atelk blogja

Vár az ovi...

Itt van az ősz végre már,

Nem más, mint az ovi vár!

Sok pajtásom kacaja,

Régi játék, új csoda.

Játszunk, sokat nevetünk,

Rajzolunk meg színezünk.

Kirándulunk, fogócskázunk,

Mászókára is felmászunk.

Tornázunk, mert mozogni jó,

Van dolgunk ám, millió!

Uzsonnára megéhezünk,

Terítésben segédkezünk.

Ha elfáradunk, lepihenünk,

Óvó néni mesél nekünk.

Könyvet lapoz, vagy báb az ujja,

Vele a nap csupa móka.

 ***

Iskolába indultam én...

Iskolába indultam én,

Hűvös ősznek reggelén.

Annak is a legelején,

Épp szeptember elsején.

Előző nap szorgos voltam,

A táskámba bepakoltam.

Füzeteket szépen sorba,

Ceruzákat tolltartóba.

Könyveket is szaporán,

Segített az Anyukám.

Olvasta az órarendem,

s figyelt, minden rendben menjen.

Este, mikor elaludtam,

Csillagoknak halkan súgtam:

Holnaptól már nagy leszek,

Iskolába sietek.

Okosodom ott majd sokat,

S megtudom a nagy titkokat:

Mi az ember? S én ki vagyok?

 Miért ragyogtok csillagok? 

Paripám, paripám, táltos paripám,

Hegyen át, völgyön át, vágtat szaporán.

Paripám, paripám, táltos paripám,

Napban fürdik forró délután.

Paripám, paripám, táltos paripám,

Erdőn át, mezőn át, vágtat szaporán.

Paripám, paripám, táltos paripám,

Fénylő a csillag íves homlokán.

Paripám, paripám, táltos paripám,

Tűzön át, vízen át, szárnyal szaporán.

Paripám, paripám, táltos paripám,

Messze visz, ha kérem, sötét éjszakán.

Paripám, paripám, táltos paripám,

Viharban, vészben szárnyal szaporán.

Paripám, paripám, táltos paripám,

Szívem közepén szárnyal szaporán.

Paripám, paripám, táltos paripám,

Lelked, ha szárnyal, vágtass szaporán.

(Egy iskolai feladathoz - megadott szavak: bíbor, bíbic, bűvöl, zabla)

A Csodadalos

Egyszer volt hol nem volt, volt egyszer egy öregember. Ennek az öregembernek volt egy lova. Mindig vele ment ki a folyóhoz, mert egyedül már nehezen járt.

Most is így tett, nyereg nélkül felült a hátára és lassú lépésben indultak, hiszen vágtázni már nem volt ereje. Csak úgy szőrén ült rajta, mert a ló tudta hova mennek. Zabla sem volt a szájában. Nem kellett irányítani. Kantárt is csak azért adott fel rá, hogy meg tudjon benne kapaszkodni, ha kell.

 Amíg el nem érték a folyót, az ember végig abban reménykedett, hogy most látni fogja a Csodadalost, azt a bíbicet, amiről még a nagyapja mesélt neki, amikor kisgyerek volt. Ennek a madárnak bíbor a szárnya s a többi tolla aranyszínű, szeme pedig kék, mindenkit bűvöl. Hangja elkápráztatja azt, aki hallja és még meg is fiatalítja.

 Nagyon szeretett volna az öreg újra legény lenni, hogy keresztülvágtathasson a mezőn. 

Amikor elmesélte a faluban, mit keres nap, mint nap, mindenki kinevette. De ő tudta, hogy a nagyapja igazat mondott, és érezte most tényleg teljesül a vágya.

Alig érkeztek meg, máris megpillantotta a Csodadalost. Amint énekelni kezdett, az öregből fiatal, életerős legény lett.

Több se kellett neki, kurjantott egyet és vágtára bíztatta szeretett lovát. Szinte a szél szárnyán szálltak, olyan gyorsan száguldottak.

Ellátogattak a faluba is, hogy a lakók megtudják, milyen csoda történt. Nagy csoda bizony, mert a madarat azóta se látta senki, de az ember és a lova talán még most is élnek. 

Festek Neked egy olyan képet,
Melyről, hogyha hosszan nézed,
Eszedbe jut ezer csoda,
Nem felejted őket soha.

Tollam hegye az ecset,
Nézd csak, nézd a színeket,
Szavaim lesznek a keret,
A kép benne a szeretet.

Virágokat kötök csokorba
Elmondom nevüket szépen sorban:
Tulipán, ibolya, nefelejcs, jácint
Nézd: fénylő sugarat hint.

A napocska egy kertben nevet,
Hadd fogjam meg kezedet!
Sétáljunk egyet a fák alatt,
Hogy miénk legyen néhány pillanat.

Látod azt az almafát ott?
Ágával tartja a napot,
Aranysugár a levelén,
Aranyalma a fa tetején.

Néhányat szedjünk kosárba,
Vigyük be gyorsan a konyhába.
Süssünk pitét, finomat,
Az illata máris hívogat.

Hogyha ez a pite kihűl,
Asztalunkra odakerül.
Harapj bele! Ugye ízlik?
Varázslat lesz ma éjfélig.

Nézz körül benn a szobában,
Pördülj egyet új szoknyádban
Ki vagy Te? Pillants a tükörbe bátran,
Hercegnő fehér ruhában.

Táncolj a Hét Tündér bálon,
Teljesüljön minden álom.
Mint a dallam könnyedén jár,
Herceged, ki téged vár.

S, ahogy táncolsz a parketten,
Úgy száll a varázs a fellegen.
Nézz csak szét! Hol a bálterem?
Körülötted most más terem.
Hol vagy? Hív a héthatár!
Milyen vidám, szép a táj.
Ragyog a nap fenn az égen,
Mezőt láthatsz a messzeségben.

A fű, mint a tenger,
Félned most sem kell.
Nyisd ki hát jól a szemed,
Amit látsz, azt el ne feledd!

Napsugárban, messzi tájban,
Musztáng legel a pusztában.
Érzi a szabadság illatát,
Meghallja szíved szavát.

Hívd magadhoz csendesen,
Boldogság nyugszik lelkeden.
Lát Téged, hát ne szólj semmit,
Puha szőre majd felmelegít.

Érzed? Most más vagy, mint az előbb.
Hercegnőből ki lettél?
Nézd csak, már a hold is feljött!
Mit arcodra festettél.

Ruhád bőrből fonott szoknya,
Fütyül a szél, nevedet mondja,
Hosszú hajadban egy sas tolla,
Indián vagy, ülj fel a lóra!

Menj csak, menj. Bízz benne,
Ezt a percet vésd szívedbe.
S, ahogy vágtat, nevess fel!
Hagyd, hogy fusson a végtelennel.

Már nem is szalad, szálltok ketten,
Repültök a fellegekben.
Tekints az égről a földre,
Kapj a széltől erőre!

Madárszárnyon szállni jó,
Körülötted csillag: millió
Olyan szép a felhők között
A köd angyalnak öltözött.

Sok csillanó cseppje a mának,
Kedves mosolya a világnak,
Egy rózsa és színes szárnyak,
Barátaid csak rád várnak.

A mese még nem ért véget,
A varázslat tart, higgy nekem.
Így van, hisz Te is érzed,
Tündér vagy egy kis szigeten.

Van itt minden, mit szemed-szád kíván,
Finomságból nincsen hiány.
Csoki, édes palacsinta, s ezer gyümölcsös álom.
Asztalodon terül, nem egyen, százon.

Hanem abból, mi Neked van,
Adj másnak is, kérlek!
Szívből, vidáman,
Mint a jó tündérek.

S, ha nézel az égre fel,
Madarakat látsz repülni el.
De azok dala Neked szól,
Szavakat üzen a távolból.

Távoli hangok arról mesélnek,
Hogy álmaid végül majd elérnek,
Olyan jók és csendesek,
Mint az óceánok és a fellegek.

S a varázslat? Játszik tovább Veled,
Birtokba veheted a tengered.
Ki lettél? Nézd, Kapitány:
Kormányozd hajód - ott a délirány!

Sokan figyelik szavadat,
Tévedned mégis szabad,
S, ha belátod, mi volt a baj:
Hidd el, ez senkit sem zavar.

Fordítsd el a kormányt, kérlek!
Ahogy lassan körülnézek,
Látom újra a napsugarat,
S kedvenc szelíd sárkányodat.

Hagyd most a hajót, kapaszkodj nyakába,
Hogy elvihessen vándorútjára.
Ha a sárkány egy kastélyhoz ér:
Megfejtheted mi a rejtély.

Ismerős ugye ez a hely?
Szaladj ki a kertbe, úgy felelj!
Fogd meg kérlek a kezem,
Maradj egy picit még velem!

Sétáljunk újból a fák alatt,
Hol miénk volt ezer pillanat.
Nézd az almafát! A napot tartja,
Lassan este lesz, elaltatja.

Menjünk be mi is, feküdj az ágyba.
Szenderülj csodás mesevilágba.
S, ha álmodsz, legyen az bármi,
Egyszerre hírtelen valóra fog válni.

De nem kell félned akkor se soha,
Ha nem lesz rögtön a szivárványból csoda.
Ha vihar dúl a kertben, vagy fagy szalad,
S az eső egy percre még itt marad.

Mert ha álmodsz szabad lehetsz,
S bárkivel, bármíly jót tehetsz.
Ha mosolyogsz, gazdagabb leszel,
Mint bármelyik hős, ki álmodban szerepel.

Mert a mosoly az egy olyan mese,
Hogyha nincsen semmid se,
Ajándékba adhatod annak, kit szeretsz,
S vele mindig boldog lehetsz!