak azért, mert érdeklődőbbek és kisebb a félelemérzetük, hanem azért is, mert ez a viszony köztük még az ősi ösztönökhöz nyúlik vissza. Egyszerre többen is úgy fogalmazták meg, hogy a gyermekek fejlődésük során az evolúció állomásait járják végig, csak sokkal gyorsabban. Bennük még él a természet ösztönös szeretete, ezért nyitottabbak a világ és az állatok felé. Ha életük korai szakaszától kezdve érintkeznek állatokkal, vagyis megfoghatják és megsimogathatják őket, akkor mindez bevésődik a tudatukba és helyes neveléssel harmóniában élhetnek a természettel. Persze korai szakasz alatt jelen esetben nem a néhány hetes csecsemő  értendő.

                Számos országban bizonyították már kutatások alapján, hogy azok a gyerekek, akik állatokkal együtt nőnek fel sokkal kezelhetőbbek, nyugodtabbak, tanulékonyabbak, mint azok, akik csak később találkoznak velük közelebbről. Emellett pedig sok olyan pozitív hatás éri őket, amik miatt kiegyensúlyozottabb lehet az életük, például könnyebben kezelik a stresszt, hamarabb értelmezik a nonverbális jeleket, hiszen az állatokkal is ekképpen kommunikálnak, még akkor is ha netán beszélnek hozzájuk.

                Egy gyermek, akinek van saját állata, sokkal több időt tölt a szabadban. Ez főleg akkor van így, ha a kedvencet az ő gondjaira bízzák, és oda is figyelnek, hogy elvégezze a feladatát, hiszen az állat igényli a törődést.  Egy ilyen gyerek hamarabb mond le számára kevésbé fontos dolgokról, mint például számítógépes játékról, jobban tud koncentrálni a feladataira – legyen az otthoni vagy iskolai – hamarabb sajátítja el a problémamegoldás képességét, mindenekelőtt pedig sokkal életvidámabb és kevesebbet betegeskedik. Persze mindennek feltétele, hogy ne legyen allergiás az állatra, és megfelelő felügyelet illetve körülmények között érintkezzen vele. E gyermek személyisége gyorsabban kiteljesedik, és időben megtanulja mit jelent, felelősséget vállalni valamiért. Röviden: könnyebben lesz úrrá az élet megpróbáltatásain és hamarabb teremt kapcsolatot másokkal.

                A mai világban mindez igazi kincs, hiszen egyre kevésbé vagyunk nyitottak egymás felé. Mindazok, akik fontosnak tartják, hogy gyermekük részese legyen a természetnek, nyílván sok mindent megtesznek azért, hogy kivitelezhessék. De sokszor nem jut a szülőnek erre ideje, pénze vagy energiája. Németországban (is) ezért indítottak el számos olyan programot, ahol általános iskolákban állatasszisztált tanítást végeznek. Tehát például a tanárok beviszik az osztályba a kutyájukat, macskájukat vagy más kis kedvencüket az óra alatt, és elmagyarázzák a gyerekeknek mi a szerepük az életükben.  Mesélnek az állatukról, elmondják mit szoktak együtt csinálni, hogyan gondozzák őt, és ha felkeltették az érdeklődést, átadják a szót a gyerekeknek. Így barátkoztatják össze a kicsiket az állatokkal. Természetesen nem csak a saját állataikkal tehetik meg, néhány helyen az osztály közösen tart egy nyulat vagy tengerimalacot a teremben.

                Amellett, hogy a gyerekek nyugodtabbak, szófogadóbbak is. Hiszen az állatokat zavarja a hangoskodás. Ezt a ők is tudják, mert megtanítják nekik, de ha ez alapján nem tartanák be a szabályokat, megtapasztalják az állat nyugtalansága által. Mivel pedig a gyerekek alapvetően nem rosszindulatúak, és nem akarnak kellemetlenséget okozni a kedvencnek kénytelenek önfegyelmet gyakorolni.

                Talán az is a bensőséges kapcsolatot bizonyítja, hogy az állatok kisgyerekek mellett sokkal jobban figyelnek a viselkedésükre. Személy szerint úgy gondolom, hogy azokért az önfeledt pillanatokért, amiket gyerekek és szülők akkor élnek át, amikor közösen játszanak kedvencükkel, érdemes becsempészni a szürke hétköznapokba a természetet. Mindenekelőtt pedig nagyon fontos megtanítani a jövő generációját az állatokkal való helyes bánásmódra, hogy – egyáltalán nem közhelyként mondva – szebb hellyé tehessük a világot. Mindezt pedig a már annyit emlegetett tapasztalatszerzés útján érhetjük el.

 

„Az állatok szemében olyan titok rejlik, amit csak az képes megfejteni, aki a lelke mélyén gyermek tud maradni.”

 A dolgozat szerzőjének tollából

 3. A hobbiállatok szerepe az életünkben

 

Számos kutató vizsgálta már azt a jelenséget, hogy azok az emberek, akik állatokat tartanak, kevesebbet betegeskednek, és több pozitív hatás éri őket, mint azokat, akik nem érintkeznek állatokkal. Valamelyest mindenki vágyik arra, hogy ilyen vagy ehhez hasonló élményben legyen része, de azt, hogy miért vonzódunk az állatokhoz senkinek sem sikerült még tudományos alapokra fektetve kideríteni. Néhány oldalban most arról fogok írni, milyen szerepet töltenek be életünkben a hobbiállatok.

 

3.1. Az eltűnt Éden nyomában

 

Minden ember tapasztalta már mennyire stresszesek a hétköznapok. A mai világ ritmusában szinte lehetetlen néhány nyugodt percet találni, amit szeretteinkkel vagy a barátainkkal tölthetünk el. Mindenki arra panaszkodik, hogy semmire sincs ideje. A felnőttek alig tudnak meginni egy kávét munka közben, a diákok alig vehetnek levegőt egy - egy tanóra vagy az iskolai és a délutáni tanulás között. De a rohanás és a stressz a kisebb gyerekeket sem kerüli el. Nekik lenne a legfontosabb az, hogy minél hamarobb otthon lehessenek a szüleikkel vagy a testvéreikkel. Mégis van, hogy a nagy sietségben őket viszik haza utoljára az óvodából vagy a bölcsödéből, mondván gyerek nélkül mindent könnyebb elintézni. Mert manapság mi emberek gyorsan és hatékonyan akarunk élni. Mindez nagyon jól hangzik, és a technika fejlettsége bőven lehetővé is teszi számunkra. De akkor miért magányos egyre több ember, miért kezdünk elidegenedni egymástól és mi az, ami mindezt ellensúlyozhatja?

Stephan Wehowsky német író így vélekedik erről:

„Az ember nem azért magányos, mert a hideg Univerzumban nincsen egyetlen isten sem, hanem azért, mert olyan ritmust talált fel, amely nincsen összhangban a természettel.”

                Ha csak egy percet rászánunk arra, hogy átgondoljuk, hogyan is lettünk, honnan indultunk mi emberek, akkor egészen egyszerű választ fogunk kapni. Akár azt valljuk, hogy Isten teremtményei vagyunk, akár az evolúciós törzsfát tekintjük, és megtaláljuk „unokatestvéreink” között a majmokat, mindenképp arra lyukadunk ki, hogy alapvető létünk a természet. Mi mégis kiirtottuk magunkból, elnyomtuk azokat az ősi ösztöneinket, amik miatt ma élünk.

                De minél tovább fejlődik a technika, annál többet kell majd rohannunk, és a tudatalattink, a szervezetünk, sőt talán egész lényünk egyre jobban kívánja majd a természetet. Aki pedig enged ennek az ösztönös csábításnak, az rá fog jönni arra, mit is jelent néhány pillanat, amit a természetben tölthetünk el. Tegyük azt tényleges módon vagy úgy, hogy kedvencünkkel játszunk egy lakásban.

                Manapság talán éppen ezért tartanak egyre többen állatot. Legyen az egy aranyhal, kanári, kutya vagy macska. Mert ezek azok a lények, akik képesek visszahozni azt a szabadságot, amit akkor vesztettünk el, amikor túl erős lett a tudatunk és túl sok mindent akartunk minél rövidebb idő alatt elérni.

                Boris M. Levinson amerikai gyermek –pszichoterapeuta kutatta szinte legelsőként a ’60-as években, hogyan hatnak ránk az állatok. Megfigyelései közben rájött arra, hogy kedvenceink jelenlétében sokkal nyugodtabbak és kiegyensúlyozottabbak vagyunk, mint akkor, amikor nincsenek velünk. Ezek után kezdtek el világszerte komolyan foglalkozni olyan projektekkel, kutatásokkal, melyek ember és állat kapcsolatát vizsgálták, és jó néhányan meglepő eredményre jutottak.

                Karen Allen egyik vizsgálata során bebizonyította például, hogy egy-egy komolyabb teszt megírásakor, ha kedvencünk is velünk van, a stressz, amit a vizsga okoz, képes pozitív energiává alakulni. Emiatt pedig jobbak lesznek az eredményeink. Ám akkor, amikor egy olyan személy van a teremben, aki számunkra nagyon fontos végeredményünk átlag alatti lesz. A kutató ezt azzal magyarázta, hogy amikor az állat jelen van, az nyugodtságot sugároz, és mi magunk tudjuk, hogy számára az eredmény nem fontos. Tehát úgy fogad el minket, ahogy vagyunk. De, amikor egy hozzánk közel álló ember ül mellettünk a megoldandó feladatot nem kihívásként, hanem problémaként kezeljük, hiszen az jár a fejünkben mit fog rólunk gondolni… Ezekből a kísérletekből is látszik, hogy az állatok képesek jelenlétükkel megváltoztatni az egyes környezeti hatásokat. De vajon, hogyan reagálnak ők egyes szituációkban?

                Aki állatot tart, az tudja, mennyire képesek ragaszkodni. Olykor az is megesik, hogy a kutyánk nem akar beengedni a lakásunkba valakit, akinek a személyisége pusztán „nem szimpatikus” számára. Ezt számos dolog okozhatja. Lehet, hogy az állat valóban rossz szándékot érez, de az is előfordulhat, hogy az illető nem szereti az állatokat, „lenézi” őket, vagy nem tartja tiszteletben, hogy idegen területre lépett.

                A tisztelet a kutyák számára nagyon fontos, hiszen akármennyire szelídek, uralkodik bennük a területvédési ösztön. Ha pedig a gazdával kiépített kapcsolat tényleg harmonikus, akkor ez a védőösztön főleg az emberre irányul.  Számos olyan esetről lehetett már hallani, amikor egy teljesen kezes, barátságos kutya megvadult, mert egy veszekedés során valamely bántalom érte a gazdáját. Jelentse ez akár a hangszín hirtelen felindulásból való ellenségessé válását vagy negatív fizikai közeledést.

                Ez a kötődés – legyen szó akármilyen állatról – akkor alakul ki, ha nem csak az állatot tanítjuk meg arra, hogy fogadjon szót nekünk, nem csak számára építünk ki határokat, hanem mi is vele együtt tanulunk és figyelembe vesszük a szokásait. Azt, hogy mi az, amit elvárhatunk tőle (vagy ő elvárhat tőlünk), anélkül, hogy bármilyen fájdalmat okoznánk neki.

                Az állatok egy része ragadozó, másik része menekülő ösztönt örökölt őseitől. Ez a két típus másként reagál a közeledésünkre. De mindkét esetben veszélyes lehet, ha nem vesszük figyelembe a körülményeket vagy azt, hogy akár a hangsúlyozásunkkal vagy testbeszédünkkel milyen jeleket közvetítünk feléjük. Viszont, ha már sikerült kiépítenünk a kapcsolatot,  azaz ismerjük annyira az állatunkat, hogy tudjuk, akkor csodás élményben lehet részünk akár játék közben, akár akkor, amikor magányosak vagyunk.

                Főleg idős emberek számolnak be sűrűn arról, hogy az egyetlen dolog, ami jelent még valamit számukra – sőt, ami életben tartja lelkileg őket – a kedvencük. Ilyenkor az állat már nem kedvtelésből tartott lesz, hanem társsá válik.  Vannak, akiket például az öngyilkosságtól ment meg egy állat. Mert hozzájuk még fel kell kelni, nekik még fontosak. Olykor ők biztosítják a kapcsolatot számukra más emberekkel. Így feloldják a magányt, ezen kívül pedig testmozgásra, játékosságra ösztönöznek, és persze feltétel nélkül szeretnek. Ezeknek az embereknek tehát ténylegesen a mindent jelentik.

                Sokak, viszont épp ezért nem tartják jó ötletnek, hogy idősek állatot tartsanak. Attól félnek, hogy nem tudnak róla gondoskodni, hiszen gyakran magukat is nehezen látják el. De nem csak ez az egyetlen veszélye, hanem az is, ha az állat elpusztul, akkor ezt gazdáik képtelenek feldolgozni. Egy ilyen eset számukra is végzetes lehet. Németországban e célból hoztak létre szervezeteket, amelyek nemcsak az embereknek segítenek, de gondoskodnak arról, hogy az állat is megkapja a megfelelő ellátást, nagyobb probléma esetén pedig az elhelyezést. Emellett pedig néhány idősek otthonában engedik, hogy állatokat tarthassanak a lakók.

                Magyarországon is indítottak el ehhez hasonló kezdeményezéseket. Bár számos területen mindez még gyerekcipőben jár, egy nyugdíjasok körében végzett felmérés szerint az állattartók 30%-kal ritkábban keresik fel háziorvosukat.

Már egyre több ember szeretné visszacsempészni otthonába az eltűnt Édent, azáltal, hogy állatokat tart, és nemcsak tart, hanem társként tekint rájuk.

 

„Egy állat sosem lökdösi ki egy ember öléből vagy szívéből a másik embert, hanem csak betelepszik az üresen maradt helyre.”

Ignácz Piroska: Noé bárkáján