Talponálló

Apám fuvaros volt
(erős ember)
Hajnalban kelt
(éveken át)
Ma küzdi a kort
Ő az ünnepelt

s nekem feldereng
mit agyamba véstem

Ahogy átkarolt
(erős ember)
mikor útra kelt
(éveken át)
Ahogy itta a bort
ha ünnepelt

s most feldereng
ahogy a lábnyomát..

nekem mindig is
(bár fuvaros volt)
nekem mindig is

nekem Ő az Isten.

Félhold..Kékes fénye a fák között kering,
A tó partot ért vize halkan csobog,
Vén lámpaoszlop őrszemként ácsorog,
S bűvölő körében éji lepke ring.

Lábaimra bíztam, s elhoztak megint.
Az emlékeink taván pancsolok.
Tudom, haragudnál, de nincs rá okod,
Csak jó így kimondani: Emlékeink..

A tó tehet róla.. túl szép környezet,
Vagy a falevél, hogy párát könnyezett,
Hűsítő cseppet összeforrt kezünkre.

Mindig így eszméltünk, és a szél elült,
Kisimult a tó hóbortos tükre.
Az Emlékeink.. oly széppé szelidült.

Csak kölyökkor volt, és mást igért,

mert kizártunk magunkból másokat.

Szemem akkor a túlpartig ért,

és azóta sem látott távolabb.

A kórházi ágyon még enni kért,

de a temetőből már kifutottam.

Álmok, nagy szavak, hogy senkiért..

és ébredések, hogy "Ki van ottan?"

Most itt ez a vers, és útra kél,

nem is új, csak egy változat.

Egy Mindenhova útlevél.

Már nem háborog, csak látogat.

..kapaszkodva Apám eres kezeit látom,

már sajátomként tördelem,

de megtenni, bármily nehéz, nem alázat,

élni szülőföldemen..

Anyám keze meleg.

Sok láthatatlan mozdulattól heves.

Nem értem, hogy tarthat ennyi mindent benne..

(most) hét pohár víz, hét tányér leves.

Az érintései kellenek.

Vállamhoz érve is különleges.

Betegség, fájdalom.. mintha felemelne,

kérve, követelve, hogy nevess.

Ha félt, hát rejtetten remeg,

ujjai begyével könnyedén altat el,

intéseit szemem érti meg,

s Ő apró szorításával felel..

..kapaszkodva Apám eres kezeit látom,

már Anyámét is mellé képzelem.

Van hasonlóság, és az egyik magyarázat:

rá/ébredező kézfejem..

Kopott sorompót rajzol a tollam.
Szűk váróterem.
Szemembe be-bevillan
átjáró életem.

Még számolom, negyedik vágány.
Kezemben átszúrt tikett.
Menetrend - hangos kiáltvány.
Csikket rejt a murva:
utasetikett.

Megáll végre, sípol fémesen.
Életem huzatos, sötét peronja..

Törött neon,
az ablakot lesem.

Apró állomások, jaj, mindig bemondja.