Elpocsékolt szavak

Szerelem
annabellavarga•  2024. január 17. 00:25

...

Ma mással voltam, játszottam a hajammal és nevettem a viccein, 

Közben pedig a mosolyod láttam és vártam,hogy visszaírj.

Ma úgy tettem, mintha kapnék levegőt egy olyan világban, ahol te nem vagy, 

De minden erőfeszítés késszúrás, az a mosoly az arcomra fagy. 

Hideg lett ez a szív, zárva mindenki előtt, nálad van a kulcs, 

Ugyanaz a zene megy századjára, várom már,hogy végre a listám aljára juss, 

Hogy leáldozzon végre csillagod, mert nincs íze semminek és légszomjam van, 

Mert nem jó nélküled, akartam, az én helyem ott van a karjaidban. 

Csak rád tudok gondolni, édesen fáj minden sebed, 

Ugyanolyan mosollyal fedezem fel az összes bélyeged, 

Érzem a fájdalmat, amit hagytál és megnyugtat, hogy ott vagy a bőrömön,

Ahogy bevillansz, a fàjdalommal terjed szét bennem az öröm.

Hiányzol a csendben, téged látlak a zajban, ott viszhangzol minden gondolatban, 

Leírtam már ezerszer, hát nem látod, hogy te szerepelsz minden ábrándomban?

Te vagy a világ közepe, mindenben a szép, mindennek a java, az élet igazi íze, 

Te vagy minden álmom, karjaidba vágyom, te vagy sivatagban az esővizem.

Te vagy az, aki betölt, elönt, eláraszt, betakar és mélyen eltemet,

Én sem értem, miért, de nem tudom elfelejteni a szemedet,

Úgy csillog bennem, ahogy rám tekint,miközben sóhajodra éhezem, 

Minden percben mérgezel, de te vagy maga az élet, miattad élvezem.

Te vagy az egyetlen, aki úgy zárja el a levegőt, hogy tele tölti a tüdőmet,

Te vagy az egyetlen, akinek újra és újra megengedném, hogy összetörje a lelkemet. 

Te vagy az egyetlen, hiába vagyok mással, belémégtél, 

Nekem te vagy a bevésődés, bárcsak egy egész élet lennél.

annabellavarga•  2023. december 30. 20:31

Túlélő

Szétmart, amit kimondtál, bevonzottam, hogy itt hagyj, 

Szétmar belülről, nem tudom elviselni, hogy ilyen távol vagy. 

Sírnék, de kiszáradt sivatag a lelkem, nincs egyetlen könnycseppem, 

Úgyis eljön mindig a holnap, ha te nem leszel már velem. 

Úgyis beforr újra minden sebem, ha te nem fogod a kezem, 

Ha nem veszed kezedbe az arcom és nem simogatod a lelkem. 

Úgyis vége lesz ennek is, már nem hiszek a tündérekben,

Már nem siratnak meg az angyalok, nem tudok hinni Istenben. 

Nem tudok bízni, nem tudok nevetni, nem tudok mély levegőt venni, 

Nem tudom elhinni, hogy nem fogjuk örökre bevégezni. 

Tudtam, hogy itt akarsz majd hagyni, mikor rájössz, mit rejtegetek, 

Tudtam, hogy másra vágysz majd, ha meghallod ezt a csendet,

Tudtam, hogy könnyű lesz elengedni minden ábrándod, 

Tudtam, hogy nekem fájni fog, mert úgyis beléd bolondulok. 

De úgyis eljön a holnap, minden reggel felébredek, 

Most egy darabig majd minden sejtemmel beléd remegek, 

Mert én akartam, akartam, hogy te legyél az örökké, 

Akartam, akartam, hogy ments meg, ne legyek soha többé

Ilyen elveszett, "magányos csónak a tengeren", 

Gyenge akartam lenni, de túl erős vagyok, hogy ne cipeljem

Tovább azt a keresztet, amit a hátamhoz szögeztek, 

Megbilincseltek, meglincseltek, megtéptek, megbüntettek, egyedül be nem törtek, 

Szabad vagyok, nélküled is túlélek, 

Téged is túléllek, ettől nem félek. 

Szívem darabokban, lelkem romokban, de én téged is, mindent is mindig túlélek, 

Hiányzol majd, sírni tudnék, de téged is átléplek, 

Nem húz vissza egy szerelem, ami el sem kezdődött, 

Egy pillanat alatt nyíltam és hervadtam, de a szemed örökre bevésődött, 

Lehettél volna egy egész élet, de te úgy mész, ahogy jöttél,

Felemeltél, erőssé tettél, magadhoz szorítottál, hogy most csak ellökjél, 

Kegyetlenül fog fájni, de nem hagyom, hogy te győzzél, 

Visszaírok, átmegyek, nevetek ma is, erősebb leszek minden hercegnőnél. 

annabellavarga•  2019. június 2. 15:18

Üvölt a kék tenger

Téged nem enyhít mámor,

Nem enyhít elképzelt álom.

Te nem hallgatsz el bennem,

Te nem leszel néma a zajos csendben,

Te üvöltesz, Te mindig üvöltesz

Azzal a kék tengerrel.

Te hurrikán vagy és lerombolsz.

Lerombolod bennem azt a lopott mosolyt.

Csorba és gödröcskés, de eltörhetetlen.

Kitörölhetetlen a kép

Arról a fél mosolyról,

Békéről, békés homályról

Borízű csókoktól,

Cirógatós csókokról,

Szivecskét karcoltam rád,

Örökre ott maradok rajtad,

Ahogy a te nyomod rajtam,

Lehorzsoltad  bőröm,

Bőröm alatt minden sejtem,

Már Örökre ott marad az a csorba emlék,

Ahogy üvöltesz bennem,

És én is ordítok, a magányos csenddel.

A zajos csenddel, ahogy újra és újra

Rád írok,

De se tegnap,

Se ma,

Se holnap,

Sem soha többé nem küldöm el.

annabellavarga•  2019. május 13. 17:21

Kávé-lélek

Ki kellett volna lopóznom a tegnap ajtaján,

Amikor még nem nyitottad rám  szemed édes, fekete pilláit,

Amikor még nem nyitott ránk a felismerés falfehér szelleme:

Most újra ki kell lopóznom belőle, a vágyból, egy ágyból és egy jéghideg kékből, kihűlt, fals emlékek rezzenéstelen, elsietett sóhajából,

Mintha csak nem főtt volna le a kávé, pedig én már kétszer is odaraktam, de nem akartad meginni, mert mégsem szereted az ízét, így, hogy láttad mennyire izgulok, hátha kiöntöm újra a kezedre forró kávé-lelkem, és neked újra és újra végig kell hallgatnod azt a Túlcukrozott, gyenge vackot, tele rossz minőségű emlékporokkal, amit hajnalban vásároltam a túlgondolás és az érzékeny utca sarkán.

Ki kellene végre lopóznom magamból, egy pillanatra szabadnak kellene lennem, világ felé tárt szárnyakkal lebegnem a bizonytalan levegővétel és a biztos semmi között.

Egyszer két szék közé kellene esnem, hogy lássam, nem, nekem mégsem fáj semmi,

Mert bár rám nyitottad fekete szempilláid, már csak a sóhajom nevető szellemét ölelted magadhoz, én pedig a pár perc késéssel beérkező "elfeledett kaland" IC-vel utaztam haza, arra a titkos kis helyre, ahol két percenként felteszem főni a kávét, hátha egyszer jön valaki, aki kér belőle és pont úgy szereti ahogy én, millió, édes cukor kristállyal, habbal a tetején.

annabellavarga•  2019. április 21. 11:43

Forgolódsz bennem

Forgolódom éjszaka,

Hajnal 3-kor kelek.

Forgolódsz bennem,

Éber szemek

Tükrözik ásításod,

Belém untál,

Fáj magányod.

Forgolódsz,

Hajnal 5-kor kelsz.

Visszaírsz,

El nyelsz,

Vissza teszel a polcra,

Aztán csörgök benned,

Mint álmatlan ébresztőóra.

Forgolódunk,

Emlék-ágyban,

Gondolatokkal takarózva,

A tompa vágyban,

Szavakat suttogva:

Kérlek, írj,

De kérlek, ne írj vissza.