anémone @-->------

Fájdalmakban alszom el,
fájdalmakból zsibbadok,
percenként mar az idő
foga, omló por
vagyok.

Arcom páncél,
könnycseppeket
szorít,
bőrömet feszíti a csalódás,
sebzett lelkem
a rideg végtelen
csöndes karjaiba zár.

2010. július 25.

Porba alázó
büszke villámok
cafatokra téptétek
gyönge lelkem,
tépjetek ízekre,
legyek száraz kóró
aztán tűnjetek el
örökre.

Éjszaka gyakran
rémálmokból riadok
fájdalomtól hörög
testemen a lét,
álmaimban újra
eltaposnak,
redőnyök zárják
a szerelem fényét.

Fájdalom, szerelem
alázat rácsai
börtönbe zárják
fodrozott lelkem.
Ki szabadít,
hogyan lesz máskánt?
Kegyetlen világ, végtelen

Álmom egy fehér zongora
oly fehér, akár a tiszta hó,
kit úgy simogatnának
hosszú újjaim,
mint szerelmes hajókat
a Tisza folyó.

Önzetlenül adnám érzéseim:
zöldet, kéket, vöröset, fehéret
s neki minden egyes igaz hangja
kristálytisztán felelne.

Muzsikánk elmosná a
múlt fájdalmait,
érzéseink frissek lennének
mint vihar után a táj,
s mámorban ringatózva
csak játszanánk, játszanánk
hosszú éveken át.

Ott mélyen bennem
legbelül
lelkem titkos zugaiban,
hullámzik egy gőzhajó
mely hatalmasabb
mint a csillagok.

Gyorsan szeli a fekete
éjszakát,
fedélzetét 2207
mosoly színezi
férfi, asszony, apró gyermek
szeretettel, emberséggel
ékíti.

Bennem csobban tekintetük
rezdüléseik tiszta fénye,
gyöngéd érzéseik
vörösek, hófehérek.

Holdtalan, sűrű éjszakákon
mikor fénybe burkolózik
a gőzhajó,
BÉKÉS körvonalain
1912. április 15-e
e dátum tisztán
látható