Elpocsékolt szavak
Gondolatok3 szellem
Apró szirmokat tépek le virágaimról.
Féltékeny vagyok rájuk, amiért ilyen szépen és csendben hervadnak el.
Elhervadok lassan én is 3 szellem ölelésében.
A Múlt a bal vállamon sír, amiért folyton belerúgok, miközben próbálom átlépni.
A Jelen a jobb oldalamon nevet rajtunk, várjunk még, ő felülmúl minket, a négy síró, őszbe torkolló szemet.
A Jövő féltőn mosolyog ránk: Apró csillanásokkal próbálja megvigasztalni és csilingelő feledésre ösztönözni a Múltat, miközben simogató mozdulatokkal csendre inti a Jelent.
Látom szemében az ígéretet, hogy ha én, ha ti, ha mi nem is, de ő vigyáz rám.
Ő már látja azt a fényt, nála már kisütött a Nap.
Nálam még csak hajnali két óra van.
Dobolok kinyitott könyvem fedelén, olvastam ma 50 oldalt, emlékszem 5 szóra.
Holnap.
Tegnap.
Ma.
Te.
Csend.
Dobol bennem a félelem és az üresség édes füstje, helyettesíti a levegőt,ha elfelejtenék lélegezni.
Aztán. Már hajnali 3.
Kikapcsolom az ébresztőt, tudom, úgy is riaszt majd az emléked.
Elküldöm aludni a 3 szellemet, ideje most már pihenniük, hamarosan úgyis találkozunk.
Betakarózom a csenddel, az egyre homályosabb éles körvonalaiddal, miközben nézem a letépett virág szirmokat.
Már sajnálom őket. Ők csendben elhervadnak.
Én legalább kiabálhatok. Benned.