Rob3rt78 blogja

Lelkem sivatagában felszálló hőfátyol
vet déli bábot, tekintetem elé,
Vágyaim megtestesülésének,
Röpke pillanatnyi képét,

Ezen erő űz, hajt előre engem,
Gyermekek hangját sodorja felém a sivatagi szél,
A még megnem született lelkekét,
A szeretet érzését kelti bennem
a megfoghatatlan angyali lény,
Kit úgy hívok társ, az örökkévalóság egén,

De csak Én vagyok itt,
a káprázatot, maga alá temeti a sivatag,
Lassan vonszolom magam előre,
testemből kiszívja az erőt a perzselő homok,
izzadságcseppjeim , sisteregve hullnak alá a semmibe,
Kezem a forró levegőbe mar, megragadva a halovány illúziókat,
S e hatalmas kiszáradt tengeren utazom,
S mikor partot érek, az mi csak káprázat volt,
Átcsúszik a valóságba, elhagyva a nemlét küszöbét.

Tiszta lélekként jöttem a világra,
Nem volt múlt mi kísért,
Nem volt vágy mi hajt,
Nem fertőzött meg az élet,
Nem váltam eretnekké,
Ki megtagadja a csodát,
Nem üdvözöltem a magányt, régi szeretőként.

Most ez, mind vagyok. 
Egy kifacsart torz lélek.
S a Magány, a legszebb nőm,
a legjobb szeretőm,
aki éjjelente az ágyamba kísér.
Ölelő karjaiban, hajtom álomra fejem,
gyengéden ölelve,
rémálmokat suttog fülembe.

Eretnek vagyok, hitetlen,
a csodák tagadója,
A reményt üldöztetem,
Oroszlánok elé vetem, 
S hagyom, hogy gladiátorként küzdjön,
Porba hullva, vérét igya fel a szomjas föld,
S ha életben marad, ha nem egy hamis próféta,
aki csak mérgét köpi a világra,
Akkor talán, majd újra hiszek. 

Bizonytalan a mozdulatom,
Óvatos léptekkel botorkálok a sötétben,
Világtalan tekintettel, meredek a semmibe.

Nem kapcsolok lámpát, miért tenném?
Hogy lássam, csak egy árnyék vagyok?
S csak szellemként létezem?

Sötét van, karosszékembe vetem magam,
Csend telepszik a szobára, kihalt minden,
Házam, elmém kriptája, fogva tart,

Szép lassan átszűrődik egy apró zaj,
az óra zakatol: tikk-takk, elüti a múltat,
peregnek a percek, űzik az órákat,

Egy halk "Hahó" pereg le ajkamról,
Bízva abban, hogy egyszer egy gyengéd női hang válaszol,
Ölelő karjával átkarol,

De csak Én vagyok, s a könyörtelen óra,
mely üldözi életem megmaradt idejét,
S csak a sötétség ölel, s nem egy angyali lény,

Az utcai lámpa fénye betör ablakomon,
visszaverődik szobám faláról, tombol, 
ez nem az Ő helye, egy kriptában fogoly,

Öreg kutyám csahol az ablak alatt,
a kerítésen halkan belopakodik a nesz,
Ugatja a nyugtalan lelkeket,

S csak csendben merengek,
S már csak a lelkem, mondja, hogy "Hahó"
Bízva abban, hogy talán egyszer valaki válaszol. 

Elveszik minden, nagyon úgy tűnik.
Az Istenek elhagytak.
Elhagytak, és nem tudom miért.
A Szerelmet nézem, hogy tűnik el,
Talán örökre,
s Én tehetetlen vagyok
Sötét árnyak vetülnek a jövőre.

Fekete egerek köröznek a romlott sajt körül,
Vércsepp rózsája vedlik szüntelen,
Szirmai alkonyba hajlanak,
S nevetnek bűntelen.
Lágyan simogat a pokoltüze.

Rohadj meg világ!
Légy velem kék bolygó!
Meg akarlak ölni Isten!
Istenné akarok válni!
Meg szeretnék halni!
S Élni az örökkévalóságig!
El szeretnék kárhozni, szenvedni örökidőkig!
Mennybe menni, boldognak lenni!
El szeretnék enyészni a semmibe,
Újjászületni egy örök körforgásban,.
Hallandó lenni,
S Hallhatatlan.

Mit hittél mikor gyerek voltál,
mi lesz belőled,
mi volt az álmod?
Megmented a világot?
Megtalálod a szerelmed?
Mit hittél mi vár rád az úton?
Álmodoztál, hogyan hódítod meg a mindenséget?
Térdre kényszeríted a nehézséget?
S mi vált valóra?

Nem akarlak megölni Isten!
Nem akarok meghalni dicstelen!
Becsület, még ha foltos is vagy
Ragaszkodom hozzád,
Két kézzel kapaszkodok beléd
Nehogy elszökj tőlem!
Élni akarok, amíg lehet békében.

(2009.11.22)

…Jöjjetek elő a feledésből, Ősi istenek!
Takarja el a napot végtelen haragotok!
Rengesse meg a földet, kiáltásotok!
Csillagok hulljatok térdre a Nagy Királyok előtt!
Melyeknek szemében a bosszú tüze ég!…

(Asaru Könyve: Átok az emberiségre)

Egy félig kész regényemből, kiragadott versrészlet.

(2012.02.24)