Mercurius blogja

Szívemet kegyetlen tőr szabja ketté,
Halál talált ártatlanra szerda estéjén.
Sápadtság nem hagy nyugodni, sajnálom barátom,
Bár csak életében lelhetném boldogságom!

Szenvedt sors sikamlós siklói által,
Kik miatt mellkasába mérges rák hazára talált.
Könny csepeg csatornájából szememnek,
Búcsút intek neked, drága lélek!

Ingoványra tévedtél bizonnyal, várod a mennyet,
Mély fájdalom övezi két szép lányaid és férjed.
Jót tettél velem, igaz kicsit fájt is először nekem,
De miért kellett a rossz ajtón bemenned?!

Isten édesítse napjaid, ha már mi nem édesíthetjük,
Határtalan akaratod fája előtt letesszük az esküt.
Ne félj, ennél már csak jobb lehet új testben-lélekben,
Légy Jézus, én Péter, ha itt vagy köztünk, jelezz nekem!

Sötét ködbe lökött rózsaszín virágom,
Mely miatt szívemben most leltem halálom.
Zöld fenyők között gyanta ékesítette álmom,
Melyet Árész puskaporos szavai által már sose látom.

Artemisz avagy Aphrodité egy személyben támad,
Testem-lelkem ebbe hamar belefárad,
S olykor düh, fájdalom és szeretet belőle árad,
Színtelen szellememből párolog az ócska párlat.

Mélyén mély mezős erdőnek,
Melyből kellemetlen szavak vergődnek.
Falat lenne jó húzni, vagy futni giotinvesztőnek?
Tanácstalanságban üldögél lelke a szeretőnek.

Vízbe merülök és tűz égeti testemet,
Tűzbe repülök és így szél sérti lelkemet.
Földbe kerülök és víz hűti keserves szívemet,
Olümposz tetejéről széllel találkozom és elvesztem fejemet.

Állj meg, esztelen gondolat, mely vagy nekem nagy falat,
Így folytatod, akkor veled és cimboráddal viselek hadat!
Független falat húzom és tükröt állítok, ha így kavart
Rózsaszín Héra. A sors jó útra téríteni így akart.

Sárga rózsa csipdes harag és bűvölet alatt,
Mikor sólyomként a felhős egeket szántottam volna.
Rózsaszín fuvallat sötét felhőket akart,
Mialatt a kék köd kicsiny barlangot lakta.

Miért zavaros nyugalmam tengerét,
Mikor ott van a tiszta, friss rét?
A felhő megsimogatta szívét Artemisznek,
Amiért ő általa kútba visznek.

A mélység kidobott magából,
De a szívfagyasztó sors keze nem ment arrébb a halál alól.
Szűz Máriához imám szállt éppen,
Igazság illatát hallhatom még épen?

Véres kardok, mérgezett íjak és hamisság tőrei vagdosnak,
Biztonságom kövét három oldalról szelik.
Nem használ ez már a megkövült szív hangjának:
Lelkem kövirózsái a szomorúságot többé nem lelik.