Megadott szavak

(foghíjas, marabu, tengely, cincál, sallang, csutora, küllem, bokáz, inger, rovás)

Hej, de sok dolog más, mint aminek látszik,
Huncut sors fricskával fűszerezhet bármit,
Más színű képet fest kezében az ecset,
Bizonyítására halld mit mond egy eset.

Jó ember hírében állt József a gazda,
Ki jellemre s küllemre is sokat adva,
Sallangot ruháján el nem viselt volna,
'' Egyszerű tisztaság! ''- ez volt a mottója.

Pozsgás arcán kifent bajusza volt éke,
Azt hitte csodálja mind az utca népe,
Foghíjas mosolyát rejtette az ajka,
Naphosszat záródott pipacsutorára.

Mondottam, patyolat, ez volt mániája,
Az nap is várt reá friss, mosott ruhája,
Magára öltötte szép, hófehér ingét,
Madzagos gatyáját, kalapot és mentét.

Erőltette lábát suvickolt csizmába,
Mint ki bokázni vágy zengő muzsikára,
Pedig csak fejésre készült, mint más reggel,
S ment az istállóba dolgos szeretettel.

Alig hogy reá ült egylábú székére,
Mintha maga volna gondozók cégére,
Felzavart legyek mind kérődzőre szálltak,
Rútul ingerelve kerekedett hátat.

Farkával suhintott szegény, jámbor pára,
Gazdánkat azonmód arcán eltalálta,
Repült a ganéjba zergetollas kalpag,
- Színe mása lett a téglavörös falnak.

'' Hé te Bimbó! Isten meggajdult jószága!
Kocsi tengölével váglak minnyá hátba!''
( A szekér tengelyét mondta ott így a nép,
No, de had folytassam József történetét. )

'' Amíg én gondosan nyüvöm a tőgyedet,
Farkaddal csapdosod árva ősz fejemet?
No várj csak most rögvest kibabrálok veled!''
- És máris gondolat szülte a tetteket.

Tehén farka bojtját markába szorítva,
Kitalálta, ha az jól felkötve volna,
Oda fel, magasra a mestergerendára,
Ha csapni gondolna, lássa mind hiába.

Ahogy kiagyalta, hokedlira ugrott,
Csak akkor eszmélte miként vetne hurkot,
Még jó, hogy kéznél volt gatyában a spárga,
Cincálta is nyomban ha már kifundálta.

Jaj, de kötés nélkül nadrág sosem marad,
Szabadulva akár a bokáig szalad,
Jó gazdánk csak állt ott morfondírba esve,
Épp ez a töprengés lett szégyene, veszte.

Pont akkor vitte át szomszédját a dolga,
'' Hogy nyavalya törné!'' - József ezt gondolta.
'' Uram Atyám! Szomszéd maga mit mível ott?''
E szavakat ejtve kiáltott oly nagyot.

Mint marabu dögre, várt mentő reményre,
Ne kelljen föld alá bújni szégyenében,
Hisz rovására szólott az a fránya látszat,
Vajon mennyit érhet bármi magyarázat?

'' Árulja el szomszéd kezét szívre téve,
Nem képzelné szómat kalandos mesébe?
Elfogadná-é az igaz felelésem,
Ha azt mondom fejek, elhinné-e nékem?''

Megadott szavak:(lendül, ostoba, sarok, ébred, zsémbes, kallantyú, penész, szédít, bizarr, ring)

Anyám édes álmot kívánt. - Nem ígért!
S édeset nem hoztak ostoba éjek,
Magamba gyűrtem, ó mennyire félek,
Mint megváltást vártam hajnalt, ébredést.

Szemem kutatta köröttem ki zsémbes,
Még időben tudjam a lendülő kart,
Egérke útját, ha sújtani akart,
Számláltam mikor leszek már sok éves.

Enyém volt a zug, egy vár a jó sarok,
Hol falon sarjadt a penész virága,
Rá bíztam magam, mint legjobb barátra,
Tudtam, ha baj van hát oda bújhatok.

Titkos gondolatom ő ismerte mind,
- bizarr szóra lel a reszkető gyerek, -
'' Majd szólok a gyilkosnak, hogy ölje meg!''
Emlékszem s a pillanat szédít megint.

Tova ringó kép, véle sok-sok évem,
Elhagytak démonjaim, - nem harcolok, -
Buszon már én is kallantyút markolok,
S nem is bánt a múlt. Csak ha felidézem!

Eme közös alkotás Füle Sándor (fugemamor) és köztem zajló párbaj eredménye. A páratlan szakaszok Vallejo a párosak Fugemamor strófái.

Él itt egy poéta díszmadár,
Mindenki fészkére rátalál,
Azt hitte mértéke,
Nem ok a sértésre,
Fütyülők között majd ő szanál!

Volt egyszer egy nagy szürke marha,
Magasra nőtt hát fel a marja
Az asztalt felérte
És ezt félreértve
Azt hitte már írhat is rajta

Párbajra készült a Nyírségi,
Remélte amatőrt kivégzi,
Tekilát benyelte,
Párbaját feledte,
Amatőr hűlt helyét csak nézi.

Volt egy srác, annyi sok verset írt,
Hogy ő már nem talált benne írt
Azt mondtam, ha vadul,
Próbálja magyarul
Hallgatott és aztán menni sírt

Jó Füge gyümölcs is és Mámor,
Kényszerrel verselne ő bárhol,
Hígul a limerik,
Bor is ha vizezik,
A balga másikkal nem számol.

Volt egyszer a híres Vallejo,
Párbajra menni csak vele jó
A neved tollára
Tűzi és jobbára
Azt hiszi jobb lesz majd, ha nem jó

Van körülöttem sok poéta,
Szörnyeket szül némelyik tolla,
Írják a verseket,
Bőven ragrímeket,
Verejtékben fürdik a Zolka !

A költők annyira gazdagok,
Eltesznek minden szó-madzagot
Pénzük is elmélet,
Ebből én nem kérek!
Nem is gondolnám, hogy az vagyok.

 Péter Erikával (Pera76) folytatott párbajunk során íródott vers!

 Párbajunk témája a színek. Egy-egy versszakban a választott színről kell írni, képzettársítással, asszociációval, utalással költői képpel, páthuzammal stb. kell tartalmat adni annak a színnek. Derüljön ki az adott szakaszban, hogy a szerzőre milyen hatást gyakorol, az életében az a szín milyen szerepet tölt be, miért bír jelentőséggel akár pozitív, akár negatív értelemben.
A vers kötött formátumú, hat soros, 1-2. sor 11 szótagos, 3. sor 1O, a 4-5. 11, a hatodik szintén 1O szótagos.
A rímképlete: AABCCB.
Mindkettőnk számára 3 szakasz áll rendelkezésre, hogy kifejtse a színekkel összefüggő érzéseit és gondolatait.

 
Tengert idézte szivárványhártyája.
Oly élénk e kép, elkísér a mába,
Ó, az a mély kékeszöld árnyalat,
Megmártózni hívott csillogó fénye,
Mint hűs tenger hullámzó zöldeskékje,
Nem hagyja hűlni konok vágyamat.

Vérszínű csáberő, láng, perzselő tűz,
hozzá ez a látvány mindig visszaűz,
cseresznye roppan telt ajka között,
arcán és nyakán bíborrózsa nyílik
e képet érzem, szívembe feszítik,
örök szenvedély, mi összekötött...

Halotti lepel a csillagtalan éj,
Hol minden lidércünk duhaj táncra kél,
Kormos országa suttogó zajnak.
Fekete szirmot bont múlás virága,
Múló idő fullad fekete sárba,
Ősz tetemén dögre éhes varjak...

Ezüstös fátylat fúj a hold a tájra,
drágakő- virág a hímzett ruhája,
szürkés- ezüst füstbe lágyan szédül,
szeme csillag, hamuszín gyöngye csillám,
szikrapor a levegő: Zeusz villám,
a sejtelmes fényben esni készül.

Nem lehet irigység színe a sárga,
Hisz tarka mezők milliom virága
Hirdeti, e szín maga az élet,
Izzó napkorong parány földi mása,
Ingyen terít bő pollenvacsorára,
S nektárja mint cseppekbe zárt fények!

Rózsaszirom- kehely a baba bőre,
púder- rózsaszín viszi a tetőre,
lengő mályvalány harmattól üdül...
E homályú lencsés szemüvegen át
saját én- tükrödbe tátod szemed, szád...
Most a ,,nagy gyerek'' felhőkön csücsül!

Míg lélegzünk, míg dobbannak szíveink,
Színeink töltik bensőnkben a vásznat,
egy húron rezdülnek véleményeink,
szív- ecsettel fessünk embert és tájat...

Megadott szavak: (páhol, szender, lopótök, ványadt, tákol, drót, poloska, bogáncs, szattyán, belég, )

Az utcánkban lakott egy házzal távolabb,
Zsémbeskedő öreg, magányba bújt gazda,
Mint ki maga zárna acélos pántokat,
Mióta asszonyát koporsóba rakta.

Birodalmat épült tágas udvarára,
Dróttal, szeggel tákolt dülöngélő ország,
Hol lábas jószágnak se szeri se száma,
Vélük pörlekedés napestig a zsoltár.

Rejtőzve csalt közel a kíváncsi vérem,
Oda hol meghallom mily szókat önt szája,
Hol kerítést mászó lopótök levélen,
Szőlőszender pihent éjszakai nászra.

'' Ne bökdöss mán Jankó, ördög képű mamlasz,
Elpáhollak biz én hogyha föltaszajtasz!
Hej Lucifer fattya csak a gond van veled,
Mé' kell a bogáncsot szőröddel gyűjtened?
Anyósomat látnám,-megboldogult pára,
Szakállas ábrád bizony őt mintázza.
Szattyánbőr gatyámat a hátadból vágynám,
Mekeghetsz hiába ványadt testű sátán,
Szólok is hamar a mészároslegénynek,
Kiváltom én holnap rólad a beléget!
Nézd azaz átkozott, hitvány szárnyas marha,
A kerítés alját nem széjjel kaparja?
Ha adtál mán tojást az utolsót adtad,
Fazékban lesz helye piros tarajadnak.
Miattatok van az embernek sok gondja,
Ti vagytok életem keserű kolonca.
Hiába nevelem a sok szép virágot,
Mindenütt poloskák, piros bodobácsok,
Rondítják az udvart s a rózsatöveket,
Mé' teremt az Isten mihaszna nyüveket.''

Népek, kiknek ajtón belül helye nincsen,
Röhögték bő gúnnyal s szólták megvetetten,
Mint kik örülnek ha cirkuszt látnak ingyen...

Én is mosolyogtam, de sosem nevettem.