Az Eretnek

Tiszta lélekként jöttem a világra,
Nem volt múlt mi kísért,
Nem volt vágy mi hajt,
Nem fertőzött meg az élet,
Nem váltam eretnekké,
Ki megtagadja a csodát,
Nem üdvözöltem a magányt, régi szeretőként.

Most ez, mind vagyok. 
Egy kifacsart torz lélek.
S a Magány, a legszebb nőm,
a legjobb szeretőm,
aki éjjelente az ágyamba kísér.
Ölelő karjaiban, hajtom álomra fejem,
gyengéden ölelve,
rémálmokat suttog fülembe.

Eretnek vagyok, hitetlen,
a csodák tagadója,
A reményt üldöztetem,
Oroszlánok elé vetem, 
S hagyom, hogy gladiátorként küzdjön,
Porba hullva, vérét igya fel a szomjas föld,
S ha életben marad, ha nem egy hamis próféta,
aki csak mérgét köpi a világra,
Akkor talán, majd újra hiszek.