Nicol_C.Davis blogja

Mũvészet
Nicol_C.Davis•  2022. március 24. 11:04

Üzenet

Fehér papírom szűzi tisztasága

Méltó szavaknak lehet csak hazája.

Otthont adjon nekik, örök befogadót.

Ne vessen rájuk cenzúrát, adót.


Bőrén ne sebhely ként, éktelen látványban,

S nem fertőn terjedő, fekélyes ármányban,

De látszódjék eggyé vált, összeérett becsben.

Hálával a lapnak s írásnak egyben.


Hírvivő és ige csak együtt létező.

Látható üzenete így lehet éltető.

Hisz mi vagyunk a papír és épp úgy a tinta,

A tiszta egyszerűség, a cirádás minta.


Érthető üzenetét ha az ősök edzik,

Bennünk szárat hajt és meg is gyökeredzik.

Induljunk ez irányba, mit szivünk is mutat,

S eszünk megkeresi majd hozzá az utat.


Nicol_C.Davis•  2022. március 23. 07:38

Holdfény, március

Költészet napjára 2022


HOLDFÉNY MÁRCIUS


Eltelve az élettel

Vénülni meg, fényeddel.


Éjjeli erdő sziluett burkolózik ezüst illatba.

Hajnali pára jön és tűnik illanva.

Szines szirmok még csukott kehelyben

Szemérmesen simulnak össze egy helyen.

Virágot takarva, pedig ők a virág.

Egy sugárra várva ami tavaszt kiált.

Nicol_C.Davis•  2022. február 20. 07:18

Érték

Merre tovább, ténferegve?

Ütközve a kételyekbe,

Fal ez itt vagy védőháló?

Életedben épp őrt álló?


Sötétségben botladozva,

Mikor érsz az oltalomba?

Ahol értékedet látva

Jutalom leszel a világba.


Nicol_C.Davis•  2022. február 17. 08:22

Vers

Mi az, mi a versnek erőt ad?

Mitől hatása van, mitől nagy?

Ha a Múzsa oly kedvében

Pont úgy táncol? Olyan szépen?


Vagy ha éppen tanítana?

Örök lecke, élet-tana.

És gyógyítón, írt tesz sebre.

Nekem ennyi elég lenne.


Tévedés vagy álom csupán,

Elemezni ilyen bután,

Mert mind tudjuk, miért ez erő,

Mikor pattan már a velő,


A rá sújtott korbács miatt,

És a lélek visszariadt,

Nem kereső, bezárt léte

Lesz a saját sötétsége.


Vers ereje itt mutatja,

Varázslatát tenni hagyja,

Ahogy körül veszi szépen

Olvasóját - saját fényben.


Mert az erőt nem ő adja,

Hanem aki befogadja.

Nicol_C.Davis•  2021. október 23. 13:46

Vásznadon

Rajzolod minden porcikámat,

Szemeddel metszed rajtam a fényt.

Színeket rejtő égi sugárral

Jutok el hozzád. Nézz ma belém.


Lelkemet lássad bíborban ázva,

Vagy izzón szórva napkitörést.

Halld meg a színem, érezd az ízét,

Illatát bőröm küldi feléd.


Tomboló orkán forgószelének

Ragyogó foltban viharszemét,

Keverd palettád varázs világán,

S maradok neked így örök én.


Vonásaidban valód, te rejlesz,

Az már a vászon, egy az egész.

Amíg a színben meg van a minden,

Maradunk együtt ott, te meg én.