Megadott szavak

Vallejo•  2011. január 23. 13:58

A vágy mohósága

 Megadott szavakból: merev, szemei, hever, taposnak, szakad, fagyva, város, tágulva, gyönyörű, dagad,



Ott hevert előttem.
Velőben remegő izgalom,
s már nyújtottam kezem,
akarom,
gyönyörű alkalom,
tudtam, hogy enyém lesz,
igen! Megkapom!

Lélegeztem illatából,

távol és közel homályba dőlt
szemeim előtt,
egyre dagadó vágyam
űzött, kívánjam még,
még jobban hevét.
Forró bőre pírja
mámor. Bárhol
győz a hívó lengeség,
ember nincs ki kibírja
e tétlen szenvedélyt.
Merev ujjam
fúrtam bensőjébe,
csábított forró mélye,
s kéjre kondult az estharang,
áldva mohót, gondtalant.
A lyuk tágulva engedett,
hevesebb mozdulat
szakadva tört utat.
Nem láttam én várost,
sem élőt sem halottat,
s nem éreztem volna,
mikor hátamra taposnak.

Ajtóban anyám

mosolyba fagyva,
lobbant haragja,
s lazán pofán csapott
intézve szólamot:
'' Ez a büdös gyerek
ezért sietett
pékhez önként, dalolva,
s öklömnyi lyukat vájt
a forró cipóba.

Vallejo•  2011. január 20. 14:48

A fény íze

Már megint verspárbaj!!!!

Hát most elmondom hogyan volt! Mert mi már irogatunk ám együtt piszok sokat, aztán meg régen volt ilyen, hát mondom az Erikának, na ugyan má, nem ám hogy nem írunk megint. Persze hogy jött ezerrel. meg különben is olyan penge ez a csaj, hogy szerintem kisujjból löki. Aztán jön hát villogni. De szerintem félreértette, mert én mondtam hogy csörte, ő meg azt hihette hogy sört-e. Mármint hogy mit kér? Na hoppon maradt a virtuális kortyolgatással. De aztán keményen odatette. Olvasd csak!

Ami dülöngélő az az övé!

 



Kóstoltad már a fényt?
Milyen lehet
íze, ha nyelvedet érintené?
Gyermekként tavasz, friss eper,
lédús pirkadat,
kortyonként rakódott lebegés...
Kevés képem éled,
édes gyermekévet felidézzem,
de még érzem az olvadó cukor milyen.
Kút mélye, miben
a cukorcseppek ringanak...
S a szavak, anyám ha szólt,
Dalolt, derült arca fénye,
Mint nektár csurrant minden igéje,
ahogy fölém hajolt -
nyíló bimbó a színek küszöbén,
keringő elektron - izzó;
mily jó volt, mily finom!
Vagy tán az első csók, mi bohók
mohón nem a fényt ízleltük ott?
Azóta hányszor elhagyott és megtalált!
De annak az elsőnek
édes zamatát még érzem ajkamon.
Vallhatom, csak fájdalom
ha nem zártuk magunkba mélyen...
De él! Minden simuló
szenvedélyben, gejzírként fakad.
Szabad a lélek, s megéled
újra, fürödve, fénybe fúlva,
- mondd, milyen az íz, a régi zamat,
mi úgy tapad, mint vakító
ujjlenyomat, holdvilág-erezet?
Ó még hány fejezet kell
hogy mondjuk végre,
ráleltünk a fény ízére!
Érett fejjel a mindenségben
járva, rátalálva a hömpölygő
napsugárra,
mely aranylón fényes,
s mint a méz: ÉDES! ÉDES!

Vallejo•  2011. január 11. 16:54

PERAPARA- (DICSOMBAN)

 Nos az úgy volt, hogy az Erika a PERA szólt, hogy kihívott, én meg kimentem. Vagyis be. A párbajba. Aztán ő mondta, hogy akkor mennyünk paradicsomba, de én mondtam nem vagyok VEGA. Erre ő, hogy írjunk róla, erre én, hogy jó, erre , hogy én mondjam meg hogyan. Mondom akkor jó, sőt meg is mutattam neki. Mármint, hogy hogyan írjuk meg. Na szóval ez lett belőle, aztán ami egyenes, de nem úgy azaz enyém, ami meg dől azaz ővé. Nos így volt.



S mondá az Úr:

Ádám fiam láttam senyvedő magányod,
Füge levél alatt csak magad találod,
Gondoltam jót tesz a bordabiopszia,
Teremtőnek arra is kell gondolnia,
Mi mindenre jók a szövetállományok,
Másik emberformát génmanipulálok,
Ím a Nő, végtermék, mely örökkön párod,
Bizonyítsd be nékem sohasem hibázok.

Éva monológ:

Rajtad miért nincsen ennyi apró metszés?
Morbid álmod közben egyszer vagdalt a kés?
Ki vagy? Testvér, apa, pár, de hol a köldök?
Csakis az esett le, jók a hosszú körmök...

Próbálj ellenkezni, én szántani fogok,

Kísérleti nyúlból kétéltűt faragok!
Kedves kígyóm, erre ritka név az Ádám,
Almáimmal őt bizony meghajigálnám...

Ádám:

Hát te lennél a nő, a mennyei termék?
Te dolgod idézni áldást és szerencsét?
De nem értem, ha én hajlítom a vasat,
A te mellizmod vaj' miért hatalmasabb?

Szemed miért csillog, s fut bőrömön végig?
Az alhasi görcsök csak gyanúm tetézik.
Nem igazán tudom mi történik velem,
S miért nyújtózkodik a fügelevelem.

Vi/a:

Ádám a fügelevél alatt rejteget
Egy kis rokont, titkát hamar megfejtheted,
Ha almádból harap, s hogy ki kinek fia
Azt is megtudod! (Simogass csak bestia...)

(Látod én is mozgolódok...) Nem szereti?

Kotyvassz az üstödben almaszörpöt neki,
Kend a szádra ( mily édes a csók...) rúzs helyett,
S rád pillangószárnyú szerencse integet...

Ádám:

Ha mellém rendeltek saját használatra,
Hogy egymással legyünk mi fajunk alapja,
Ne vesd közénk rögvest a kételyt, mint magot!
A kígyót, a dögöt miért mustrálgatod?

Jöjj almafa hűse csábít pihenésre,
Várhat kicsit a föld benépesítése,
Beverem. A szunyát, mért értenéd félre?
Kígyó te meg pusztulj, mert Évike félne!

Vi/a:

Na, még elrontja az üzletet a tökfej!
Még hogy szunyálni... Aludjon benne a tej!
(Azaz: dehogy...) Almafa alatt... Jó ötlet,
Talán a tervem hamarabb gyümölcsözhet...

Megrázom a fámat, a gravitáció

Newton előtt működő szituáció...
Tök kellene nőjön, talán agyon ütné,
(A jövő nemzedék akkor nem röhögné...)


Éva:

Melléd bizony Ádám, csak nem használatra,
De nő a szerepét sohasem tagadja,
Nélkülem ki voltál? Gügye elméd kihagy?
Az az egy szerencséd, egyetlen férfi vagy!

Egyenrangú feled találhatnád bennem,
Ha nem vágynál állni ily' bőszen felettem.
Sanda gyanút ébreszt világra nyitásom?
Essünk túl az első tányérdobáláson!

Ádám:

Megsúgta az Öreg, miattam vagy aki,
Nékem kell majd egyszer nadrágot hordani,
Férfi lehet ura a végső szavaknak,
Tudd a szabályt, Ádám ki asztalra csaphat.

Hát, a férfié az utolsó szó: igen ...
Papucs alatt a derékszög is másmilyen...
Csapnék az asztalra, asztalon pálinka,
Almaízű éjben béke porainkra...


Éva:

Jól dalolt a kígyó, ha nem kell a lekvár,
Mámort hoz a nedű, cseppjeiben nektár.
Tudásra szomjazom, mi tilos érdekel,
Mindenkinek az jut, amit megérdemel.


Ádám:

Hej, férfinak lenni teher is és érdem!
Magányom múlté, de legyek folyton résen?
Vállamon nyugszik az emberiség sorsa,
Paradicsom élet már nem habos torta.

S mondá az Úr:

Mi e megbolydulás paradicsom-kertben?
Csődbe ne vigyétek az isteni tervem,
Mindegyiketeknek dolga akad elég,
Fiam te legyél férj, s te lányom feleség!
Ádám! Az erődet családnak szenteled,
Gondoskodj nődről és lépj át a gond felett!
Éva, néked mindig simítson a kezed,
S tartsd férjedtől távol a hülyeségeket!

Vallejo•  2011. január 8. 17:44

Lovagi tor(túra) -na

Párbaj Barta Péter (forgács) a 2. 4. 6. 8. szakasz szerzője és Vallejo között
Vendég művész Ágota (gota) az utolsó két szakaszra.

 

 

''Felvirradt a nagy nap, két lovag csatája,
Győztesként elnyerni a királyi némbert,
Vaj' kinek lesz végül robusztus arája,
S véle fél királyság. Döntsék el kardéllel.
Jó király, jobb felől Szőr Vigyor érkezik,
Nemes szívű lovag Tudorok házából,
Balról Bufurciát hőn dicsőíteni,
Jő Bór Komor lovag Kumkodok várából.''

Halljátok meg hangom! Itt jő a rettegett!
Királyi vér, mitől buzogánya ragyog
Ha írnak lovagregényt, övé a főszerep
Éljen Bór Komor! Szőr Vigyornak egy papot!

A hős Tudoroknak párja nem akadhat,
Mind ki gyilokra ment porba hullott végül,
S kik megúszták élve, messzire szaladtak,
Tanul lovagotok saját szégyenébül.

Kerekedj apródom, nézz utána gyorsan,
Valami nem tetszik, jobbágyszagot érzek,
Nemesi levele, valós vagy valótlan,
Ha paraszt, halkuljon! Ha lovag, szerényen!

Ó, ti balga népek, vérre szomjas csorda,
Bárgyú kántálástok nem ér győzedelmet,
Röpke pillanat és osontok akolba,
Ha levágják Komort, e született vesztest.

Borra - Szőr bármikor, mond, Te még nem unod,
Hogy öszvéreden csacsiságokat rebegsz?
Szőrre- Bór meggyötör, kérdezd meg a húgod.
Lásd be és légy Komor, meghagyom életed.

Kigyelmedet lovag én még nem ösmerem.
Szívem sajdul belé, hogy módom se lészen,
Hamarabb lesz feje tűzve dárdahegyen,
Hisz e véres mező az otthonom nékem.

Honfoglalni vagyok, ennyit tudnak rólam,
Szeretett otthonod, aprócska állomás,
Cégéred még ragyog, lecserélem holnap,
Maradsz egy bájvigyor, kifulladt látomás.

Messze földön hírré válik neve lovag,
Sírva zengi ország minden krónikása:
''Mellvértbe öltözött!-Mily botor gondolat,
Ő volt ki a sarat egy percig sem állta!''

Váratlanul fordult események lánca,
Szóra emelkedett a királyi szuka,
Hullámzón követte rettenetes hája,
Csendesült a tömeg, váratott a tusa.

***********

Adok én majd ''némbert'', meg ''robusztus arát''!
Ki hallott már ilyet!Ellátom a baját!
Fél királyság kéne?Jó, hogy nem az egész!
Mit is szeretnétek, papucshős, KÉT VITÉZ?

Ilyen balga módon egymást gyilkolnátok?
Közben meg eleped gyönyörű ARÁTOK.
Nincs itten ma nyertes!Mindkettőtök az lett!
Ezért jutalomból, oltárhoz VEZETTEK!!!

Vallejo•  2011. január 5. 18:02

Csigaliba

 Verspárbaj Detti (Nevadet) és köztem.

 

Kedves Detti!

Amit kitaláltam nekünk egy szituációs téma.
Csi Gábor és Csi Gáborné született Éti Gabriella
Pár éve kötött házasságot ott balra a galagonya alatt. Szépen éltek míg meg nem jelentek a mezítelen spanyol csigák.
Ez természetesen féltékenységi rohamot idézett elő az asszonyságban. A születendő versben ennek kell hangot adni, szerepek szerint.
Én a mentegetőző csigafiú leszek. A vers legyen szakaszonként négy soros,soronként tizenkét szótagos, keresztrímes (ABAB). Kb. 5-5 szakasz mindegyikünkké, addigra ki kell teljesednie a családi botránynak.
Nos kezdje kérem a zsörtölődést!

 

 

Csigaliba

Belém fagy a szó,s érzem, elalélok,
Pőre bőrén csupán csigáék kocsonya!
Lám, hogy lesi Gábor, azt hiszi, nem látok,
Fantáziája mint szutyakos pocsolya!

Mért lett oly hirtelen ábrázatod komoly?
S lekonyulni látom, két kicsinyke szarvad,
Derűd tovaillant, gondolatod komor.
Mindent megbeszélünk, folyton ezt szavaltad.

Kiböki szemeim kéjsóvár pillantás,
Amivel szomszédunk macáját kémleled,
Testén mit látsz,az csupán művi csillogás,
Vazelint használ, s csillogó testkrémet!

Méltatlanul szólalsz ó én házas párom,
Emlékedben foszlik galagonya hűse,
Hűséget esküdtem ott még tavaly nyáron,
Véled keltem nászra csápjaim lesütve.

Rég volt már ama nász amiről kuruttyolsz,
Csak nagy ritkán hűsölünk immáron együtt,
Nálunknál többet csak galambpár burukkolt,
De hanyagolsz mióta a Pucér megjött!

Nudista külföldit különben sem nézek,
Hát nem is csábíthat mezítelensége,
Nem látom mint gyaláz erkölcsöt, szemérmet,
Damilos fűkasza vigye a fenébe.

Van jó mód hűséged bizonyítására:
Ne legyen kegyelem, likvidáld a némbert!
Szükséged lesz két szép pár futókacsára,
Pucér csiga-gyilokra még ma felbéreld!

Hát idáig jutott a féltékeny benned!
Bárki mászik erre kéjjel vonaglóan,
Bűnbe űznéd urad, csak nyugodjék lelked,
Én nem leszek görög csiga a falóban.

...Minő Csigadonisz, férje a némbernek!
Kacsingat évődőn, ugratja bicepszét,
Elhagylak őérte, unom a képedet,
Csi Gábor, nem kellesz, élvezd a párcserét!

A házasságoknak, bizony az hátránya,
- Napvilágra kerül, ha nullás liszt kidől,-
Tündérrel teszünk szert szunnyadó sárkányra,
Önérzetes csiga vegyen fel nyúlcipőt.

De mi végre futnék belé vakvilágba?
Soha nem teremne sehol ilyen lélek,
Csak véled esik jól a fű majszolása,
Ne gondold Gabikám, hogy máshová nézek!

A zöld szemű mardosta érzékeny szívem,
Ettől voltam hisztis, mint buta-vad liba!
Béküljünk, Gáborom, tűnjön a bú innen,
Érjen hát véget az oktalan galiba!