Elpocsékolt szavak

Vers
annabellavarga•  2019. június 2. 15:18

Üvölt a kék tenger

Téged nem enyhít mámor,

Nem enyhít elképzelt álom.

Te nem hallgatsz el bennem,

Te nem leszel néma a zajos csendben,

Te üvöltesz, Te mindig üvöltesz

Azzal a kék tengerrel.

Te hurrikán vagy és lerombolsz.

Lerombolod bennem azt a lopott mosolyt.

Csorba és gödröcskés, de eltörhetetlen.

Kitörölhetetlen a kép

Arról a fél mosolyról,

Békéről, békés homályról

Borízű csókoktól,

Cirógatós csókokról,

Szivecskét karcoltam rád,

Örökre ott maradok rajtad,

Ahogy a te nyomod rajtam,

Lehorzsoltad  bőröm,

Bőröm alatt minden sejtem,

Már Örökre ott marad az a csorba emlék,

Ahogy üvöltesz bennem,

És én is ordítok, a magányos csenddel.

A zajos csenddel, ahogy újra és újra

Rád írok,

De se tegnap,

Se ma,

Se holnap,

Sem soha többé nem küldöm el.

annabellavarga•  2019. május 13. 17:21

Kávé-lélek

Ki kellett volna lopóznom a tegnap ajtaján,

Amikor még nem nyitottad rám  szemed édes, fekete pilláit,

Amikor még nem nyitott ránk a felismerés falfehér szelleme:

Most újra ki kell lopóznom belőle, a vágyból, egy ágyból és egy jéghideg kékből, kihűlt, fals emlékek rezzenéstelen, elsietett sóhajából,

Mintha csak nem főtt volna le a kávé, pedig én már kétszer is odaraktam, de nem akartad meginni, mert mégsem szereted az ízét, így, hogy láttad mennyire izgulok, hátha kiöntöm újra a kezedre forró kávé-lelkem, és neked újra és újra végig kell hallgatnod azt a Túlcukrozott, gyenge vackot, tele rossz minőségű emlékporokkal, amit hajnalban vásároltam a túlgondolás és az érzékeny utca sarkán.

Ki kellene végre lopóznom magamból, egy pillanatra szabadnak kellene lennem, világ felé tárt szárnyakkal lebegnem a bizonytalan levegővétel és a biztos semmi között.

Egyszer két szék közé kellene esnem, hogy lássam, nem, nekem mégsem fáj semmi,

Mert bár rám nyitottad fekete szempilláid, már csak a sóhajom nevető szellemét ölelted magadhoz, én pedig a pár perc késéssel beérkező "elfeledett kaland" IC-vel utaztam haza, arra a titkos kis helyre, ahol két percenként felteszem főni a kávét, hátha egyszer jön valaki, aki kér belőle és pont úgy szereti ahogy én, millió, édes cukor kristállyal, habbal a tetején.

annabellavarga•  2019. május 13. 11:12

Dermedt lélek

Apró szíveket rajzolok rád,

Te észre sem veszed.

Nem látod az egészet,

Csak jól esik, kiráz a hideg

Az apró kis karcolásoktól.

Lehorzsoltad a bőröm,

Bőrömön keresztül a lelkem,

Ahogy rám leheltél, és én éreztem

A felismerés bizonytalan neszeit

Benned, hogy hagyd, hadd menjen

Most haza, aztán örökre soha

Nem lesz több együtt didergő hajnali óra,

Se több ilyen üres tétova-óda.

Szemed hidege betűimet is belém fagyasztotta,

Ahogy belém vágtad a valóságot,

Én pedig hagytam.

Ahogy belém fojtottad a szót,

Én pedig sóhajtottam.

Nem miattad, magam miatt,

Hátha meghalljuk mindketten azt az erőtlen nemet, de

Túl halkan suttogtam, így összekulcsoltad kezeinket,

Hátha így nem sóhajt már vágytól a bűntudat.

Nem is téged, csak bőrödön keresztül akartam

Ki lélegezni, hogy te belélegezz engem.

Nem fáj, csak kicsit megdermedt a lelkem.

annabellavarga•  2019. április 21. 11:43

Forgolódsz bennem

Forgolódom éjszaka,

Hajnal 3-kor kelek.

Forgolódsz bennem,

Éber szemek

Tükrözik ásításod,

Belém untál,

Fáj magányod.

Forgolódsz,

Hajnal 5-kor kelsz.

Visszaírsz,

El nyelsz,

Vissza teszel a polcra,

Aztán csörgök benned,

Mint álmatlan ébresztőóra.

Forgolódunk,

Emlék-ágyban,

Gondolatokkal takarózva,

A tompa vágyban,

Szavakat suttogva:

Kérlek, írj,

De kérlek, ne írj vissza.


annabellavarga•  2019. április 16. 21:27

Lopott mosoly

Lopott pillanat voltál,

de visszavittelek.

Ki akarom fizetni a kárt

Bennünk

mert letörtem

mosolyunkat, és most

csak sajnálom, hogy

Nem tudtam vigyázni rád.

Lopott voltál,

Szerettelek, de féltem tőled

hátha egyszer kopog valaki

az ajtón és azt mondja, tudja

hogy nem fizettem érted elég nagy árat

és ezért,

most vissza kell adnom

mosolyod

a külvilágnak.

De mi van, ha még nem állok rá készen?

Mindenesetre, győzött a félelem hangja,

Visszavittelek,

de mentél volna magadtól is,

mert egyszer

leejtettem mosolyod és azóta

csorba és

gödröcskés.

Visszavittelek és szeretném

kifizetni a kárt, amit okoztam

leginkább magunkban

mégsem tudom soha jóvá tenni

hogy elloptalak a világtól

önző módon

csak magamnak akartalak.

Erősen, túl erősen szorítottalak

foggal, körömmel kapaszkodtam beléd

most pedig, mivel már nem adod nekem

ami tiéd

vagy legalább felét,

Nem adod nekem magad,

ezért

Visszavittelek,

Magamtól raktalak vissza a polcra

hátha nem veszik észre, hogy csorba

Az a mosoly

tőlem csorba

Én pedig nem vagyok más,

csak koldusa

a fájdalomnak: mert zöldek a fák levelei

és mindenhol ott vannak szemeid

Bennem,

látlak a sötétben, fényben

és csak sajnálom,

hogy vissza kellett raknom

Téged a polcra

De már mart mosolyod hiánya

Nem adtad nekem többé, mert miattam és igazából miattad,

Miattunk  lett csorba.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom