Megadott szavak

Vallejo•  2010. március 24. 13:09

Ars poetica

/ birál, fizet, szirén, kert, zseb, dolog, munka, tábla, szitok,szakad, fog, firtat, ovatos, /

Ha úgy kell, hát összeszorított foggal,
Nem firtatom, jogtalan avagy joggal,
Ígérem tűrök, nem szórók szitkokat,
Őrzöm haragjaim mint szent titkokat,
Hisz nem az én tisztem bírának lenni,
Jónak s rossznak jussát megfizetni,
Nem kívánhatom senkinek a kárát,
A sors majd úgyis benyújtja a számlát.
Megesküszöm mindig józan maradok,
Nem ragadhatnak el tajtékos habok,
Csak az állhat két lábon ki nem kába,
S nem ül a lét csalóka hintájába.
Amíg óvatos leszek, addig vagyok,
Nem veszhetek mint kőre hullott magok,
Nem vérezhet el felszakadó sebem,
Hiszem, túl kell élnem önnön életem!
Üzenem hát néktek régvolt szeretők,
Szirén énekű galádul ölelők,
Kik megtagadtatok megannyi percet,
S megloptatok, mint november a kertet.
Néktek is számító érdek barátok,
Kik jobbot nyújtva zsebben kotorásztok,
Bármiként is tesztek, üzenem vagyok,
Csalfaság súlyától meg nem roskadok.
Ha ismét arcul csaptok csak nevetek,
Nem leszek ellenetek, se veletek,
Mert hiszem a létben nékem dolgom van,
S e dologra meg kell őriznem magam.

Túl kell élnem !

A gondolat nem születhet hiába,
S az alkotás a munka koronája,
Örökül kell hagynom valami készet,
Mit nem marcangol szét idő s enyészet.
Utókor hogy leljen kezem nyomára,
Ha nem vések szót fényes kőtáblára?
Ha nem őrzi semmi lelkem dalait,
S nem lesz ki tudná valaha jártam itt.

Vallejo•  2010. március 24. 12:46

A büszke faj

/ csapong, lépcső, üreg, színtelen, zavaros, egyedül, fénytelen, zárva, suttog, félénk, apró, szem, /

Bensőmben csapong lázas indulat,
A föld nyögési bajra intenek,
És magunktól gyötör a bűntudat,
Hisz ostobák vagyunk nem istenek.

A lépcső melyen indult az ember,
Hittük hogy jobb, szebb dicsőhöz vezet,
És dacolva az elrendelt renddel,
Gőgösen tettünk mindenre kezet.

Menekült mind félénk apró lélek,
Mikor döngtek törtető lépteink,
Nem hagytunk szépet maradni szépnek,
S otthonukba martak rút gépeink.

Suttog ki színtelen üregbe búj,
Vagy hiába föld alá rejtezik,
E balga büszke faj utána nyúl,
Talán hely itt csak egynek létezik?

Az ember mindent megzabolázna,
Pazarlón habzsolva föld kincseit,
Vigyázzuk helyünk mocsokba zárva,
S nem rettegjük a jövő nincseit.

Hasznot sejt a zavaros értelem,
De hályogos vaksi szem nem látja,
Komor lesz egünk és fénytelen,
Egyedül maradunk pusztulásra.

Hisz ostobák vagyunk nem istenek!

 

 

Vallejo•  2010. március 22. 11:57

Siralomházban

/ hófehér, zsámoly, sötét, szundít, párolog, botlik, élet,múlt, pereg, sandít, enged /

Rácserdóbe burkolva kicsiny szobácska,
Sötét falán táncot lejt pislogó lámpa,
Ajtó előtt silbak álmosságtól szenved,
Felsandít néha, majd kísértésnek enged.
Szundít kicsit, az éjből van még néhány óra,
Míg szobavendége ballag a bitóra.
Zárkában a férfi már nem remél csodát,
Hisz elköltötte mind az utolsó vacsorát.
Nem bánta a kezén, lábán csörgő láncot,
Béke simított el arcán minden ráncot.

Beszélnünk kell Uram, míg forog a nyelvem,
Bár imazsámolyon rég nem térdepeltem,
Megszólítottalak, Te tudod hogy hányszor,
Tekints rám, kértelek százszor és még százszor.
Kérdésekre tőlem érkezett felelet,
Te még nem adtál se szót, se égi jelet.
Isten nem ver bottal! De nem ver hogyha kell?
A síró könyörgésre némaság felel?
El kellett végeznem mi a dolgod lenne,
Ha nem fordulnál el, ember ilyt nem tenne!

Törékeny assszony amott a szomszéd házban,
Hófehér arca kékjét mily sokszor láttam.
Láttam szeméből mint párolog az élet,
Láttam bizonyságát rettegésének.
Nem múlt el úgy nap Uram az eged alatt,
Hogy borgőzös párja ne döngetne falatt,
S falhoz csapott gyermek fájdalmán zokogott,
Mikor önnön vére vérére szomjazott.

Más is megbotlik, én botolni akartam,
Tettet várt az idő, nem fejem vakartam,
Védelmezni űzött engem a kényszer,
Mondták, ki óvni megy nem szúr harminchétszer.
Sodort az indulat, én meg nem nyugodtam,
De hidd el jó Uram, reád haragudtam!
Sorsomról döntött az itélő tábla,
Földi igazság szerint törött a pálca.

Lassan pereg e hajnali végső óra,
Majd hurkos munka vár a rideg bakóra.
Elibéd járulni emelt fővel fogok,
És ha ott leszek, véled is elszámolok!

 

 
1...456