annabellavarga blogja

annabellavarga•  2018. december 22. 17:34

Mintha fájna...

Mintha fájna a valóság..de valójában nem bánt,csak az igazat mondja,Amit nem szeretnék hallani soha, hogy sosem lesz enyém csókja,

Mert ő túl jó hozzám,míg engem lehúznak bűneim,

És csak tengerbe vetném magam, hogy eltakarjam könnycseppjeim.

Mert mintha fájna, de valóban kegyetlenül kínoz ez az igazság,

Az az igazság, hogy nekem soha,soha nem jut vigasz, csak sötétség,semmi más,

Mert én mélyből jövök,míg más magasságra vágyik,

Én csak tengerbe vágyhatok, jéghideg vízbe, már úgyis fázik

Minden porcikám,mikor látom a közönyt szemedben,

És én sírnék, ha tudnék, de sötétség lakozik szívemben,

Túl nagy sötétség ahhoz,hogy érdekeljen magányom,

Ha valaha megtudnék változni, ha valaha rájönnék,hogy szerettél, az lenne a halálom.

Mert már nem érdekel megtört szívem, az sem hogy jó legyek hozzád,

A szívemet eltemettem mikor azokat a szavakat tátogta szád,

Láttam mindent, láttam a jéghideget szemedben,

Láttam...láttam....és reméltem, hogy sosem tudom meg,

De most csak tengerbe vetném magam,hogy eltakarjam a könnyeket,

Hiába veszem fel, nem véd az álarcom,újra és újra feltépem sebeimet,

Mert sötét van....a szívemben, lelkemben és én elbújtam egy apró kis zúgba,

Csak várom, azóta csak várom,hogy megálljon az élet falán az óra

És végre, végre nyugovóra térhessek otthonomban,

Mert tudom, én már tudom, mind hazudik , nem bízhatsz az angyalokban,

Nem bízhatsz a reményben,csak vesd bele magad a tengerbe,

Én csak belevetném magam, mert naivan belenéztem szemeidbe.

annabellavarga•  2018. december 22. 17:28

Már nem bánom

Tudod,tudom,hogy így kellett lennie, Hogy végre pontot kellett tenni a végére,

De attól még azt úgy bánom,

Hogy egyszer, régen, belédszerettem azon a nyáron,

És én azóta sem tudtalak elengedni. 

Tudtam mindvégig amit a te szemed akkor még nem látott,

Akkor is úgy, és annyira bántott,

Mégsem akartalak elengedni,

Mert egy pillanatra jól esett szeretni.

Nem tudtalak elengedni.

Most pedig a gondolatok peremén, a valóság és az álom között,

Újra belémvillant az az érzés,hogy mégegyszer és utoljára elszökök

Hozzád,világcsavargoja leszek,

Mindent, amit szeretnék,még most,utoljára megteszek,

Hogy elmondhassam, 

Már nem bánom,

De belédszerettem a nyáron,

Nem tudtalak elengedni,

Mégsem tudtalak eléggé szeretni.

Jól esett a csendben együtt lenni,

Homályban szerelmet lélegezni,

És a csókokkal elfedni 

A magányt,ami végig átjárt minket.

De tudod, én mindig tudtam, az a mese nem rólunk szólt,

Az éjszaka nem simogatott,csak korholt,

Szerette volna, ha messze kerülünk egymástól,

Elbúcsúzunk a megnyugtató homálytól.

annabellavarga•  2018. december 2. 21:55

Kék Ég

Álmodom...hogy egyszer szép lesz ez a kusza végtelen,
Elképzelem, ahogy fejem válladon pihentetem,
Te lassan csókolsz, mintha bármikor elfuthatnék, 
Elképzelem, ahogy szemed csillog, és olyan  gyönyörű kék,
Ragyogó kék, égszínkék, én pedig karjaidban álmodom,
Hogy egyszer, szép lesz ez a végtelen, kék szemed lesz az otthonom. 


Álmodom, vagy éberen képzelem, rám mosolyog a vasárnap este, 
Mikor nevetve énekelsz; én csak nézlek,de nem telek be vele,
Hallgatlak, elringat a zene, belédringat a szerelem, 
Vágy húrja pendül, és azt álmodom,hogy szép lesz ez a végtelen. 


Mert kék ez a rózsaszín ég, és nincs még egy olyan szem,mint a tiéd
Amibe belenézek és érzem,elvesztem, nincs még egy olyan kék,
És olyan gyönyörű szép, olyan érzéki kék,tengerkék,nincs még egy olyan mint a tiéd. 


Álmodom, álmomban képzelem,milyen gyönyörű lehetne a végtelen,
Ha szeretnél; és vállamon pihen
Most a rózsaszínű,rózsaízű, rózsaarcú szerelem,
Vagy csak képzelem,de mikor kezedhez hozzá ér a kezem,
Én tudom, s nem képzelem, csodaszép ez a kék végtelen. 


Álmodom, képzelem, fejem csendben  válladon pihentetem 
És azt érzem, belédringat,belédcirógat a szerelem 
Mikor énekelsz,én hallgatlak,de nem tudok betelni vele,
Hangod nekem a lelki béke, a harmónia lágy forrása,mely piros vérként áramlik bele,
A szívembe, mert én nem álmodom,már tudom, nincs még egy olyan végtelen mint kék szeme,
Mert nincs egy olyan még,mint a kék ég,és nincs olyan szép, egyse,mint a tiéd 
Kérlek, dúdolj még, bele a fülembe, hadd élvezzem, ahogy ringat a zene, a hangod, a karcos selyem,nem telek be vele,
Mert tiéd az én végtelenem örökké tartó szerelme. 


Álmodom. Képzelem. De csak téged képzellek. 
Kék szemed,fagyos jégcsap, de én szeretlek. 
Mézes karc,a hang,mely örökké fülembe égett, 
És kék, olyan kék,mint az ég, és nem álmodom,de tudom, hogy szeretlek téged. 
 

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom