Kávé-lélek

annabellavarga•  2019. május 13. 17:21

Ki kellett volna lopóznom a tegnap ajtaján,

Amikor még nem nyitottad rám  szemed édes, fekete pilláit,

Amikor még nem nyitott ránk a felismerés falfehér szelleme:

Most újra ki kell lopóznom belőle, a vágyból, egy ágyból és egy jéghideg kékből, kihűlt, fals emlékek rezzenéstelen, elsietett sóhajából,

Mintha csak nem főtt volna le a kávé, pedig én már kétszer is odaraktam, de nem akartad meginni, mert mégsem szereted az ízét, így, hogy láttad mennyire izgulok, hátha kiöntöm újra a kezedre forró kávé-lelkem, és neked újra és újra végig kell hallgatnod azt a Túlcukrozott, gyenge vackot, tele rossz minőségű emlékporokkal, amit hajnalban vásároltam a túlgondolás és az érzékeny utca sarkán.

Ki kellene végre lopóznom magamból, egy pillanatra szabadnak kellene lennem, világ felé tárt szárnyakkal lebegnem a bizonytalan levegővétel és a biztos semmi között.

Egyszer két szék közé kellene esnem, hogy lássam, nem, nekem mégsem fáj semmi,

Mert bár rám nyitottad fekete szempilláid, már csak a sóhajom nevető szellemét ölelted magadhoz, én pedig a pár perc késéssel beérkező "elfeledett kaland" IC-vel utaztam haza, arra a titkos kis helyre, ahol két percenként felteszem főni a kávét, hátha egyszer jön valaki, aki kér belőle és pont úgy szereti ahogy én, millió, édes cukor kristállyal, habbal a tetején.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Mikijozsa2019. május 14. 07:34

nagyszerű

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom