Ma két éve mentél el....

Drága Jóskám, ma két éve mentél el, s most nem akarok sírni, emlékezni szeretnék az elmúlt harminc évre, mit együtt jártunk végig. A szép emlékeket szeretném elővarázsolni, mert ez voltál Te, s nem a bánat, a fájdalom. Nem bírtad látni a  könnyeket, főleg nem, ha érted, ha miattad hullottak. Inkább mosolyt szerettél csalni az ajkunkra. 
Ezért a könnyemen át is mosolygok és ezzel a verssel emlékezem Rád, közös sorsunkra, megismerkedésünkre, vasárnapi jöttödre a Baja-Sárbogárdi vonattal, a szép, de sokszor embert próbáló évekre, gyermeknevelésre, betegápolásra, s a búcsúra, ami tudjuk nem örök, mert találkoznunk kell majd egykor...., valahol.....
 

Harminc tavasz

Tavaszi napfény
játszott a Dunán,
mikor életembe
betoppantál
fiatalos lendülettel.
A fekete ruhás
bajai gyors hozott
vasárnap minden hajnalán.
Jöttél hónod alatt
kéziratokkal,
vágyakkal és
megíratlan versekkel,
három évtizedet átívelő
"csonthéjas szerelemmel".
Táskányi reménnyel
jártad vóégig
verseid csillagösvényét,
míg egy tavaszi alkony
visszavett tőlem.
Vitte a bent rekedt
gondolatokat,
a még papírért síró
verssorokat,
vitte ölelő két karod,
és szemed simogató
bársonyát.
- S a tavasz meglopott
örökre.