Mercurius blogja

Tisztelt Olvasó! Íme életem, lelkem, sorshegyem!

Egykoron a rózsák dombján születtem,
Megkaptam akkor is, most is a napi szeretetem.
Félelem nem gyötört, a világot szerettem és szeretem máig,
Bár sokszor vágta az irigy hátamba bosszúság tőreit.
Családi harmóniát robbantotta szét a hatalomnak a vágya,
Egy pár szerettem emiatt önhiba beavatkozása nélkül jutott túlvilágra.
Nagymamám volt az irodalom küldöttje felém,
S csúf fájdalmat a halál a kaszája által döfte belénk,
Mikor nyakát a bánat és a hatalom fojtotta meg,
Vérét nekem, nekünk, sőt életünkért adta el.
Boldogság ezután nem vetette meg társaságom,
De létemet családom nevéért fel kellett vállalnom.
Dédapám birtokai sok embernek adtak menedéket,
S cserébe a szolgalélek kegyesség után hálátlanul sátánnak adta lelkét.
Elfelejteni jó a sötét, sekély múltat,
Mert nekem szívembe békességet csak ez adhat.

Keresztyén hitet vettem fel reménységből és tiszteletből,
De az álarc repedései összetörték néhány becses ember képét bennem,
Hisz a szeretet, béke, áldás, élet olykor arrébb lépett,
S felcsillant a gonosz, a haragos, az átkozott halott bőr.
Szellemi étket dédapám helyén találtam,
S szerelmet, a tudást megtaláltam iskolámban.
Bárcsak álnokság kerülte volna el helyem,
Könnyebb sorokat is írhatnék le ide, kedves olvasó!
Lépjünk szőlőtőkékhez, ahol a menny-pokol között utam lelem,
Kardok, kések utálattal ízesítve lecke itt volt jó!
Felragyogott minden erőtlen, ki győzni jött,
S ha nem vigyázok, porba, sárba, vesztőbe dönt.
Tudás terhét ostromolta a dicsőített rém,
Győzelmét kitartásom miatt felém sose el nem ismerték.
S fenti indíttatás által hegy tetején kötöttem ki,
Melyen lenni számomra isteni!

Mindent hoztam magammal, mit lehetett,
Viszont önfejű szörny, beavatkoznod miért kell?!
Léptem volna fel felhő testére,
Mikor sötét verembe estem bele.
Szánalom terítette be saját tekintélyemet,
S a sors követelt, így meghajtottam fejem.
Nem hagytam, hogy te, szürke kétség engem legyőzhess!
Megint sikerült akarat által meglépnem egy hegyet.
Tégla, sátán vagy kétélű fegyver, hogy fogalmazzam meg azt,
Mely miatt megdermett folyamom, mint az aszfalt?
Csúnyán lerúgott hegytetőről a szövetkezett punnyadó kiméra,
Hívott hektikus, értelmetlen harcba,
Ekkor a szeretett Héra hátba, szívbe, lélekbe vágott,
S mélybe, el a messzi tájba vinni vágyott.
A sors viszont pártomra állt, majdan fegyver hozott,
Így a győzelmet aratott egy időre barlangba vonult.

Csodát látni volt jó, mivel elégedettség fogott velem kezet,
Az áruló viszont elkövetett egy balga tettet:
Harc után romokból várat építtetett,
S Héra, Artemisz, Aphrodité avagy a támasz vermet alám vetett.
Beleestem a mélybe, így követ kaptam fejemre,
Emellett irányítást, milyen parancsot vezéreljek testemre.
Visszavonultam s itt ülök hűséges székemben,
Miután támadást észnek hála visszavertem.
Szólj fenti Uram, Istenem hozzám,
Vajon bűnös szó állhat elém holnap már?!
Kavargó életemet hűség mellett Hadész áll,
Fröcsögő vér a szívemből el állni tud tán?
Kérlek, a csípős rózsán finomíts még,
Vele a harcot feladtam már rég!
Felszabadulás, feltámadás jer el értem,
Köszönöm, hogy felhúztál, égi ihlet!

I.fejezet

Fiatal fecskék szálltak ez év őszén,
S pillanatok alatt földről kacsintott minden falevél.
Germán szelek borzolták egy nap hajamat,
Mikor keltett bennem mélységi hajlamot.
Ennek a hónap idusán szólított meg Bábuskám,
Mely által szívem virágcsokrokat ád.

Bábuska lelke fekete sasért vágyakozott,
Mikor hangja szélkavarónak, akarata pengeélesnek mutatkozott.
Neptunusz jósa felbukkant a sötétből,
S húzódott Bábuska által fejére segédbőr.
Holdak és csillagok mutatnak Luca felé,
Ki ma talán nála a megoldást jelentenék.

II.fejezet

Eidilia(a Bábuska) seprűnyelet táncoltatott,
Fehér ruháját a szél cinkosa sem nyugtattathatott.
Kerek szemüvege kettőssége kételkedése ellen volt:
Anyja angyala az ikrek jegyébe ily nőt sodort.
Térjünk vissza a mennyekből a földi létre most,
Hisz sors, te mindig, sőt most is ostromolsz!

2 hónapja a cserjék csendességében ültem Jupiter kertjében,
S újra-újra előjött Eidilia emlékeim összességében.
Nem véletlen, mivel ok és okozat elve
Sodorta ide hozzám őt s felcsapott Diana tűzének nyelve.
Mihály és Gabriel őrzi teste-lelke épségét,
Nem tagadhatjuk mágusi létét!

Pálus sekrestyének és Gordon fővezér követelték őt,
De jellemét megtörni lehetetlen, mint Básztet istennőt.
Buddha békéjét néha megveti Eidilia,
S felpezsgeti forrongó testét mindenféle jang.
Reményében látni akaratát Allahnak,
És ereje kirobban, nem úgy, mint Lucának.

III.fejezet
Szeptember 23-án megvilágította felkelő Nap fénye,
Mialatt vízen is átlebegett gyengéd lénye.
Merkúr átrepült szeszélyes szakadékokon is érte,
Viszont ennek ellenére az istennőt váratlan rém érte:
Észak istene hideget és hatalmat küldött elébe,
Míg dél hercege rózsát és áldást szórt testére.

Eidilia érzelmei csak folytak tovább a Dunában,
Mielőtt elnyelte volna a tenger takaros bugyraiba.
Viszony akkor a fulladás fenyegette a tisztát, a fehéret,
Így bőre sebei sírták a bánat bús vérét.
Szakadtan, szerte-széjjel novemberben állt az Andokban,
Isten! Küldj áldást a majdnem halottra!

Erdély folyói, magyar hegyek könnyeztek érte,
Így a rosszat nem engedte be vértje.
Poszeidón és Hermész húzták fel őt,
Majd Puskin küldött a túlvilágról nyugodt felhőt.
Csokonai poétái feszültséget oldottak,
Petőfi erejének holdja szabadsággal megszórta.

Arany lélekmelengető sorai az egekbe hozták,
József Attila szellemeskedései létét lázba vonták.
Ady tiszta szemei szellemébe hatoltak,
Kölcsey Himnusza megáldott minden magyar holtat.
Dante felvázolta mind a jót, mind a rosszat,
Horatius sorai kitartással áldották Bábuskát.

Meleg forrásban üldögéltem minap,
Mikor a fejemre került a fekete kalap.
Hirtelen kicsapott a vízláng innen,
S vörössé, lilává és kékké puhult testem.

A párolgó víz tükröt tárt elém,
S szörnyülködve láttam, mi tart felém:
Sötét árny kapkod keserű szájízzel,
Amikor a lelkiismeret szólított fel:

"Miért bántod terheltségben gazdag lelkedet,
Mikor álnok álommal állók akarják fejedet?
Ha hagyod, eltűnsz, mint a könnyed pára,
S romjaid átvándorolnak egy másik égtájra!"

Felvettem könyvem, kelmém, kardom, kaszám,
S a tudás és a földiek segítségével győzelmet arattam:
Ócsárolhat halott, bolond lélek vagy hazám,
Ha Vénusz mindig visszatalál hozzám!

Kossuth Lajosnak volt igaza egykoron,
Mikor nem hagyta, hogy befedje a mély korom.
Fesztelen fejetlenség fordult fel Fortuna fejében,
Mivel szerencsém malmánál siker mendegélget.

I.fejezet

Egykoron élt a falu szélén egy boszorkány,
Úgy hívták Loletta, hivatalos nevén Nikoletta.
Véleményem szerint nem volt karakán.
A misztikum tenyerén táncolt ám,
Mint a porban táncoló kis asszonyka.
A boszinak a seprűjének a nyelét
Arany fátyol lepte.
Mandragóra és a rohadt macskagyökér integet
Tarisznyájából, vajon még mit tartogathat?
Varázsgomb, gyógyfüves, mit kendő tekerget még itt alul.
S a cigány kártya, amely még kibontatlanul honol.

Háza mellett a békapatak mendegélt,
S a partján csordogált a hüllő vér:
A bájitalokba sokszor ily vért kevergélt,
Meg Loletta szerette ám a békacombot,
Ami a szájában csak úgy recsegett-ropogott.
Háza fölött halálfák ágai ágaskodtak,
Mik ha idegen jön, akkor egyszer-kétszer rávágtak,
S ezüst levelei megremegtek.
A Luca szél kacagva suhant
El a mocsári telek mellett,
Ükapja csontjai temetőben csattogtak:
Veszély Közeledik!- hallatszott.
S valaki kopogtatott az ajtóban.

II.fejezet
Szeszil

Loletta kinyitja a kaput,
S Szeszil, a nagy ráolvasó volt az.
Lila köpenyén csillagok mosolyogtak,
S arcán rémület lapult,
Mert Lucifer valakit magához ragadott.
- Mi a baj, Szeszil? - kérdezte Nikoletta.
- Halál jött a vén Vornyákra,
A nagy mágusra!
Dér fagyott a másik boszorkány orcájára,
S hirtelen jött az a májreszkető gondolat,
Hogy valószínűleg Xelosz lehetett az:
- Xelosz kezét nem mocskolja vér?

Szeszil szeme kiugrott helyéről,
És ez a válasz szájából nehezen kifért:
- Nem, ő talált rá a halottra,
S azt fújta mindenkinek,
Hogy önkezével végzett magával a Mágia Atyja.
Lolli táskájából elővette kristálygömbjét,
S oldalát kapargatta a jóseszköznek.
Ripp-ropp és szétesett szilánkokra a hegyikristály.
Vér onta Szeszil nyakából,
Hisz a szilánk nyakán eret vágott.
- A francba! - kiáltotta Nikoletta
Torka szakadtából.

Gyorsan egy elixírért odafutott
A gyógynövényes szekrényhez,
De amikor visszafordult,
Megrettenve kérdezte: Mi ez?!
Szeszil eltűnt előle,
Por vagy hamu lett belőle?
Levegőben hangzott az átok szaga,
Amikor egy szellem szólt előtte:
,,Jól sejted, ki vagyon halál hozója,
Miatta hívta őket Lucifer melléje.
Egyébként égbe kerültek volna,
De az átok ítélte őket örök kárhozatra.
Választ északon leled, hogy miként űzheted
A sötétséget a mélybe."

,,Fáj a halál, mely elvisz
A Földről bárkit.
De a magadba vetett hit
Segít elviselni ez a kínt."

III.fejezet
Hexák völgye

Lolli a túlvilági intés után
Kétszer-háromszor megrázta zöld ruháját,
S bütykös mutatóujját seprűjére meresztette,
Amely azonnal táncra is perdült erre aztán!
Megcsípte a seprű grabancát
S egyet dobbantott lábával a boszi, amire
Az ablakok csapódása jött ám.
Batyuját vállára öltötte,
S gyorsabban, mint a villámcsapás,
Kivágtatott ''lovával'' a házból.
Berxelusz hegyét 1 nap alatt elhagyta,
S eljutott a Hexák völgyébe.


Boszorkányok kacaját szagolta a szélben,
A borz és a döglött galamb szaga
A boszi szemölcsös orrát jól megcsapkodta.
Tempestatem erit! - kiáltja valaki a völgyből
És hirtelen fényjáték tört az égből elő.
Lolli földnek vette irányát,
S hárman látszólag a földön vártak már rá.
- Jó napot, Loletta! - mondta a sárga kalapos.
- Sok minden történhetett veled! - sütötte el a zöld csuklyás.
- Gyorsan elvágtat ez az idő is!
- rekedt hangon beszélte el a legidősebbik.
Nikolettából kitöré a nevetés.

- Nincs időnk, gyere! - hárman egyszerre mondták.
- Én Holux vagyok - sárga kalapos-, őt és őt
Morgánának - zöld csuklyás - és Voluxnak hívják.
Furán pillantá a boszi rájuk,
Hisz rossz kedv jön rá,
Ha ezeknek ilyen rohadt a májuk.
S hirtelen sötét világ jött a szemére.
Másnap egy ágyban tért vissza eszmélete.
Morgana kirántotta őt a nyugalmából,
S egy könyvtárba vezette.
Ezer meg ezer könyv a porában állt,
S az egyik kiesett a könyvvárból.

Dunkle Energien német nevén futott,
S a 160.oldalon kinyitódott.
A boszorkánykereszt virított a lap közepében,
S Velux és Holux ott termettek.
A legidősebbik idéző szöveget duruzsolt,
Amire fény jelenség termett a kereszt felett.
- Sei Klar! - mondta Volux,
S a szoba sötétsége elment.
- Ennyi az egész! - suttogta Lollinak Morgana,
Majd Holux ezt felelte:
- Sötét felett így győzhetsz.
Ezt követően kimentek a völgybe.

IV. fejezet
Berxelusz hegye
- Szeszil halála előtt üzent nekünk, bocsánat,
Hogy nem hangzott el ez a mondat. -
Volux mondta, majd folytatta:
- Mindenről tudunk, és.... - félbe szakította
Lolli, mert kacagása bejárta
A Hexák völgyét.
- Gondoltam, de most merre tovább? -
Kérdezte a boszi.
Mutatott a három varázsló a hegyre,
Amely Berxelusz hegye volt éppen.
- Sárga béka, kék szilva, zöld cseresznye,
Mutasd meg magad Berxelusz hegye!

Nagy morajlás következett,
S Holux szavaira a kőhegy
Csakúgy kettéesett.
Táncoló tűzcsóvák törtek fel az égbe,
Majd egy hurrikán lépett a helyébe.
Eső esett, az ég dörgött,
Egy tündér jelent meg a föld fölött:
,,Csendet, csendet, ó természet!
Megjött, ki egyensúlyt tart köztetek,
Ti négy őselem köztetek."
A tündér szavalata után varázslat következett,
Mit kántálással a csodalény elintézett:

,,Ő, nőszirom, rózsa, ibolya,
Hozzatok Loletta boszorkányra jót.
S ki sötétséggel más vérét ontja,
Azt fény győzze le, azt a kuruzslót!
Xelosz vére hull a boszorkány által."
Nikoletta a következőt kántálta:
,,Mandragóra, macskagyökér, béka vére,
Neveljétek az embereket szeretetre!
Békalencse, fagyanta, s orgona nedve,
Ki ölt, azt vigye el saját bűne gödre.
Pálmalevél, nád nedve és tiszta víz,
Segítsetek annak, aki hisz!"

A megáldott alapanyagokat üstbe tette a boszorkány,
S pattogó tűz fölött forralta.
Hamar megfőtt a főzet,
S megtöltötte egy kis üvegcsét vele.
Megköszönte a mágusok szeretetét,
Azután hármat csettintett,
És a hűség seprűje ott termett.
Elővette sátánűző
Obszidián kövét,
S elindult vissza otthonába,
Carhont völgyének mocsarába.
Érdekes felfedezéseknek lett tanúja.

Sötétség tölti meg a falu levegőjét,
Látni több száz ember szenvedését.
Xelosz varázslata mindenkit megkötözött,
Még a sírban lévő holt is fájdalomban nyögött.
A fák lombjai feketében fetrengtek,
A madarak észak felé elmentek.
Boszorkányunk suhintott a karjával egyet,
S a szenvedés arrébb tekergett.
- Sei klar! - olvasott rá,
S a boszorkánykereszt a levegőt tisztává
Változtatta már.
Xelosz sárkánygyíkon Loletta elé ment.






V. fejezet

Lucifer és Luca

"Egy ilyen réti boszorkány
Fogja terveimet keresztül vágni?
Nincs kezedben oly adomány,
Hogy a sötétséget ki
Tudnád bírni.,, - mondta Xelosz
,,Téged, Luca, a boszorkányságodért megölt
Nagy boszorkányt idézlek meg.
Segíts e sötét erőt
Ősi mágiád segítségével
Legyőzni." - mondta Lolli,
És a kacagó szélből
Egy fekete ruhás boszorkány lépett ki.

,, Pokol aljáról szenvedés ura,
Jöjjél fel a szenvedésből ide!
Sötétséged hétszerese
A tiszta lelkeket aztán megragadja! - mormolta Xelosz,
És megjelent az igazi gonosz.
,,Ki megidézett, az lelkét adja ezért,
De ez még csekélység:
12 lélek halálát követelem,
Akik táborozni fognak a gyomromban."
- mondta ezt Lucifer,
Akitől a levegő jéggé dermedt,
S szénné égett az erdei avar.

Xelosz 12 ember rabul ejtett.
A tőr 13 életet oltott ki,
Amely életeket Lucifer kapott meg.
A halottak az ördög gyomrában fognak örökké szenvedni.
Lucáék se voltak tétlenek.
,,Mundabit venti!"
- Kántálták Lucával,
S a sötétséget a szél ölte ki.
Lucifer égető fájdalomban szenvedett,
Viszont mágiában részesültek a boszik is:
,,Mortem,mortem, occidet illas!"
S a seprűforgatók nyakát terhelte fojtás.

,,Halott voltam, halott leszek,
A pokol engem és Lucifert megesz.
Én és a pokol ura haljunk,
Ott megidézésünkig maradjunk!"
- Mondta Luca, majd
Luciferrel együtt haltak,
A pokolba jutottak.
De minden jóslat tévedett,
Mert az igazi gyilkos megjelent:
Selta Fengu, a vörös pap.
,,Miattam Vornyák, Szeszil, Xelosz(megszállással)halt,
Ők hozták a fejükre a bajt."(mondta Fengu)

,,Fájdalom jött fejemre,
Égető seb keletkezett szívemben.
Pokol vasszekere végig hajtott testemen,
És miattad lelkem halált szenvedett:
Elvesztettem mesterem, hűséges ''testvérem''.
13 emberélet odavész bűnöd miatt.
Szívemen lyuk tátong,
Benne az üresség kong.
Nem élhet testemben több öröm,
Hiszen maradék reményem összetöröd.
Hiába vagy fehér és fekete,
A lelki bűz láthatóan lelked belepte.

Nem vagy méltó arra,
Hogy az ember nevet viseld,
Hiszen 10 bűn nehezedik válladra,
S társaságod mindenhol félelmet kelt.
Engem inspirált valami jó,
Téged a romlottság vezetett.
Emlékezni fogok azokra,
Akik miattad haltak,
Mert számomra olyat alkottak,
Amit te soha meg nem értesz.
Most pedig készülj a válaszra,
Mert ott fent téged megtorolnak!" (mondta Loletta)

VI. fejezet

Végítélet

,,Szerinted ez engem tud érdekelni?
Hisz ti boszorkányok öltétek meg szüleimet,
S a népre hoztatok keservet
Lucifernek el kellett volna titeket vinnie." (mondta Fengu)
Nagy vihar támadt köztük,
Mert a boszorkány érzelmei testéből kitörtek.
Villámlott, rengett a talaj, eső zúdult rájuk,
S megnyílt a föld: lávafolyam hömpölygött.
Loletta szája alatt szöveget dörmögött,
S a boszorkánykereszt a lávából kirajzolódott:
Fénycsóvák keringtek körülötte,megitta az elixírt, amit kevert.
A boszi ereje a keresztre irányult.

Egyre fényesebben pompázott,
Majd a keze megrándult,
S a vörös pap felé irányult:
,,Az isteni fény megtisztítson,
Sötétség aludjon el benned!"
Mindent fény töltött el,
Majd felrobbant a tiszta erő.
Csak fehérséget lehetett látni.
,,Talán ez a mennybe menő
Út? De túl korán lett vége
Életemnek, még sok dolgot csinálnék,
S ha lenne hozzá plusz erő....." (gondolta Lolli)

'Szeszil keltette fel
Égben járó boszorkányunkat.
,,Nem haltatok meg?"(kérdezte Lolli)
,,Bizony meghaltunk, de újjászülettünk
Erődnek hála." Szeszil mondta ezt el,
Nem is gondolta volna, hogy ez csal könnyet
Jó barátja szemébe.
,,Állam is úgy maradt,
Mert ilyenre még én se vagyok képes!"
Igen meglepetten közölte a mester.
Nagyon kifáradt
Lolli a harcok alatt. '

Minden visszaállt saját rendjébe,
De fáradtsága miatt egy napot
Végig aludt a boszi.
Álmában egy tehetséges ismerőse
Jelent meg, akinek kifejezte gratulációját,
Mert jelenlegi életében nem tehette
Meg. Másnap azt veszi észre,
Hogy az ismerőse ül mellette.
Nem mondott semmit, csak meg
Simogatta Lolli arcát, majd elment.
Nikoletta gondolatai égbe szálltak,
S szőtt új terveket.

Két évre rá ő lett Carhont völgyének
Nagy boszorkánya,
Hozzá jött jósoltatni minden
Ország királya.
A régi barát megragadt a mai napig emlékeiben,
A vele kapcsolatos jó tudat
Segítette őt sikereiben.
Varázslataival jókat
Tett, s a sötétséget
Elviekben legyőzte.

Nélux

I. fejezet

Született Lolli halála után
Egy másik nagy varázsló,
Akinek a neve Nélux.
Ő a Hexák völgye mellett
Élt, a Vux
Vidéken. Mágusnak nevelték,
Félt tőle nagyon a gonosz.
Nyakában lógott az ezüst kereszt,
Egy rúnagyűrű a gyűrűsujján tekergett.
Mocsár színű ruhájának zsebében
Egy rúnakő hempergett.
Háza az Élet hegyén épült.

Kunyhója a Kelta-tó mellett
Boszorkányok haragjára éktelenkedett.
Mestere - Lathor - ment hozzá sietve,
Hisz a halál angyalát valaki megidézte.
- Nélux! Itaciét valaki
A pokolból hozta ki! - mondta Lathor.
- Annyi baj legyen,
Hisz akkor van akarat elég,
Hogy Lucifer is újjászülessen! (mondta Nélux)
Ezután a semmiből megjelent két boszorkány,
S elrántja az egyik Néluxot,
Majd a hölgyemény(Nélux) összerogyott.








II. fejezet
Merlin völgye

Carhont völgyétől nyugatra,
Merlin völgyébe a mágusnő felébredt.
- Vajon mi lehet odahaza?
- Nélux gondolta magában
Merlin szelleme megjelent,
S a mágusnő kérdésére így felelt:
,,Életed megtartásképpen
Kerültél ide.
Én birtokom volt ez a föld,
Együtt meg fogjuk tanulni kezelni az erőt!"
S hirtelen a mágusnak nyoma veszett,
Nélux az erdőből kiutat keresett.

Az erdőben, hol ébredt,
Egy mágus főpap a fák közül előre lépett.
Bemutatkozás után Zolna szeme
A lány gyűrűjére meredt.
Gyanú kerítette körbe,
Hisz a rúnát az északi törzs viselte.
Mendemondák jártak a Vux vidékről,
Mert Nélux ébredése előtt
Egy szívszakító csapás után megsemmisült.
,,Kisasszony, van egy rossz hírem" -mondta Zolna, s folytatta:
,,Népét halál vitte el,
Hisz Itacie őket megölte."

Nélux fejét rémület töltötte be,
S nem tudott megszólalni se.
- Ne aggódj, megyünk Carhont völgyébe. -
Vigasztalta Zolna őt,
S Merkon városába termettek.
- Egyébként hogy kerültem Merlin völgyébe?
- Kérdezte Nélux.
Előttük két boszorkány állt,
S Zolna rájuk mutatott.
- Ő általuk. - felelte.
Egy harmadik ember jelent meg, egy sámán,
Kinek volt valaki a vállán.

III. fejezet
A múlt visszatér

Scera (a sámán) letette földre
Azt, aki hátára ''telepedett''.
Lathor volt az.
Nyakánál meg volt sebezve,
Láthatóan találkozni fog a halállal.
,,Istenem, ki adtad erőt nekem,
Mágiáddal töltsd meg kezem,
S a sebet foltozd be,
Hogy élhessen tovább mesterem!" (varázsolt Nélux)
Lathor sebét bőr fedte be,
Majd kinyitotta szemeit, s ezt mondta:
- Északnak vége!

A sámán így folytatta a beszélgetést:
,,Lucifer s Fengu a halálból feltámadt,
Mágusok, boszorkányok, sámánok vérét
Gőgösen követelték.
7 millió élet veszett oda,
Nem tudhatni, hogy ezt ki csinálta."
A többiek szíve szakadt,
Hisz csak Carhont völgye maradt,
Mit a mágia átjárja.
Nagy szél támadt,
Majd megjelent egy szellem, Loletta,
A nagy boszorka.

Megragadta Nélux kezét,
S a szélben eltűntek.
Egy barlangban termettek,
Amely minden sötét mágiától véd.
- Ifjú mágus - kezdte el
A beszélgetést a boszorka -
Tudtad-e, hogy a nagyanyád volnék?
- Nem, de nem meglepő,
Mert hasonló az erőnk. - válaszolt Nélux
,,Boszorkányok szentje(Luca) áldjon téged,
Hogyha a sötét téged szeretne,
Számíthass az erőmre."(mondta Loletta)

,,Fény, ki minket teremtettél,
Nagyanyámat hozd vissza az életbe!
Tisztítsd meg a gonosz lelkét,
Hogy ne követeljen több vért!" (olvasott rá Nélux)
Loletta életre kelt,
S egy szellemet megidézett.
Ez a szellem Merlin volt,
Aki Lolettához Szeszil halálakor szólt.
Barna köpenye selyemből volt szőve,
Nézése a halál fogat csikorgatott.
- Összejött a család végre?
- a mágus gúnyosan kérdezte.

IV. fejezet

A mágia ára

- Nem érünk rá a vicceidre Merlin,
Próbálj meg Néluxnak segíteni!
Tanítsd meg az ókori mágiára,
Csak a fehérre, tisztára! (- mondta Loletta)
- Akkor kezdjük is el!
- Merlin kiáltott fel.
- Ahhoz, hogy a sötétséget legyőzd,
Az aranymágiát - mint mágusnak - kell, hogy űzd!
- mondta Merlin, majd folytatta:
- erős mágiát tanítok neked, kis asszonyka,
Úgy fog az ellenségen csapni,
Hogy nagyanyádon is túl fogsz menni. (- mondta Merlin)

,,Halál szolgája, aki a pokolból jöttél,
Tisztulj meg a fény által, s az általad kiontott vért,
Bűnbánattal tedd jóvá, s Isten segít,
Ha a tisztaság a szíveden virít."
- olvasott rá Merlin, majd
Fény ütötte ki Nélux szemét.
Boldogság ölelte át,
Ezt követően varázsolt a boszorkány:
,,Mentalevél, fehér holló, sárga tök,
Vigyél szél oda, hol vannak az ördögök!"
S ott termettek a keleti Vértó fölött.
- Most már legyőzhetjük a gonoszt! (- mondta Loletta)

Merlin eltűnt a homályban,
Mert maradék ereje tovább nem bírta.
Nélux feje varázsigékkel volt tele
S nagyanyja volt mellette.
A vörös tóból a három gonosz előtört,
S Lucifer Loletta szívébe szúrt tőrt.
,,Halálomért halállal lakolsz,
Majd te is a gyomromban landolsz!"
- mondta Lucifer és megragadta a boszi szívét.
,,Pokolból jössz, pokolba mész,
Mert a fehér galamb elvisz!"
- Nélux evvel a varázslattal visszalökte Lucifert a pokolba.

Loletta mellkasát vér tarkította,
S kezével fojtogatta a halál angyala.
,,Szálljon vissza rád összes mágiád,
Mivel a pokol ellen vétettél!"
- S Itacie szavaira a Vöröstó Lollit elnyelte,
- így örök kárhozatra ítélte.
Zöld fény jelent meg Nélux mellett,
Amiből a nagy sámán, Scera lépett ki.
Fenyő zöld köpenye a gonoszt irritálta,
Oroszláncsont jogarát kezébe vette,
S az égbe mutatott vele,
Majd a következőt szavalta:

,,Ki most meghalt, hozza vissza a farkas,
Ki most ölt, azt a Teremtő a halott helyébe rakja!
Béke fénye zöldelljen e levegőben,
A harag takarodjon a pokolba!"
S erre kitört a tóból Loletta,
Fengu és Itacie örök szenvedésre
Lettek ítélve.
A boszi egy varázslatot elcsettintett:
,,Füsti fecske, s a babér levele,
Hozzátok vissza a halottakat,
Kik meghaltak két hete,
Hogy az életet még élvezhessék!"

Scera

Visszatért a világ békéje végleg,
Loletta az örökkévalóságig élhet.
Azonban Scera élete
Odament rá.
Nélux megtanulta a boszorkányság,
A mágusok s a sámániság
Fortélyait.....



Zayca
I.fejezet
A nagy tengeren, mely távol van Loletta házától,
Élt egykoron egy szegény boszorkány.
Házisárkánya, Vilda, mindig tüzet hányt,
S meggyógyított minden kórt.
Zayca fekete ruhában járkált az utcán,
S seprűjével az eget felszántván
Gurgulázva neveti ki faluja népét,
Hiszen a rossz indulat mindig leköpi az ő képét.
S úgy könyvelik el őt, mint egy bohócot,
Ezért röhejt váltott ki most belőle.
Derekán kígyóbőr forgott,
S a boszi ujjából egy villám magát kiszöktette.

Megijedt a boszorkány és seprűje földnek csapódott,
S egy vénasszony kacagva a bokorból előkotródott.
,,Szárított csirkebegy és rohadt majomszív,
A halál ma téged táncra hív!"
Mondta a sötét boszorkány,
S Zayca elé tárult a pokoli látvány.
Lucifer és Xelosz várták már őt,
Hogy felruházzák rá a sötét erőt.
,,Sötét utakra léptél barátom,
Ezért erőm most neked átadom."
Mondta Lucifer és csettintett egyet,
Majd a boszorkány a Veax-völgyben termett.

II.fejezet
Sötét cinkosa
Nem értette a boszorkány a dolgokat,
Hiszen isteni igét születése óta már olvasgat.
Fejét fájdító migrén vette kezelésbe,
Melyet halál kacaj és sötét sugallat erősítette.
Lerogyott a dérrel ékesített fűbe,
S őt valami álomba löket.
Miután felébredt, utána a Hexák-völgyében találta magát,
Melyben látott több ezer halott boszorkányt.
Vérszaga csikorgatta az ember gyomrát,
A földből estek ki a csattogó csontvázak.
Vörös köd vakítja meg az ember szemét, orrát,
Senki sem érezhette szabadnak magát.

Zayca nem tudott lenni önmaga,
Hisz irányítja őt Lucifer pokla.
A boszorkány előtt egy kép jelent meg,
Mikor ő és barátja egy embert megöltek.
,,Halált hoztál, hiéna! Halált hebegsz hangoddal,
Halálod helyett hétezren holtak!"
Mondta egy ördögfióka,
S ítélte a boszorkányt hatalmas kínokra.
Vilda szállt el felettük,
S egy tűzcsóvával mindent felégetett.
Égett a hús, a halott, és a sötét teste,
Nem lettem ott helyettük!

Vilda hiába jött: a csontvázak megölték,
Zeyca a pokolban lakol tettéért.
Minden remény elvész,
És semmi segítség nem mégy.
Uralkodik a halál mindenen, min lehet,
S úgy rombolja az embert,
Mint az égető szerelmi bánat szerelmes szívét.
,,Isten, Jézus, bárki! Küldj segítséget!
Bánom bűnöm, oh, ne hagyjatok el,
Mert lelkem halált lel!"
Mondta Zeyca és sírni kezdett,
A sötét elfoglalta a Földet!

III.fejezet
Áldás
Elveszett minden remény és bizalom,
Sötétnek nem létezik az oltalom!
Van segítség, mely legyőzi a gonoszt?
Ki tüntet el téged, oh fájdalom?
Mélyből törsz elő, kétely!
Összes rossz, miért nem tűnsz el?
Földből és égből is csak te jössz,
Isten helyére törsz?
Egy valamit tudj:
Te fogsz maradni alul,
S nyugodtan az embereknek hazudj:
Ezt nem éled túl!

Két boszorkány maradt életben:
Loletta és Nélux. Elmormoltak egy varázsigét,
Majd mindent visszaállítottak:
Zeyca életében visszautazott.
Megtisztította őt néhány macskadermesztő igével,
S ezáltal az összes halott életre kelt.
Nem hitte volna,
Hogy Lucifer a pokolból szólhat.
Ezért összehívott minden boszorkányt,
A világnak a középpontjára.
Egy nagy teremben ült mindegyik,
S várták, hogy a főboszorkány beszéljen velük.

,,Tisztelt boszorkányok, kik itt vagytok!
Ha ebbe az elnyomásban maradtok,
Melyet a pokol és a halál rátok hoz,
Akkor lelketek a pokolban haldokolni fog!
A hatalom és az irigység fog hajtani titeket,
Igazság tudni fogja, kit üldözhet.
Döntsetek! Aurea mediocritos vagy carpe diem?
Horatiusi kijelentés semmit sem ér?...
Áldjon meg titeket a jó Isten,
A szeretet a bűntől mentsen!
Törjetek ki a sötétből, testvérek,
Mert a pokol elvisz titeket!

Így ontotta a szavakat Loletta, a boszorkány,
Majd Néluxon ér rajta győzött a halál:
Ember élet ember életbe kerül,
S a halott a lelkek tengerében elmerül.
Béke, szeretet, megbocsájtás szele, itt vagy?
A halál nekünk szabad utat hagy?
Ez már csak rajtunk múlik!
Dolgoztak már eleget elődeink.
Kedves olvasó, Isten áldjon téged,
Sötét elkerüljön vagy véged!
Segítsen az Úr az utadon,
Szíved a helyén maradjon!

,,Éljetek boldogan, amíg lehet,
Mert mindenki saját sorsáról tehet.
Vigyél varázslatot életedbe:
Szerelemre vagy szeretetre
Gondolok, mert ezek fontosak.
Hiszen ha az ember egyedül marad,
Szívét tövisek lepik el.
Sok mindent elérhetsz a reménnyel,
Lelked vigasztalja, ápolja,
Amíg valaki szerepét fel nem váltja.
Találd meg utad, amit te szeretnél,
Nem kívánok mást:
Benefaciat vobis Deus!"

Sötét ködbe lökött rózsaszín virágom,
Mely miatt szívemben most leltem halálom.
Zöld fenyők között gyanta ékesítette álmom,
Melyet Árész puskaporos szavai által már sose látom.

Artemisz avagy Aphrodité egy személyben támad,
Testem-lelkem ebbe hamar belefárad,
S olykor düh, fájdalom és szeretet belőle árad,
Színtelen szellememből párolog az ócska párlat.

Mélyén mély mezős erdőnek,
Melyből kellemetlen szavak vergődnek.
Falat lenne jó húzni, vagy futni giotinvesztőnek?
Tanácstalanságban üldögél lelke a szeretőnek.

Vízbe merülök és tűz égeti testemet,
Tűzbe repülök és így szél sérti lelkemet.
Földbe kerülök és víz hűti keserves szívemet,
Olümposz tetejéről széllel találkozom és elvesztem fejemet.

Állj meg, esztelen gondolat, mely vagy nekem nagy falat,
Így folytatod, akkor veled és cimboráddal viselek hadat!
Független falat húzom és tükröt állítok, ha így kavart
Rózsaszín Héra. A sors jó útra téríteni így akart.