Elpocsékolt szavak

Szerelem
annabellavarga•  2019. június 2. 15:18

Üvölt a kék tenger

Téged nem enyhít mámor,

Nem enyhít elképzelt álom.

Te nem hallgatsz el bennem,

Te nem leszel néma a zajos csendben,

Te üvöltesz, Te mindig üvöltesz

Azzal a kék tengerrel.

Te hurrikán vagy és lerombolsz.

Lerombolod bennem azt a lopott mosolyt.

Csorba és gödröcskés, de eltörhetetlen.

Kitörölhetetlen a kép

Arról a fél mosolyról,

Békéről, békés homályról

Borízű csókoktól,

Cirógatós csókokról,

Szivecskét karcoltam rád,

Örökre ott maradok rajtad,

Ahogy a te nyomod rajtam,

Lehorzsoltad  bőröm,

Bőröm alatt minden sejtem,

Már Örökre ott marad az a csorba emlék,

Ahogy üvöltesz bennem,

És én is ordítok, a magányos csenddel.

A zajos csenddel, ahogy újra és újra

Rád írok,

De se tegnap,

Se ma,

Se holnap,

Sem soha többé nem küldöm el.

annabellavarga•  2019. május 13. 17:21

Kávé-lélek

Ki kellett volna lopóznom a tegnap ajtaján,

Amikor még nem nyitottad rám  szemed édes, fekete pilláit,

Amikor még nem nyitott ránk a felismerés falfehér szelleme:

Most újra ki kell lopóznom belőle, a vágyból, egy ágyból és egy jéghideg kékből, kihűlt, fals emlékek rezzenéstelen, elsietett sóhajából,

Mintha csak nem főtt volna le a kávé, pedig én már kétszer is odaraktam, de nem akartad meginni, mert mégsem szereted az ízét, így, hogy láttad mennyire izgulok, hátha kiöntöm újra a kezedre forró kávé-lelkem, és neked újra és újra végig kell hallgatnod azt a Túlcukrozott, gyenge vackot, tele rossz minőségű emlékporokkal, amit hajnalban vásároltam a túlgondolás és az érzékeny utca sarkán.

Ki kellene végre lopóznom magamból, egy pillanatra szabadnak kellene lennem, világ felé tárt szárnyakkal lebegnem a bizonytalan levegővétel és a biztos semmi között.

Egyszer két szék közé kellene esnem, hogy lássam, nem, nekem mégsem fáj semmi,

Mert bár rám nyitottad fekete szempilláid, már csak a sóhajom nevető szellemét ölelted magadhoz, én pedig a pár perc késéssel beérkező "elfeledett kaland" IC-vel utaztam haza, arra a titkos kis helyre, ahol két percenként felteszem főni a kávét, hátha egyszer jön valaki, aki kér belőle és pont úgy szereti ahogy én, millió, édes cukor kristállyal, habbal a tetején.

annabellavarga•  2019. április 21. 11:43

Forgolódsz bennem

Forgolódom éjszaka,

Hajnal 3-kor kelek.

Forgolódsz bennem,

Éber szemek

Tükrözik ásításod,

Belém untál,

Fáj magányod.

Forgolódsz,

Hajnal 5-kor kelsz.

Visszaírsz,

El nyelsz,

Vissza teszel a polcra,

Aztán csörgök benned,

Mint álmatlan ébresztőóra.

Forgolódunk,

Emlék-ágyban,

Gondolatokkal takarózva,

A tompa vágyban,

Szavakat suttogva:

Kérlek, írj,

De kérlek, ne írj vissza.


annabellavarga•  2019. március 24. 15:21

Belélegeztelek

Lélegezhetnénk együtt. Akár.

Belélegezhetnénk egymás sóhaját a tegnap ködös illatában, mikor elárultad nekem milyen színű a szemed, amikor rám pillant és nézi, ahogy rózsaszín pillangókat kergetek vörös fényedben.

Belélegezhetnénk egymás alkoholos tompa csöndjét, ahogy szuszogsz a fejemben, és én elsimítom arcodon azt a kusza gondolatot, mi van ha mégse….

Belélegezhetnénk végre egymás csókját, mert szépen behálózott az a világi pókháló, de vajon a valóságban is tökéletesre filterezne e minket a tartozni vágyás lelkes Ámora, vagy csak nyomna egy entert rád, rám pedig egy delete-et és újra kiírná a megsebzett szívünk: loading.

annabellavarga•  2018. december 22. 17:34

Mintha fájna...

Mintha fájna a valóság..de valójában nem bánt,csak az igazat mondja,Amit nem szeretnék hallani soha, hogy sosem lesz enyém csókja,

Mert ő túl jó hozzám,míg engem lehúznak bűneim,

És csak tengerbe vetném magam, hogy eltakarjam könnycseppjeim.

Mert mintha fájna, de valóban kegyetlenül kínoz ez az igazság,

Az az igazság, hogy nekem soha,soha nem jut vigasz, csak sötétség,semmi más,

Mert én mélyből jövök,míg más magasságra vágyik,

Én csak tengerbe vágyhatok, jéghideg vízbe, már úgyis fázik

Minden porcikám,mikor látom a közönyt szemedben,

És én sírnék, ha tudnék, de sötétség lakozik szívemben,

Túl nagy sötétség ahhoz,hogy érdekeljen magányom,

Ha valaha megtudnék változni, ha valaha rájönnék,hogy szerettél, az lenne a halálom.

Mert már nem érdekel megtört szívem, az sem hogy jó legyek hozzád,

A szívemet eltemettem mikor azokat a szavakat tátogta szád,

Láttam mindent, láttam a jéghideget szemedben,

Láttam...láttam....és reméltem, hogy sosem tudom meg,

De most csak tengerbe vetném magam,hogy eltakarjam a könnyeket,

Hiába veszem fel, nem véd az álarcom,újra és újra feltépem sebeimet,

Mert sötét van....a szívemben, lelkemben és én elbújtam egy apró kis zúgba,

Csak várom, azóta csak várom,hogy megálljon az élet falán az óra

És végre, végre nyugovóra térhessek otthonomban,

Mert tudom, én már tudom, mind hazudik , nem bízhatsz az angyalokban,

Nem bízhatsz a reményben,csak vesd bele magad a tengerbe,

Én csak belevetném magam, mert naivan belenéztem szemeidbe.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom