anémone @-->------

Lelkembe vetett rózsaszál
vérvörös remegés
ilyen volt boldogságom
finom illat, bársonyos érintés.

Szúrt, szakított, tépte lelkem
e gyönyörű jelenés,
röppke álmomból fölkeltett
a poshadt ébredés.

Mikor megjelennek rajtad
az élet ráncai,
ablakod alatt csöpögnek
majd a téli éjszakák,
gyönge kezed eres útjait
bölcsesség pora járja át.

Miért éheztem, hogy neked
ajándékot vegyek,
szemeidben talán megnyílik
az értelem.
Tél lepte szíved talán
érteni fogja,
mennyire szerettelek.

Zizzenve szál alá
két selymes hópihe,
remegő fényüket öleli
a világ,
táncot lejtő, finom
mozdulataikat,
fehér érzelem járja át.

Hópehely kezeik
egymáshoz érnek,
hullámzik köztük
a végtelen:
fény, erő, hit, kitartás,
őszinte szeretet.

Nevetve kergetőznek
a téli hóesésben,
éjszakai gyönyör,
éjszakai varázs
egymás kezét
erősen szorítva,
átszellemült arccal
hullanak alá.

Ess eső, szakadj vihar
zuhogj tisztító némaság,
mosd le rólam a fájdalom
megalázó sarát.

Cikázz villám
szeges ostor
mard ki, tépd a kínt,
zúzd porrá mérgező
átkozott gyökerét.

Ess eső, szakadj vihar
zuhogj tisztító némaság,
mosd le rólam  a fájdalom
csalódott sarát.

Süllyedek, egyre húz a mély
ajkaim szorítja a fájdalom
bőrömön kíntól hörög a lét,
összeroppasztja csontjaim
megbénulok.

Szememben félelem
áztatta könnyek,
mint riadt kis állat,
ziháltan fognám a kezed,
te fekete közönnyel
némán,
a sötét mélybe
engeded.