Nicol_C.Davis blogja

Nincs lehetőség

 

 

Ha az életben

Eltéveszted az utad,

S a szemed újabb utat kutat,

Nincs lehetőség,

Mert a szerkesztőség

Mást szabott rád,

És a szabotázs

Után, csak a halálod

Jár táncot.

S, te elfelejted

A jó tanácsot,

Hogy a seggeden maradj ülve,

Mert kihűlve

Már nincs elég pénz.

És a józanabb ész

Elkésve nyúl utánad,

Mindenki utálhat,

Mert a ruhádat,

Csak egy tetű lakja

S a kalapba

Nem gyűlik az apró.

Nem segít a „jaj” szó.

 

Későn kérded:

Mit tettél rosszul.

Egy kis vétek,

S az élet eltorzul.

Születtél, mint

Krisztus: tisztán.

De most mégis

Itt futsz. Mit vársz?

Megláttam

 

 

Szétnéztem a Világban- nem sokat láttam,

De amit láttam megfogott, és tehetetlenül álltam.

Megbántam, hogy nem lettem erősebb, sokkal!

Pedig vannak, akik küzdenek, körömmel, foggal.

 

Hiába építenek, lerombolja a másnap,

Családok esnek áldozatul egyetlen tollvonásnak.

Hol van az Igazság? Hol van a Törvény?

Lehúz az mindenkit, mint egy végtelen örvény.

 

Azt hitted eddig te vagy a kivétel?

Asztalodon mindig volt tányér meg étel,

Pedig nem ebből áll, ami itt a lényeg,

Csak legyen mindig valaki, akiben van még lélek.

 

Nem az a gondom, hogy másnak több a pénze,

De kis iskolások mit esznek majd, holnap ebédre?

Tudom, a sok pénz mindig a nagyok cucca,

De szemünk előtt változik Bejrúttá az utca.

 

Értsd már meg ember, bármit elveszíthetsz,

És legközelebb, már csak a kereszten feszíthetsz,

Eltűnik minden egy pillanat alatt,

Nekünk meg a sok szar, az ami itt maradt.

Felébredtem

 

Felébredtem,

Mert az életem

akarta,

Már nem takarta

A Napot,

De bennem hagyott

Néhány álom-képet,

Három szépet,

És egy csúnyát,

Hogy a kurvát,

A város szélre

Ásod félre

Eső úton.

Eső úton.

Az eső az úton

Te a múlton

Látod végre

Átkod véget

Érhet,

Ha az égnek

Nem égnek

Csillagai,

De itt valami

Hiányzik,

És ez hibádzik,

Hogy a hiány-cikk,

Itt cikázik,

De vajon ki fázik?

Éhezik? Ázik?

Ráfázik.

Mert a másik

Nagyhal

A jattal,

A jachttal,

Nem tavasszal,

Hanem télre

Elhúz délre,

A világ jobbik felére.

 

De ez nem a te bűnöd,

Nem a te vétked.

Túllép rajtad

Egy nagyobb képlet.

Nem a te bűnöd,

Nem a te vétked.

Arra jól vigyázz,

Ne legyen véged.

 

Gyűlnek már, gyűlnek! A fának és a fűnek,

Embernek, állatnak, bárhol megtalálhatnak.

Gyűlnek már, gyűlnek! Lehet, rács mögött ülnek.

Ezerszer bánthatnak, bárhol megtalálhatnak!

Gyűlnek már, gyűlnek, ezek, bárkit legyűrnek- neked is

Éppen úgy árthatnak, bárhol megtalálhatnak.

2013

 

2013, Európa közepe.

Ma is eljön hozzánk

Néhány ország

Nagyon követe.

Bejöhet-e?

Hát persze, ez egy barátságos nemzet.

Beengedünk bárkit, aki hátulról meg nemzett.

Ez a kezdet.

Láthatod,

A történelem áthatott.

Na de a bánatot,

Amit a sors itt átadott,

Felvállalod, vagy ráhagyod az unokádra

Ember?

Változtatni kéne, de hát itthon senki

Nem mer.

Mi a fegyver?

Hogy: Nem kell!

Csak ki kéne mondani.

Megoldani azt nem könnyű

És egyszerűbb elfojtani.

Beoltani

A tömeget,

Meg, dobálni a köveket.

Van rá egy jó megoldás:

Töltsetek be löveget.

Az  1. rész 2/2. részlete

 

Megfordulva, kínzója már nyúlt is volna érte,

De Tamás kötött kezével lendületet véve,

Úgy állba verte a sötét alakot,

Hogy az kiköpött véréből egy jókora adagot.

Megtántorodva a gaz akkor hátra hőkölt,

Száját fogva azt motyogta: - Kőkemény az öklöd.

És bár nagyon is sajgott az álla,

De ő még mindig két lábon álla.

 

Összekötött bokákkal, padlón térdepelve,

Nincs veszteni való, így nem érdekelte

Mit eddig vallott. Most meg kell tagadni.

Mindegy hogyan, a gépen kell maradni.

( Zárójelben kérdés: mit vallott eddig?

 Azt, hogy az erőszak nem old meg semmit.)

 

Bár ütése nem sikerült, de van egy újabb terve,

Talán így élete nem lesz elveszejtve.

Összeszedve erejét, ismét neki lódult,

De támadása most ő ellene fordult.

Mert a rosszfiú számított erre a lépésre,

Így Tamás kizuhant a sötét mélységbe.

 

Igazi félelme, most úrrá lett rajta.

Az üres levegőbe kapaszkodna marka,

Szíve duplán dobban, gyomra összerándul,

Félbemaradt életét kapja meg most átkul.

Ordítása hangzik, míg tüdeje bírja.

Megbánt dolgait szemének könnye sírja.

 

 

Nem vette észre, van oka, hogy ne féljen

Mert valami megtartotta fájdalmasan, és keményen:

Tamás csuklójánál fogva lógott egy kötélen.

Azzal kötötték a géphez, de nem tartott soká.

Kinyúl egy kéz, és elvágja le nem zuhanása okát.

Megmenekült, vagy se, még fel sem fogta,

Megrándult kezeit csak egy Párka szála fogja.

 

Tamás a fájdalomra igazán felriad,

És látja az árnyékot. Ez nem lehet! Nem igaz!

Most tényleg eljött a vég?

Itt fogja elhagyni teste az életét?

Épp elméje egyszer-egyszer, kihagyva,

Félelemmel minden porcikája átitatva.

Zuhanása biztos a pokolban ér véget,

Nem tud elképzelni most másmilyen képet.

 

Mint macska az egérrel, úgy játszanak vele.

Élete fontosabb – bár rémálommal tele –

Halálától most is megmenti egy kötél,

Mi rugalmasan himbálva - egy hídról - bokájáig ér.

Hősünk felfogta a játékot. Bár nagyon nem tetszik,

Hogy kiszolgáltatva már a hátán fekszik.

Felhúzták a hídra, a Bungee kötéllel.

Három, maszkos várta. Számolva jöttével

Felkészülten álltak felette a gazok.

Fegyver is van náluk. Ők az „ember tolvajok”.

 

Egyikőjük segített a lábára állni.

De Tamás tudta, nem fog jó baráttá válni.

Bár félelmében remegett, mégis feltűnt neki,

Hogy fegyveres támadója a mordályt nem őrá szegezi.

Másik maszkos társát veszi vele célba.

Hősünk nem is érti, mi ezzel a célja.

 

A harmadik tesz rendet, rendre osztva társát.

Nyomatékul adva egy tenyér suhintását.

Egyenest tarkóján csapódik tanítása,

Hogy túszuk előtt bénázni, nem lehet választása.

Csőre töltve pedig, ne hadonásszon vele:

- Véletlenül elsül! Hogy számolunk el vele?

 

- Élve kell még! – mondja már Tamásnak a fickó

Ha nem fog beszélni, ő lesz majd a kínzó.

Úgy is elmondja, kijön száján minden.

Különben, nem menti meg semmilyen isten.

 

Az előző fegyveres még kérve kéri társát,

Hadd hallja csak egyszer a fegyver ropogását.

- Hallgass már, te barom! Megőrülök tőled!

- Legalább azt hagyd, hogy a levegőbe lőjek!

 

- Csönd legyen, és tedd a dolgod! - Intette a másik.

Tudod mi jön most? Remélem, valóssággá válik.

Hasznodat is vesszük már, mert eddig nem volt kerek,

Hogy mi dolgod van köztünk. Csak hátrányunk van veled.

 

Durcásan a fegyveres – mert nem lövöldözhetett –

Tette volna dolgát, mi Tamás felé vezet.

De hiába emelte ütésre fegyverének tussát,

Tamás nem kapta meg belőle a jussát.

 

Rémült arccal pislant rossz akarója felé,

Nem érti, miért nem érte ütése a fejét.

Csak karnyi a távolság, s ez mégis elvétette.

Most üt megint. De ezt is, ugyan úgy tette.

 

 

Harmadjára emeli Tamásra a kezét,

Mire a mi Hősünk elveszti az eszét.

Csak most találta végre halántékon,

Hogy fölre rogyva, túszuk túl legyen a játékon.

 

De maradt még egy kérdés, mit kő – papírra tesznek,

- Ki cipeli oda a kocsihoz a testet?

Mivel kicsit későn gondolták e tervet,

Legyen az, kitől a szerencséje elment.