Talponálló

-Szia bivaly..

-Szervusz tulok! Már megint mi baj?

-Elpusztulok..

-Utolért a marhakór?

-Ne marháskodj, te lator! Mit látsz itt a két fül között?

-Jéé! A párod feltülközött?

-Elcsábult a mihaszna..

-Hát a lagzi?

-Halasztva..

-Fel a fejjel, nagy a karám!

-De azt mondta a szarka rám, vén vagyok, egy bús tulok, én is érzem, lustulok..

-Ne add még fel, tulok komám, egyetlen nőstény ostromán nem múlhat a tulok nemzet. Engem is bús bivaly nemzett..

Fűben fekszem.
Van pár kekszem.
Az unalom ellen.
Morzsás a mellem.
Kicsiket harapok.
Török egy darabot.
Jó lesz majd egyszer.
Az almafán vegyszer.
Kár, hogy befújták.
Lábánál lefújt ág.
Nagy szél lehetett.
Tépem a levelet.
Nem a szeret miatt.
Látok egy nyulat.
Vagyis nyúlfület.
Hogy fut. Őrület.
Repül egy lepke.
Körbe. Kerekbe?
Mindent én se tudok.
De már alakulok.
Az meg ott a Réka.
A Morzsi vakaréka.
Vagy izéje, kölyke.
Béci mondta: köjte.
Butus egy gyerek.
Mindig én nyerek.
De bírom a kicsit.
Elég uncsi itt.
Hol a maradék?
A kekszem! Atyaég!
Tudtam, hogy lukas.
De Anyu a ludas.
Vannak még hibák.
Keksz nem a világ.
Na jó, én megyek.
Otthon kajahegyek.
Csíp az a szalámi.
Hopp, a keksz!
Alám, mi?