Megadott szavak

El kell oszlatnom minden tévhitet,
Furcsa dolgok nem csak Emberrel esnek,
Ha nem óvják kellőn őket égiek,
Láthatjuk, állatok sem olyan szentek.

Lázas izgalomtól zsongott a határ,
Banzájra gyűltek az erdei népek,
Süldő nyúlfiúnak ünnep volt e bál,
Pár nappal korábban lett ivarérett.

 Hangulatfény özön a rekettyésen,
Szentjános bogár, ezernyi szép lámpa,
S míg zengett kabócák retro zenéje,
Kéjjel szürcsöltek nektársör habjába.

 Szédült a nagy fülű mohón piálva,
Hamar homályosult a kép és a hang,
Így jár, ki mértéket veszít ivásban,
Hazatessékelték a rutintalant.

 Kótyagos fejjel imbolyogva lépett,
Néha rázendített valami dalra,
Ó de fárasztók a kalandos éjek,
Szundítani rogyott töltésoldalba.

 Pont arra vezetett két sovány ordas
Éhséget enyhítő éji portyája,
Imával áldották az öreg holdat,
Fényénél találtak nyúlvacsorára.

 Csont részeg tapsi, míg békésen hortyogott,
Mindenik hitte zsákmány a sajátja,
Ki kellett vívni a harapásjogot,
Halálos seb tett pontot a vitára.

 Már pitymallott, hűs harmat szállt a rétre,
Nyújtózva ébredt a kába nyúlgyerek,
Résen pislantva rémülettel nézte,
A vérbe dermedt két farkas tetemet.

 Döbbenve tágultak a csipás szemek,
Eszmélésre jut a tisztult állapot:
„ Lám, ha kicsit iszok, nem fékezhetem
A bennem bújó vérengző állatot! „

Tegnap már nem volt időm rendesen eligazítani most sikerült megformálnom.

Nos az úgy volt, hogy Csuti kitalálta visszahív párbajra, én meg majd hülye lettem volna visszautasítani. Ő mondtad meg, hogy miről meg hogyan írjunk én meg belementem. Aztán ez lett a végersdmény, ami dől azt ő írta! Ugye milyen jól ír?  Ami meg nem azt én! Ugyer milyen jól írok?

 Oly bolond bír lenni az apai szív,
Marok szorítja míg örülni kéne,
Kutatom hol van az örökké gyermek,
Görgetnék vissza sok illanó évet,
S lázadón élednek babaillatú,
Múlt ládájába zárt édes emlékek...

Mintha tegnap lett volna, hm...

Jaj mennyire vártam, - zilált türelem,
Ajándék, akiért élni érdemes,
Arasznyi bütyöktől gyöngült a lelkem,
Ujjamra fonódtak aprócska kezek,
Mily' sóvárgón vágytam gügyögő szavát:
''Appa'' - Lám, most is csal kósza könnyeket...

Felsejlik előttem a távoli múlt,
Mint lágy napsugár egy ködös hajnalon,
Halványan él a kép, midőn először
Pillantom meg, mindenkor őr-angyalom;
Édesapám arcát... büszkén mosolyog,
Szeretve szemlél, ha kezét foghatom...

Mintha tegnap lett volna, hm...

Csak fújt a szél és döntötte kegyetlen,
Mit nagy munkával építek a téren,
Nem állt meg váram, míg nem ült le mellém,
A homokvár-szakértő hadvezérem,
S mutatta csinyját homokozó hadnak,
Tanított, hogy öntsem a formát szépen...

Ébredt az értelem, tágult a Minden,
Szemünk előtt lett a világ szép kerek,
Mellette tanultam apának lenni
És önteltté tett e gyönyörű szerep.
Ó az a csacsogó millió kérdés,
Alig bírt lépni véle a felelet...

Hiába mondta anyu vagy ezerszer,
Csak butít a sok, akciófilm nézés
Azok az esték a legszebbek voltak
Ketten a kanapén, együtt henyélés...
Máig sem tudom, hogyan történhetett
A reggeli, saját ágyban eszmélés...

Oly elevenen él még bennem a kép,
Pöttömnyi szöszke és óriás táska,
Izgalomtól hevült rózsapír az arc,
S míg álltunk első csengetésre várva,
Kacajt fakasztott az a komoly mondat:
'' Olyan, mintha én is járnék munkába!''

Nem felejtem azt a fájó feketét,
Mit ''szemét-disznó'' szavaimért kaptam,
Haragos volt bizony, Aranka néni,
Bár apa is szokta, mondani gyakran,
Sosem értettem, nekem mért' nem lehet
- Mint neki a főnökre - súgni halkan...

''Ezt én nem veszem fel, hogyan áll rajtam!''
Makrancosság szított lobbanó tüzet,
Ilyenkor bamba arc apák sajátja,
S harci sebet ér pár apró ütközet,
Lassabban emésztik a dolgok rendjét.
De jó, hogy mindenhez anyák értenek...

Ész a családban, ha nem segít anno,
Fizikából biztos, bukás lett volna,
Éjszakába nyúlóan magyarázta
Nekem, mily erő hat csüngő rugóra,
szabad-eső testre. Miértet értve,
nyugodt szívvel, térhettem nyugovóra...

Senki sem tudta mit rejt pókerarcom.
Bemutatott első fiúbarátban,
(Bár szívélyest játszva, de résen voltam),
Már gyanús lányrabló törököt láttam.
Hej, makacsul önző egy apa lelke,
Sajduló szívvel gondol árulásra...

Bizony, mintha tegnap lett volna...

Aztán a rengeteg virrasztott éjjel,
Aggódástól foszló tovaringó álom...
Betiltattam volna az összes bulit!
Nyugalmat leltem cipőkoppanáson.
Tán görccsé hízott s fojtott a szeretet ?
Féltésből gerjedt minden civódásom...

Percek vannak hátra, hogy törjön a csend
szemeiben mégis távoli láng ég,
olyan mintha félne, vagy tévednék tán?
Hogy megszólítsam, nő bennem a szándék.
Éreztem már ezt, a kétes vibrálást,
valamikor régen, az sem volt játék...

Mintha tegnap lett volna...

Első találkozás, két férfi, egy nő,
Mindenkiben bujkált némi izgalom
Tartottam tőle, mit szól majd apukám,
S hogy viseli vicceit, hű lovagom.
Úgy hitte biztosan, itt a bitorló,
Bár leplezni próbálta, látszott nagyon...

Elérkezett hát e meghitt pillanat.
Mosolyba rejtem, hogy félve engedem,
Tudom, a gyermek csak vendég a háznál,
Önállón kell lépni rögös életen.

Jöjj kincsem, szerezzünk új rokonokat,
Ha már ezt idézte mohó szerelem! 

Jó apád majd méláz másik szerepen. 

Verspárbajnak álcázott játékra hívtam Juditot (Csuti) ! Naná hogy elfogadta és ez lett a közös munka eredménye. Ugye hogy igazam volt, ügyes ez a kislány?

A dőlt szakaszokat Ő adta!

Különleges ország üveghegyen innen,
(Kell, hogy ember fia messzebbre tekintsen,
Furcsa lények lakják völgyeit, hegyeit,
Magukat MŰ nyelven is MŰ-nek nevezik.

''Rímekben beszélő isteni teremtmény''
MŰvi mivoltukat én így jellemezném.
Könyörtelen vadász, akár a tűzhalak,
Zsákmányuk mosolyod, ez kell a MŰfajnak.

MŰköves utcáik zsongó sokadalma,
Rímbehajlón vágott zengő MŰszavakba,
Érteni mint folytak a lelkes beszédek,
Fogadtunk tolmácsot, neves MŰértőket.

Szóban forgott ottan MŰgond és MŰbalhé,
Mint esett meg minap véres csetepaté.
''Bukott a nagy MŰtét, egy góllal kikaptunk,
Megint nem lett bajnok MŰremek csapatunk''.

Tudásra szomjazás nem ember sajátja,
Bölcs a MŰ is, bízik felsőoktatásban,
Régtől fogva így tett aki csak tehette,
Az utódját járatta MŰegyetemre.

Széles a választék, tanulhatnak mindent
Van MŰszak MŰszerész, MŰrepülő szinten.
És ha beleunnak vizsgáknak sorába
A Szórakozni vágyót, MŰcsarnok várja.

Jaj az egészségért folyton harcban állnak,
Hiába tisztaság, óvó rendszabályzat,
Randa, makacs vírus vert közöttük tanyát,
Ott úgy mondják: ''MŰvész szedi áldozatát!''

Fránya egy betegség, de van reá MŰszer,
MŰbőrre kenhető enyhítő gyógy-fűszer.
Nagy sláger még náluk külsőségek bája,
MŰköröm és MŰmell, hímek ideálja.

Őket is elérte a modern kor árnya,
MŰfüves cigi lóg MŰ ifjak szájában,
S nagyobb hatást tömni a tompa agyakba,
Mulyán ácsingóznak ütős MŰanyagra.

Azért hallatszik még néhány bátor MŰnem
- Kábító vackokra - elveikhez hűen.
Akad köztük derék, pár művelt fiatal,
Kísérőink voltak Félix és Tivadar.

Ki még nem járt arra, ugyan ki ne hagyja,
Bízzon utaztatást MŰködő csapatra.
Nem kell sóvárogni szokatlan élményre,
Mindenkinek lehet saját MŰemléke.

Nos mivel folyt erre felé már minden, ezért szóltam a Fruzsinak, folyjon valami más olyan, kis játszásiból valami. Aztán pesze hogy belement és ez lett belőle. Ami dől azt Ő írta.

A gyerek nem hülye, csak kicsiny ember,
Nyitottan tekint környező világra,
Értőn birkózik meg minden esettel,
Alábbi párbeszéd ennek példája.

Tudom ám, hogy aput anyukám szülte,
csak akkor még sokkal kisebb lehetett
És testvérkének se nagyon örülne,
Azt mondta: ''Elfoglaltad a helyemet
Ott a pociban sokáig csücsülve!''
Biztos másik nőt ezért nem keresett.

Az nem is úgy van te kis buta pocok,
Mert előbb mindenki lánynak születik.
Elmondom hát én néked amit tudok,
hogy fiú lesz a mamák eldönthetik.
Tegnap a papám hozott az oviba,
Zsebébe rejtettem el a mackómat,
Lett is sírás ebből meg nagy galiba
Táskájába dugtam a pillangókat.

Az mind semmi!

Fruzsi te szoktál félni a sötétben?
Apu mondta, Viktor randa szörnyeteg,
Ne hogy surranjon szipolyozni vérem,
Csapdákkal raktam tele a szőnyeget,
De mikor apu bejött, hogy megnézzen,
A nagy kupacokban pofára esett.

Az mind semmi.

A sötétben vigyáz rám a fogtündér.
Viktort utálom mert húzta a copfom,
Köpköd mindig és vigyora fülig ér.
Szeretném nagyon, hogy hátast is dobjon!

Fruzsi te nem leszel nekem feleség,
Mert azt hiszem kellenek a nagy mellek,
Ha majd felnövök helyetted keresnék
Olyant, hol van elég helye a tejnek.
Anyukám se volt igazi nyereség,
Alig bírhatta, hogy éhen ne vesszek.

Tőlem te eztet most meg mér kérdezted?

Nem leszek, nincs is mellem, kicsi vagyok,
Szerelmem szép derék nagy Sün királyfi,
Nem kellenek kóbor ovis lovagok,
Megnövök, szeretném majd megtalálni.

Nem is baj.

Az mind semmi, az én apum elrepült.
Valami németnél van most a munka,
Taxiba ült, aztán rögtön kiderült.
Az összes vízcsapunk el van dugulva,
De anyukám legjobban annak örült,
Hogy a főneke javítani tudja.

A főnök tudós, ha jön a dugulás
Papám szerint a főnökök ilyenek,
Javításban professzorok nem vitás.
Reparálnak síró női lelkeket.
Ezért a mamám nem dolgozik sehol
Nem növeszthet dúsan ringó kebleket.

Ha megnövök én biztos főnök leszek,
Enyém lesz majd a legnagyobb autó,
A sok nők meg utánam döglenek,
De nem tudom a halott nő mire való.

Az mind semmi!

Tegnap este annyira leselkedtem,
kulcslyukon át sokat is hallgatóztam.
Nevem hirtelen szinte elfeledtem
Csokimról akartam tudni, hogy hol van.

Az mind semmi. Én is fülelni szoktam,
Befutottam mikor anya kiabált,
Hogyha rosszat álmodott megnyugtassam,
De az nem alszik, ki négykézlábon áll.

E mondatok szállnak a játszótéren,
Naphosszat sorolja sok cserfes ajak,
Ha figyelmes vagy gyermek idilljében,
Rájöhetsz minket mintáznak a szavak.

Megadott szavak: /pakol, zörög, bomlás, pihen, zsémbes, kaland, puha, álmos, dolog, ámít/

Midőn elfogy az ösvény,
véle a nagy kaland,
s a fösvény idő megállít
mint világtalant,
a bolond, zsémbes és fekélyes
öntudat hiába kutat,
már nem mutat új utat...
Midőn araszt sem fut a szél,
s nem zenél, nem zörög a haraszt,
paraszt dolgavégezetlen
emlékezetben szertehasad,
pihentet
enyészetbe ragadt
rozsdamarta ekevasat...
S midőn puhát tapos a kemény,
serény dühén álmos a remény,
nem ámít szegény,
pakol sietősen,
útra kélve búcsút sem int,
mit henyélne itt...
Midőn bomlást érlel
a vérrel összekent folyamat,
s míg halad adóztat busásan,
nyomában rothadó bűz fakad,
számtalanszor...
Akkor
hagyj fel minden dicső tettel
és nyugodj békében EMBER!

Ez a vers a szombati Kisalföld című újságban jelent meg!