Talponálló

nincs párja fészke csak egyetlen tojása
mert megszokta hogy önmaga mása
lehet csak óteste torzókat cipel
de félelmetesebb lesz mikor kikel
sorsok csillannak meg tükörszemén
a tömegből dől majd a nem én nem én
ő szárnyában nem hisz de kell neki
hogy fennmaradjon és gyermeki
karmokkal szántatja tépeti fel begyét
hagyva hogy kifosszák mindenét elvegyék
s ha nincs már pokla és mennye se
csak világpiszkozat szennyese
csapkodva rázza fel tollait akár
egy emberszabású versmadár

Ma megint koromszürke volt Csepel.
Mintha a téglák, a dőltkéményes gyárak
füstölték volna újra: tűnj csak el.
A nagy temetőkapun a felzabállak
felirat lengett.

Gyerekkori horror, és mindig az
életemre tör, de csak kifele jövet.
A sír is változatlan: inda, gaz,
néhány szó, hogy én, aki mindent elkövet,
de senki nem lett.

Ma este csak nézem, más hogy csetel,
a sörözés jót tesz a magányragyának.
Most jó a csend. Vagy mások görcse kell,
és hinni, hogy kiperkáltam már az árat.
Ma ünnepellek.

Nem volt nagy csók, csak hosszan zamatos,
Kilenc év szerelmét csókolta át.
Egy fényképvillanás - egészalakos.
Tűz sem volt nagy, csak hosszan oltanád.

A búcsú is könnyed, de ösvényt tapos
A múltadra, hol rád hajolt a nád,
Ahol a csók íze volt mindennapos,
Hol percenkénti szeretsz volt a vád.

Gyorsul az idő, s villámevezőkkel
Veti maga mögé hullámait.
Csókot csókra mér, de neked ő kell,

Mert nem forrók, csak tűzpiros ajkak,
A csobogás is egyre-egyre halkabb.
Mindenki csendje örök lárma itt.

szakma szépe
báj a szája
szerelmének
száz szabálya
szab határt

csíp a csókja
szűk a csipke
csípőjén a
csodalepke
tetovált

feszes fűző
csinos fodrok
férfifaló
falatok - drog
rafinált

éber éhes
fejsze-éles
érdekéhez
édes! édes!
sose bánd..

Két ízem: a zeném és a versem.
Csatolt szárnyaim, nyúzó keservem.
A két igaz barát, a rím és a dal..
Mit bánom én,
ha sír, ha felpofoz, ha vigaszt elhadar,
ha földre bír, ha elkoboz mosolyt,
ha lefolyt könnyeket arcomra fagyaszt,
csak halljam, lássam ezt, vagy azt:
a hős verset, a bátor zenét,
az értő kevesek émelygő fűszerét,
s legyek néma, ha az ütem belehal,
szédüljek el, ha szívemhez szaval,
és az sem baj, ha fájdalom szülte,
ha nem tudja a dal, lelkem felkészült-e
az érző szóra,
vagy, ha szavait könnyező sorolja,
csak áradjon az érzés a betűkből,
s a milliónyi hangjegytükör
széppé varázsol engem, téged, másokat,
és segít beengednem,
beengednünk,
a tegnapon, a holnapon, a mán,
új kihívásokat
a zene rímein, a versek dallamán.