Ettől (is) szép...

Csiszolódunk...még mindig. Persze mi másra is számítok 7 hónap együttlét után. Csak furcsa, valahogy azt hittem, hogy eléggé ismerem és ő is engem ahhoz, hogy bizonyos feleslegesnek tűnő köröket ne kelljen lefutnunk.... és mégis. Szerencsére hansonlóan gondolkodunk sok dologról, fontos dolgokról, de van, ami valahogy nem érthető vagy nekem vagy neki. Ilyenkor eszembe jut, hogy: "Ezt most miért kell?" "Miért akar beszabályozni?"
Aztán amikor azt mondom: "Rendben, majd alkalmazkodom és hozzászokok".... akkor meg kiakad rajta. Tuljadonképpen most az a baj, hogy nem zokszó nélkül fogadom el vagy az a baj, hogy rosszul fejezem ki magam? Rosszul fejeném ki magam, tényleg??? Sokszor büszke vagyok arra, hogy kommunikáció szakot végeztem a főiskolán, és átlagon felüli szókinccsel rendelkezem, mégis valamit nem jól csinálok. Persze, tudom, hogy mindig kettőn áll a vásár, de néha egyszerűen nem tudom mit csinálhatnék másképp. Ez most nem panaszkodás, mert szeretek Vele lenni, szeretem azt, amilyen. Inkább méltatlankodás ez most a részemről. 
Tudok alkalmazkodni, és az életem során sokszor kellett, ha szerettem volna elkerülni egy adott konfliktust, viszont mivel mindketten az őszinteség hívei vagyunk, így gondolom, na jó csak feltételezem, hogy nem tetszik neki, ha belemegyek valamibe, de nem örömmel, és szabadakaratomból. Hát, ez van. Elő fog ez fordulni néha. Tökéletlenül vagyok tökéletes én is, akárcsak ő. Aztán egyik alkalommal ő jön oda, hogy ne haragudj, nem jól fejeztem ki magam, a másik alkalommal meg én. Ez a szép a párkapcsolatban, hogy mindig vissza tudunk találni egymáshoz. Hisz ez a legfontosabb, hogy mindig megtaláljuk a másik kezét, és szeretettel fűzzük össze az ujjainkat újra és újra.